Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Mit mondott Churchill az északi államok beavatkozásáról

Berlin, április 28.
(Német Távirati Iroda.) A németek által Osloban talált okmányok között van többek között Martinsennek, a londoni norvégkövetség sajtómunkatársának jelentése is, amelyet az év február 2-án Erik Colben norvég követhez intézett. A követ ezt a jelentést rövid kisérőlevéllel ,,szigoruan bizalmas” jelzéssel a norvég külügyminsiztériumhoz juttatta el.

 

A titkos jelentést közli az uj német Fehér könyv. Eszerint Churchill az északi államok ujságirói részvételével rendezett villásreggelin kijelentette, hogy Norvégiának és Svédországnak világosan el kellene határoznia: megsegitik Finnországot, de ugyanakkor londoni követeik utján kérniök kellene, hogy titkosan előterjesztendő terv alapján segitséget kapjanak.

 

Churchill a beszélgetés folyamán nagyon elkeseredetten nyilatkozott arról, hogy arról, hogy hogyan fogadták a semlegesek hires beszédét és egész időn át tombolt Norvégia és Svédorszáh ellen.


Dániáról már kijelentett, hogy nem érdemese megvédeni, sőt nyiltan kimondta, hogy ,,Németország előbb-utóbb meg fogja szállni.”


Kijelentette, hogy a svéd ércet Narviktól a 3 kilométeren belüli övezeten át szállitják Németországba, majd kijelentette, hogy feltartóztatta a román olajat. Beismerte azonban, hogy az nagyon nehézvolt.

 

Cinikusan elismerte, hogy azon a napon, amelyen az ércet feltartóztatnák, ,,bombáznák Stockholmot”. Churchill annyit elismert, hogy az északi államférfiaknak van okuk kétszer is meg gondolniok a dolgot, mielőtt országukat szerencsétlenségbe döntik és kijelentette, hogy ha a norvég fjordok veszélybe kerülnek, az angol hajóhad beavatkoznék. Csapatokat azonban Anglia nem küldhet, - mondotta - mert a németeket nehéz lenne kiszoritani.

 

Ujra meg ujra azt jövendölte, hogy a háboru hosszabb ideig fog tartani, mint ahogy az elején gondolta.


Végül cinikusan azt mondotta Churchill, titokban néha szinte az lehetne kivánni,  bár állnának az északi országok a másik oldalon,  mert akkor ki lehetne válogatni azokat a hadászati pontokat, amelyekre szükség van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az első számú ellenség Churchill Bergen még békés óvárosa Német csapatok bevonultak Dánia fővárosába, Koppenhágába Német vezérkari tisztek a fennhatóságuk alá került Norvégi fővárosában, Oslóban
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Pör a herczegi méltóságért Pör a herczegi méltóságért
A minap ítélt az angol törvényszék abban a szenzácziós pörben, melyet...
Garnault orvos kisérlete Garnault orvos kisérlete
Garnault párisi orvos megczáfolandó a berlini dr. Koch állítását,...
Nobel-féle irodalmi díj nyerese: Sienkievicz Henrik Nobel-féle irodalmi díj nyerese: Sienkievicz Henrik
Ha az irókat a szerint itélnők meg, hogy hányféle nyelven, hányan...
Százak halála egy madridi építkezésnél Százak halála egy madridi építkezésnél
Madridban a vízvezeték új víztartói építkezésnél az egész nagy...
Látogatás Robinson szigetén Látogatás Robinson szigetén
A Csendes oczeánban fekvő Juan Fernandez szigetét, a hol Defoe...
A quebeci értekezlet legfőbb programja uj invázió Európában A quebeci értekezlet legfőbb programja uj invázió Európában
Beavatott washingtoni körökben ugy tudják, hogy Roosevelt és...
III. kerületi TVE – MTK 4:2 (2:2, 1:2) III. kerületi TVE – MTK 4:2 (2:2, 1:2)
Érdekes, izgalmas meccset vívott a két csapat a vízipóló-kupa...
Eckhardt üzenete a kormánynak Eckhardt üzenete a kormánynak
- Azt kívánjuk a tisztelt kormánytól: menjen jobbfelé, ameddig akar,...
Németh Béla hatalmas fölénnyel nyert a mezei bajnokságot Németh Béla hatalmas fölénnyel nyert a mezei bajnokságot
Harmatcseppek csillognak a reggeli napsütésben az új lóversenytér...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98