Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1940 | Augusztus

Petrus Paulus Rubens

Háromszáz évvel ezelőtt, május 30-ának delén, a flamand művészet legnagyobb alakja, Patrus Paulus Rubens örökre elbúcsúzott a naptól, mely egyenletes derűvel mosolygott rá hatvanhárom éven át.

Nagystílű ember volt s élete dicsőséggel teli: külsőségeiben nem lehetett volna ragyogóbb, művészi eredményeiben messzebbre ható. Olyan vagyon felett rendelkezett, milyenről művész addig nem álmodhatott, remek palotája volt Antwerpenben, vidéki kastélyához középkori vár, mezők s erdőségek tartoztak, s antik gyüjteményei egy uralkodóhoz lettek volna méltóak, mint ahogy utóbb hercegi birtokba is mentek át. Művészete révén pedig páratlan megbecsülésben volt része, s hogy a népszerűség romantikája se hiányozzon, ismeretlen féltékeny társai merényletet kíséreltek meg ellene; barátai kénytelenek voltak az infánsnő védelmét kérni a művész számára.

Olyan lélek volt, kinek a legtágabb keret is szűk, aki maga szabja meg határait, mert erejét minden irányban korlátlannak érzi. "Bevallom" - írta 1621-ben az angol király ügynökének -, "hogy természetes hajlamomnál fogva inkább vagyok alkalmas arra, hogy nagyon nagy műveket hozzak létre, semmint kis kuriózitásokat.

 

Mindenki a képessége szerint. Az én tehetségem olyan, hogy még soha vállalkozás, lett légyen az méret vagy tárgyi sokféleség tekintetében bármily nagyarányú, bátorságomat meg nem haladta.ť Kimeríthetetlen cselekvőképességét egyedül művészetében nem is volt képes kiélni. Politikus is volt egyben s még hozzá nagy politikus.

 

Messzelátó diplomata, kinek tapintatos, ügyes tárgyalásaitól országok sorsa, saját hazájának békéje s jövője függött: Belgium, Spanyolország és Anglia politikai megbizottja volt. Kitünő emlékező tehetségével képes volt órák hosszú nehéz megbeszéléseit szabatosan visszaadni s lebilincselő egyénisége lefegyverezte a hivatásos politikai körök részéről az outsiderrel szemben érzett jogos idegenkedését.

 

A spanyol király eleinte felháborodással utasítja vissza, hogy festő s polgár tárgyalhasson országa fontos ügyeiben, utóbb kitüntetésekkel halmozza el s követének fogadja. Mert egy magateremtette új életforma megtestesítőjét ismeri fel benne, kire a régi időknek sem társadalmi, sem művészi törvényei nem vonatkoztathatók. Politikai tervei vakmerőek voltak, kritikája éles és találó. Diplomáciai levelei kora fontos történeti dokumentumai, melyekből csodálattal ismerhetjük meg ennek a különös elmének természetrajzát.

Olivarez herceg spanyol miniszternek például 1631-ben, Medici Mária elüzetésekor nagyszabású tervet tár elő, arra nézve, hogyan kellene polgárháborút támasztani Franciaországban s az orleansi herceget pénzzel támogatva, megbuktatni e kor leghatalmasabb politikai zsenijét, Richelieu bíbornokot s evvel Franciaország erejét megtörni. "Mert egy pártokra szakadt és széthúzó Franciaország veszélytelen a szomszédjaira nézveť - mondja örökké időszerű politikai elgondolással; Spanyolország s a hozzá tartozó Flandria ellenségeinek a száma mindenesetre megkevesbedne eggyel.

Széles érdeklődése átölelte egész Európát, sőt még rólunk magyarokról is többízben megemlékezik. Különösen Bethlen Gábor szerepe izgatja s ismételten foglalkozik vele Dupuy nevű francia tudós barátjához, a párisi királyi könyvtár igazgatójához intézett magántermészetű írásaiban. Mivel a magyar névhasználaton nem igen tud eligazodni, hol Bethlem Gábornak, hol Gábor Bethlemnek nevezi a fejedelmet, vagy egyszerűen Gábornak mondja. Fájdalommal olvassuk 1626-ban írott levelét, melyben világos képet ad a magyar és török helyzetről.

 

Ha mások is így ítéltek volna akkor, nem kellett volna Budavár visszafoglalásával még hatvan évig várni: "A török szakított a császárral és Bethlem Gáborral állt össze; de úgy látszik, a magyarok elhagyták Gábort és semlegesek lettek. Nem akarnak többé harcolni, ami őreá nézve nagy veszedelmet jelent. De ez talán csak amolyan minden bizonyosság nélküli híresztelés", - teszi hozzá az óvatos politikus. ŤEhez az uralkodóhoz - t. i. a szultánhoz, mondja máskor, - ki soha sem fegyverkezik, nagyon kegyes lehet az ég, mert a legnagyobb bajban, mikor helyzete már egészen kétségbeejtőnek látszik, egyszerre csak deus ex machina jelentkezik és őt megint a szerencsekerék tetejére ülteti.

 

Biztosíthatom Önt, hogy többízben már bukott fejedelemnek éreztem, aki hanyatthomlok rohan a vesztébe s csodálkozom rajta, hogy ilyen korban s ily rossz belviszonyok között, a janicsárok ilyfokú fegyelmezetlensége s a perzsák folytonos támadásai mellett, ily rosszul kiszolgálva s jóformán senkitől semmibe sem véve, - mégis szakítani akar a keresztényekkel. Ez az uralkodó azt hiszem nagy lépésekkel halad a romlás felé és itt csupán egy igazi vezérre volna szükség, ki megadja neki az utolsó lökést.ť

A művészetben Rubens kezdeményező és egyben betetőző volt. Az Alpeseken innen új stílust teremtett meg és ennek a stílusnak legnagyobb képviselője lett. Ha e hosszú ideig tartó stílus jellemző tulajdonságait akarjuk megismerni, elég Rubens munkáit elővennünk, mert e stílus előnyei és hátrányai senkinél sem jelentkeznek tisztábban, mint őnála. Munkája minden tárgykört felölelt s a freskót kivéve a festés minden fajtáját. Újra egyetemessé tette a flamand művészetet, mely az utolsó században, az egyes festők hajlamai szerint egyre inkább kis területekre kezdett szétbomlani, azaz specializálódni.

Fellépése a 17. század hajnalán mélyreható szakadást jelent a flamand művészetben. Abban a hiszemben, hogy csupán mesterének munkáját folytatja, teljesen szembehelyezkedett vele, s magától értődő könnyűséggel oldotta meg végre azt a kérdést, mely egy évszázad óta nehezedett a flamand festészetre. Az olasz művészet bűvöletében éltek ezek a művészek, Olaszországot járták s minden erővel elérendő céljuk az olasz művészet minél teljesebb utánzása volt.

 

De a két nép végletesen különböző lélekalkatánál fogva ez nem vezethetett megnyugtató eredményhez. A flamand művészet karaktere túlságosan erős és kemény, semhogy egészen bele tudna olvadni a dallamos és mindig idealizáló olaszba, a munkákon s az alakok szögletességén mindig áttört a flamand érdesség és földhözközeliség. S mialatt a művészek azon törték magukat, hogy egészen olaszok lehessenek, nem vették észre, hogy csupán flamandabbaknak kellene lenniök. Még oly hatalmas és eredeti, sajátosan flamand egyéniség, mint az id.

 

Pieter Bruegel sem birta megfordítani a délről jövő rohamot, nem tudta honfitársaival általánosan elfogadtatni a maga flamand igazát. Példaadása nem talált kellő visszhangra, mert néhány évtizeddel túlságosan korán jött. Rubens fellépésével egy csapásra minden megváltozott. Korszerű feltünése, zsenije és átható szuggesztivitása kellett ahhoz, hogy hazájának művészete kiszabaduljon a zsákutcából, amibe került, elfogadó és másodlagos szerepköréből az európai művészet élére állhasson. Művészete új volt és sajátos nemzeti, ez volt sikerének titka.

Pedig ő is Olaszországba ment, megismerni a forrást, amiből meríteni illett s pár év alatt egymaga végigcsinálta mindazt, amiről az előbbi nemzedékek álmodtak. Olaszországi tartózkodásának állomásai szerint sorra követik egymást olyan képek, melyek Giulio Romano kompozicióit, Tintoretto párás levegőjét és törékeny alakjait, Tizian és Veronese színeit, Correggio fényproblémáit utánozták. Lionardo nagy kartonját az ő másolata menti meg az utókor számára, Michelangelo, Rafael munkáiból kimásolt alakok tünnek fel művein.

 

Másolja Elsheimert és Parmiggianinot s tanulmányozza az antik szobrokat és beleilleszti képeibe. Harmincéves koráig tiszta eklektikus volt, megpróbálta a lehetetlent: a római formák, velencei színek és flamand lelkiség összeegyeztetését. Ha itt megállt volna, nem különbözött volna honfitársaitól, de ami nekik végcél volt, nála csak útnak bizonyult. Az egyre több és több megismerés csak tisztázta benne egyéni mondanivalóját.

 

A döntő irányítást azután találkozása az olasz barokkművészet megteremtőjével: Caravaggioval adta meg. Caravaggio munkái felnyitották a szemét, a képeiből áradó realizmus magára eszméltette s arra, hogy robusztus természetének s egész lelkialkatának csak ez a stílus lehet kifejezőjévé. Caravaggio a letünt kor extatikus világa helyébe új kapcsolatot hozott a való élettel. A lélekké és szellemmé finomult alakok helyébe földi embereket állított istenek és szentek képében a hívők elé. Máriát s az apostolokat egyszerű embereknek ábrázolta, kiket külsejükben látszólag csak komor komolyságuk s nagyobb szenvedélyük különböztetett meg a hívőktől. Csodát is tettek ezek a szentek, de oly természetes modorban, mintha valami hétköznapi dolgot cselekednének.

 

Emberibb álláspont és emberibb művészet volt ez s a vallásos tartalom mégse szenvedett csorbát. De azért az olasz barokk alakjai, ha a földön mozognak is, s húsból s vérből valók, mégsem mindennapi emberek. Hatalmasabbak, tökéletesebbek, szebbek, mintsem azok lehetnének: ideálalakok. Az előző kor törékeny, valószínütlenül megnyúlt alakjai örökébe az új eszmény, az atléta lépett.

Mindezek a követelmények találkoztak azokkal a hajlamokkal és törekvésekkel, melyek magában Rubensben már eleve megvoltak s ezeknek teljes érvényre jutása tette Rubenset azzá, amit a művészet történetére nézve jelent: a barokkstílus megteremtőjévé s evvel együtt a nemzeti művészet feltámasztójává az Alpeseken innen. Mert a barokknak, éppen a benne rejlő realisztikus törekvéseknél fogva, a közvetlen élettel való szoros kapcsolatai révén, múlhatatlanul a nemzeti vonások felélesztéséhez kellett vezetnie európaszerte. A 16. század folyamán a flamandéval együtt olasz béklyókban tespedő spanyol, francia és hollandi művészet a felszabadulás megkönnyebbülésével veti rá magát a környező élet megfigyelésére.

 

Így tehát a barokk az Alpeseken inneni vidékek számára többet jelentett, mint Olaszországban, többet, mint egy új stílust. Sőt az olasz művészet európai helyzetére nézve hátrányos is volt, amennyiben elvesztette évszázadokon keresztül elfoglalt uralkodó szerepét. Rubens vonzó egyénisége a művészet központját az Alpeseken inneni országokba helyezte át. Ettől fogva egy századon át Belgium, és Rembrandt művészete révén Hollandia volt a művészet központja, mindaddig, míg a 18. század elején Watteau fellépése folytán ez az irányító központ át nem tevődött Párisba.

Erős érzéke a realitás iránt Rubens figyelmét már kezdettől fogva az arcképre irányitotta, sőt azt mondhatjuk, hogy mialatt kompozicióiban a követendő olasz minta után keresgélt, az arcképfestés terén nem volt hozzáfogható művész Olaszországban. Az antik szobrok szeretetén nevelt művészre nézve a hősi ideál megteremtése pedig szükségszerűnek látszhatott. Már Caravaggioval találkozása előtt világosan törekszik rá; a találkozás inkább csak siettette a kifejlődést.

 

Ez az ideál természetesen nem olasz, hanem a flamand ízlésnek megfelelő: vaskosabb, húsosabb, hájasabb, de mégiscsak ideál. Hiszen éppen ez volt felfogásában a merőben új, hogy elő mert állni ilyen érzéki hatást keltő, népi és egyéni ízlésének megfelelő, sajátosan flamand ideálalakokkal. Persze, éppen ez a feltűnően vaskos ízlése teszi, hogy művészetének ma is heves ellenzői vannak, kik nem tudnak túljutni egy rájuk nézve idegen emberfajta formai megnyilatkozásán.


A barokk irány távolsági hatásra számító, sokalakos kompoziciói követelték is ezeket a nagyformájú alakokat. Okvetlenül szükség volt rájuk, hogy belőlük épülhessenek fel azok a nagyszabású utolsó ítéletek, apokaliptikus és szent jelenetek, csaták és vadászatok, melyekre Rubens munkásságának javarésze esik. Roppant izmaikkal, széles mozdulataikkal, tágranyilt szemeikkel, széltől duzzasztott, öblös ruháikkal ezek az alakok a rettenthetetlen erőt és bátorságot, izgalmat, harci dühöt, bosszút és mindenfajta szenvedélyt a legmagasabb fokon fejeznek ki, mindazt, ami a barokkban új és magával ragadó volt. A nagy formákra már azért is szükség volt, hogy az alakok a templomok és csarnokok magasan lebegő mennyezetéről is világosan láthatók legyenek, ne vesszenek bele a felhőtömegbe, melybe felszállnak, vagy amely fantasztikus környezetet ad nekik.

 

Mert a barokk általában nagyon kedvelte az ilyfajta mennyezeteket s Rubens maga is többet készített, hogy káprázatosan biztos rajztudását s az emberi testet illető fölényes ismereteit csillogtathassa az alulnézetre szánt, torzító rövidüléseket mutató kompoziciókban, melyek teljesen azt az illuziót akarták kelteni, mintha a szemlélő a fellegekben lejátszódó valóságos történések szemtanuja lenne. A hatalmas formák súlyt adtak az alakoknak festői szempontból is. Heves mozgásukat csak összefogott, nyugodt és egységes tömegeik tudták egyensúlyban tartani, s az egyes ruhák terjedelmesebb színfoltjai is jobbat mutattak, mintha kisebb alakokon nyugtalanul váltották volna fel egymást.


Gigantikus méretek formában, érzésben, a termelés mennyiségében. Pompás ruhák, pompás felvonulások, pompás női testek. Bársony és selyem, arany és ezüst, hangosság, gazdagság. Mindaz, amire a gyors egymásutánban épülő jezsuita templomokban, királyi palotákban és fogadótermekben szükség volt, könnyű szerrel volt megszerezhető Rubens műhelyében. Róma, Genova, Mantova a képek tömegét rendeli meg nála.

 

Madrid, Páris, London, Antwerpen, Bruxelles nagy megbízásai neki jutnak. Négyméteres vásznakból huszonegyet készít Medici Mária életéből vett jelenetekkel a párisi Luxemboug-palotának, melyek ma a Louvre egyik termét díszítik, az antwerpeni jezsuiták pedig egyszerre negyvenegy nagy képet rendelnek meg nála; oltárképei között több hatméteres van.

Medici Mária életének jeleneteivel, az antik történelemből vett kárpitterveivel, új dekoratív stílust kezdeményez s megveti alapjait annak az udvari művészetnek, melyet a francia művészek Lebrunnel az élükön XIV. Lajos udvarában kifejlesztettek, elborítván a falakat és mennyezeteket a napkirályt dicsőítő festmények és kárpitok tömegével.

 

Amihez Rubens hozzányult, a termékenység forrásává változott, minden művészi cselekedete irányadóvá lett hosszú időre. Az utódok az ő eredményeihez tapadnak s azokat igyekeznek értékesíteni. Mióta Lerma gróf lovasképét megfestette Madridban, ez az addig ritkán művelt fajtája az arcképnek egyszerre elterjedt egész Európában s a lovasarcképek százait vonta maga után.

Ennyi rengeteg megbízásnak egyetlen ember a saját erejéből nem tud eleget tenni. A szükség kényszerítő hatása alatt, hogy megfelelő munkaerőkre tegyen szert, népes, sőt addig ismeretlen arányú műhelyt létesített. Munkahelyét nagyüzemmé fejlesztette, valóságos gyárrá. Tanítványi és segédi minőségben maga köré vonta az összes kiváló flamand erőket s e festők nagy részének helyét ma is az jelöli meg a művészet történetében, hogy milyen munkaviszonyban élt Rubensszel. Fontosságuknak mértéke ez. Anton van Dyck már évek óta felszabadult mint festő, mikor még mindig Rubens műhelyében dolgozik, mint segítőtárs.

 

Kiváló állatfestők vagy tájképfestők mindvégig hűségesen készítik képeinek csendéleti és tájképi részleteit vagy állatalakjait. A legnagyobb kitüntetés volt, ha valaki műhelyébe tartozhatott s tudjuk, hogy például egy birtokvásárlása csak úgy vált lehetővé, hogy szerződésileg biztosította az eladó birtokos fiának tanítását. Műhelyében rézmetszők sora foglalkozott műveinek sokszorosításával, hogy lapjaik európaszerte hirdessék a mester diadalmas lángelméjét. S a termelt mennyiség még mindig nem elég, a piac még többet bír felvenni! Párisban és Hollandiában szerzőjogi pereket kell indítania e rézmetszetek illetéktelen másolása miatt.

E nagylétszámú műhely gazdaságos foglalkoztatására határozott és pontos munkatervet kellett kidolgozni, a festői előadást oly fokig sematizálni, hogy a kivitelt teljesen rá lehessen bízni a segédekre. Éppen ezért kezdő éveinek lázasan szenvedélyes és viharos alkotásai után, a műhely létesítésének és megszervezésének éveiben, átmenetileg félreérthetetlen fékentartás észlelhető munkáiban, bizonyos akadémikus irányzat; színeiben is egyszerűbb lesz, úgynevezett lokáltónusokat alkalmaz. Ez addig tart, míg munkatársaiba beidegezte stílusát. Mikor ez a folyamat végbement és számíthatott arra, hogy szeszélyesebb ötleteit és formáit is könnyen megértik s követni tudják ecsetükkel, ismét lazított stílusán s előadása szabadabb lett, színezése bonyolultabb.

A nagy kompozicióknál Rubens rendszerint arra szorítkozott, hogy gyors és könnyed színvázlatot készítsen hozzájuk kis méretekben. Részletezőbbé csak akkor vált felvázolása, ha munkáját kevésbé gyakorlott segédnek kellett a kivitelezésre átadnia. Ezenkívül egyes fejeket a végleges nagyságban krétával vagy olajjal külön is kidolgozott. A többit a segéd végezte el. Rubens a kész festményen több vagy kevesebb simitást eszközölt s a kép szállítható volt.

 

Nagyon kiváló segédek még ezeket a fejtanulmányokat is maguk készítették el, például Van Dyck. Több olajfestésű szép fejtanulmányának mására akadunk a Rubens-műhely nagy vásznain. Csodálatos önmegtagadás volt ezekben a művészekben s a más egyéniségébe való beleélésnek egészen érthetetlen foka.

 

Mintegy hipnózis alatt dolgoztak. Megfoghatatlan az is, hogy milyen kevésből értették meg mesterük szándékát. Dehát erre voltak jók az ideálalakok, melyekről előbb mint a barokk stílus jellemző elemeiről már beszéltünk. Rubens az ideálalakokon belül típusokat formál s azokat állítja bele képeibe. Ez a nagyobb termelés érdekében végrehajtott tipizálás erősen elválasztja Caravaggiotól s bizonyos mértékben ellentmond a realisztikus törekvéseknek, mert más az idealizálás és más a tipizálás, de a barokk stílust éppen az teszi érdekessé, hogy a legellentétesebb vonások találkoznak benne.

Ha nagy súlyt helyezett a megbízásra, mint például a Medici Mária-féle sorozatra, Rubens kétszer is átfestette a kész festményeket: először az elszállításkor, másodszor Párisban, megérkezésük után, mikor már ellenőrizhette hatásukat a Luxembourg-palota falán. A megrendelők ezt az eljárást rendszerint helyesnek fogadták el s csak néha találkozunk olyan kikötéssel, hogy a képet a mester teljes egészében személyesen tartozik elkészíteni.

Az a szinte megdöbbentő béketűrés, hogy a megrendelők megelégedtek ezekkel a műhelymunkákkal, abban leli magyarázatát, hogy ami őket elbűvölte, maga az invenció volt; az az újszerű, lobogó képszerkesztés, amely tényleg Rubens sajátja volt. Nem érezhették tehát azt, amit mi érzünk ezekkel a képekkel szemben, hogy egy harmadik személy, a segédé, közénk és a művész közé lépett és elállja őt előlünk. A barokk képek lényege a szenvedély; de ha ez a szenvedély csak közvetve, más hangján jut el hozzánk, s nem is olyan új már, nem érezzük perzselő melegét.

Szerencsére fennmaradtak a vázlatok ezekhez a képekhez és még egy csomó teljesen sajátkezű, nagyrészt kisebb kép, és főleg utolsó és legjobb idejének remek munkái. Ezekben valóban maga Rubens szól hozzánk csodálatosan bő fantáziájának és megejtő temperamentumának magával ragadó közvetlenségével. Ellenállhatatlan varázsát így szemtől szembe tapasztalhatjuk.

 

Aki nem látott Rubens-vázlatokat eredetiben, vagy nem nézte meg figyelmesen a madridi Szerelmi liget című képet, a bécsi Vénus ünnepély-t, Helčne Fourment arcképeit és annyi más sajátkezű remekművet, hanem csak a nagy vásznakat tartja szem előtt, annak fogalma sem lehet arról, hogy Rubens művészete mit jelent. A mesterségbeli tudásnak legmagasabb fokán bonyolult festési módja lágy, szinte folyékony.

 

Előadása telve hévvel és mégis gyengéden formáló. Színeinek raffináltan fínom tónusát úgy olvasztja egymásba, hogy a kedvtelés, az összeválogatás érzéki gyönyörűsége áttüzel rajtuk. Mindannak, amit a 18. század művészetében szeretünk, és főleg e század színkultúrájának alapjai Rubens műveiben vannak lefektetve.

E művek reprezantatív elemei éltető erőt adtak a 17. századnak, s csak a barokk stílus lehanyatlásával sápadt el vonzóerejük. De ugyanekkor bontakozik ki Rubens egyéni művészetének és festői képességeinek igazi jelentősége. Ami a stílustól független benne, elég volt ahhoz, hogy melegével még egy századot besugározzon. Watteau, mikor a 18. század elején elindította a rokoko művészetet, megtalálta Rubens örökében mindazt, amire az új stílus formálásához szüksége volt.

 

Dr. Hoffmann Edit

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ijjlövő-verseny Angliában Ijjlövő-verseny Angliában
A testedző sport hazájában, Angliában néhány év óta nagyban üzik a...
Váljunk el - „lelépés” mellett Váljunk el - „lelépés” mellett
A napokban egy nőismerősömmel találkoztam a Váci-utcában a IV....
Május elseje Május elseje
Május elseje szépen, csöndesen múlt el, szépen, boldogan mult el a...
Végzetes gramofontalálmány, amelybe belebukott a Tabáni Polgári Bank...
Vasárnap délelőtt érdekes bünvádi följelentést tettek a...
Utazás a szappan körül Utazás a szappan körül
Olvashattuk az újságokban, hogy egyes külföldi országok területén...
Epizódisták mint főszereplők Epizódisták mint főszereplők
Minden ember, aki féligmeddig tisztában van a faj szó jelentőségével,...
Két pártra szakadtak a bécsi magyar emigránsok a revizió kérdésében Két pártra szakadtak a bécsi magyar emigránsok a revizió...
A bécsi szociáldemokrata emigránsok egyesülete, a...
Írók a politikáról Írók a politikáról
Alekszej Tolsztoj kitűnő író, egyik-másik könyve (mint a Kálvária,...
Schöpflin Aladár - Mossóczy Pál szép nyara Schöpflin Aladár - Mossóczy Pál szép nyara
A jóízű masánszki-almák jutottak eszembe Schöpflin Aladár új...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98