Dtum
Login with Facebookk
1941 | December

A céllövészet gyakorlása honleányi kötelesség

Az utóbbi években a céllövészettel foglalkozó hölgyek száma feltűnő emelkedést mutat. Az emelkedés egyik oka bizonyára az, hogy a céllövősport hivatalos szerve az Országos Magyar Lövész Szövetség a hölgyeknek a különféle fegyvernemekkel elért teljesítményt a férfiakétól külön hitelesíti és nyilvántartja.

 

A másik okát a magyar nő faji jellemző tulajdonságai között kell keresnünk. Ezek egészség, erő és edzett életmódra való hajlam. A honfoglalók harcmodorában a nyilazás, mint célba lövés döntő szerepet játszott. Ez ősi harc- és sporteszköz kezelésében a magyar család női tagjai is jártasak voltak. Vitézi hírük a mondák szárnyán érkezik Európába és ők a mai női sportok héroszai, akiknek emlékét a kor krónikásai megörökítettek.

Világtörténelmi női alakjaink közül közismertek: Rozgonyi Istvánné Szentgyörgyi Cecília, aki Zsigmond király életét mentette meg. Bátorságának harci ügyességgel kellett párosulnia, ezt pedig csak gyakorlat árán szerezhette meg.

Eger vitéz asszonyai és leányai jól kezelték a várvédelem harceszközeit. Bánffy Kata a hadak élén mutatta meg vezéri képességeit. Munkács várát Zrínyi Ilona három évig hősiesen védte. Rákóczi Erzsébet szenvedélyesen űzte a vadászatot, sőt Kistapolcsányban vadászati társulatot is alapított.

Forgács Margit grófnőt, mint vadászt ismerjük. Az első női lövészegylet 1874-ben alakult meg Homonnán. Szemere Miklós hívó szózata a hölgyek között is visszhangra talált és Schindler Marienne dr. hölgytársaival katonás ügyességgel kezelte a hadipuskát.

A világháború utáni női magyar céllövősportot a Magyar Országos Véderő Egyesület, a MOVE teremtette meg és ismét emlékezetbe hozta, hogy a magyar nőnek ebben a sportágban is a magyar férfi mellett a helye. Az 1931 évre megállapított szorgalmi pontozás terén két hölgylövész 41 és 24 ponttal vezetett, 1941 évben pedig egy hölgylövész abszolút első a hölgyek és férfiak közös szorgalmi jegyzékén.

A céllövő fegyverek súlya 2-4 kg között változik. Egy bizonyos fokú testi erő és gyakorlat nélkül ilyen súlyú tárgyat mozdulatlanul célra tartani nem lehet. Az izmok fejlesztésére, amelyekre a céllövő sportnál szükség van, legalkalmasabbak a katonaság részére előirt fegyverforgatási tornagyakorlatok.

Lövész versenyeken csak azok a 16 éven felüli hölgyek vehetnek részt, akiket valamelyik lövész egyesület az Országos Magyar Lövész Szövetségnél leigazol. Bármelyik lövész egyesület szívesen vállalja hölgyeink díjtalan kiképzését, mert minél több versenyzőt indít, annál nagyobb az egyesület dicsősége

Márk Lajos dr. a MOVE BLE alelnöke

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Németh Olga, a Move BLE mesterlövésze célratartásra oktatja a lányokat Előkészületek hölgyek céllövő gyakorlatára
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98