Dtum
Login with Facebookk
1940 | December

Veszedelmes óvadékcsalót fogott el a rendőrség

Veszedelmes szélhámost fogtak el vasárnap délelőtt a Belvárosban a detektívek. Az utcán felismerték Révész József 54 éves sokszorosan rovott multu gazdatisztet, akit régóta köröz különböző bűncslekmények miatt a budapesti ügyészség, a pestvidéki törvényszék és a budapesti törvényszék is.

Révész a csalások tömegét követte el.

A rendőrségen megmotozták a züllött gazdatisztet és ekkor egész sereg hamis igazolványt és okmányt találtak nála. Kiderült, hogy Révész még évekkel ezelőtt kicsalta Józan Miklós nevű ismerősétől személyi okmányait és attól kezdve, mint Józan Miklós élt a nagyobb vidéki városokban és ezen a néven vállalt több helyütt állást is. Megtalálták irattáskájában levelezési könyvét is, amelyben ,,üzleti” levelezésének másolatait őrizte. Ezekből a levélmásolatokból megállapították, hogy Révész nagyszabásu óvadékcsalási manővereket folytatott le.

A levelekben mindenütt, mint nagybirtokos szerepelt és öt-hatezer pengős óvadékokat kért a címzettektől. Egyelőre még nem tudják, hogy hány helyen vett fel óvadékot és kiket károsított meg. Megállapították, hogy Boulit Lajos uradalmi számvevőként is szerepelt, ilyen igazolványokat is találtak zsebében.

Révész Józsefet letartóztatták s a rendőrség kéri mindazokat, akik akár vele, akár,,Józan Miklóssal” vagy,,Boulit Lajossal” összeköttetésben állottak, jelentkezzenek mielőbb a főkapitányságon, hogy összeállíthassák a csaló gazdatiszt bűnlajstromát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98