Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

A német csapatok bevonultak Koppenhágába

Csak a mi nemzedékünk számára jelentett meglepetést a német csapatok benyomulása Dániába. Ezer év óta nem először került Dánia német főhatóság alá. Pontosan ezer esztendő előtt győzte le I. Ottó német császár a „kékfogú” Harald dán fejedelmet s megalapozta a dán félszigeten a német uralmat.

Aztán újracsak pontosan hatszáz év előtt IV. Waldemár dán király német zsoldosok segítségével teremtett országában rendet. Utoljára 77 évvel ezelőtt vonultak be német és osztrák csapatok Dániába, az úgynevezett schleswig-holsteini háború idején. Baloldali képünk: a német parancsnok a polgári ruhában lévő Jacobsen dán tábornokkal közli a német-dán tárgyalások eredményét. Jobboldali képünk: német és dán tisztek tárgyalása a rendfenntartás dolgában.

Német és dán katonák barátkozása. Amióta Struensee dán miniszter erőszakos germanizáló politikájának veszedelme 1770 után elmult a dán nép feje felől, barátságosabb lett a két nép között a hangulat, sőt 1890-ben a dán király meg is látogatta a német császárt. Ennek a békülékeny politikának az eredménye, hogy most a két haderő tagjai ellenségeskedés nélkül érintkeznek egymással.

Német vezérkari tisztek Oslóba érkeznek. Norvégia villámgyors megszállását a német haderők természetesen csak úgy tudták végrehajtani, hogy csapataik egy részét repülőgépeken szállították át. Így érkezett meg egy Oslo közelében fekvő repülőtérre von Falkenhorst német parancsnokló tábornok maga is, akit képünk egy polgári ruhás úrral való beszélgetés közben ábrázol.

Német hadirepülő Norvégia fölött.
Az egész világ bámulatát vívta ki az a gyorsaság, amellyel Németország az újabb „villámháborúját” megvívta. Ezt a páratlanul gyors ütemet csak az teszi lehetővé, hogy a németek óriási hadirepülőgépei a viharos időjárás ellenére is teljes precízióval szállítottak át Norvégiába nemcsak csapatoka, hanem ágyúkat és a szükséges utánpótlást is.

Katonazenével vonultuk be a németek Oslóba.
A norvég főváros tiszta uccáit most április 9-én hangos katonamuzsika verte fel: ebből tudta meg Oslo lakossága, hogy a második világháború immár a skandináv félszigetre is kiterjedt. A polgári lakosság meglehetősen egykedvűen vett erről a tényről tudomást. Viszont a norvég király, katonasága élén ellenállásra határozta el magát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98