Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

A német-magyar pisztolylövő verseny

A német pisztolylövők hibátlan eredménnyel, két ponttal megelőzték a magyar csapatot

 

A Horthy Miklós-lőtér ünnepélyes zászlódíszben fogadja a német-magyar pisztolylövő verseny résztvevőit. Először Domby Lajos és a híres német világbajnok van Oyen foglalják el a lőállásokat.

Hat, automatikusan előtűnő fekete alakra céloznak. Kilenc sorozatot lőnek, egyre gyorsuló ütemben, úgyhogy végül három másodperc alatt kell a hat figurát eltalálni.

Szédítő gyors tempóban kell célozni és – főleg találni. Kőszeghy alezredes meg is jegyzi a „három másodpercesre”: ez a mérges-sorozat! Domby és van Oyen, aki civilben sörgyári tisztviselő, egyformán elérik a maximális ötvennégyes találatot.

Van Oyen középkorú, köpcös úr, külseje nem jelzi a világbajnoki képességet, de keze-szeme halálbiztos. Badinszky őrnagy és Takács őrmester – a jobb kezét két évvel ezelőtt gránát tépte széjjel, de most ballal is a legelsők sorában van – csak ötvenkettőt, illetve ötvenhármat lőnek.

Takácsy főhadnagy ötvenkettőt, a jó kedélyű Pados százados csak ötvenhármat, a németek közül viszont Skyellet, Zindel, dr. Jasper és Leupold egyformán hibátlanul végeznek és így a csapatversenyt – amelyben csak az öt legjobb eredménye számít – már meg is nyerték.

A mieink közül az utolsó három versenyző szépen szerepelt. Kőszeghy alezredes és Berzsenyi ugyancsak „ötvennégyesek” és Grimm is csak egyszer hibázik. Végeredményben tehát Németország győzött 270:2687 arányban.

Most a hat német és a három magyar hibátlanul végzett versenyző az egyéni elsőséget döntik el egymás között. A három másodperces villámsorozatot ismétlik többször meg, addig amíg ki nem esik a kilenc közül a nyolc hibázó.

Tízszer is beállnak egymásután a versenyzők, a magyarok közül Kőszeghy alezredes az utolsó három között marad, dr. Jasperrel és Zindellel. A kötélidegzetű, mindig mosolygó magyar katonatisztet megzavarja egy hibás „indítás” és így dr. Jasper, a német ügyvéd győz Zindel fogász előtt.

Harmadik lett Kőszeghy alezredes, negyedik Leupold magánhivatalnok és Walther fegyvergyáros, aki - persze – a sajátgyártmányú pisztolyával vett részt a versenyen.

A németek örülnek a revánsnak, Luzernben a világbajnokságon a mieink két ponttal győztek és most fordított lett az eredmény…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Van Oyen német olimpiai bajnok a lőállásban Vadnay őrnagy Tölgyesy Sándor
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98