Dtum
Login with Facebookk
1941 | Január

Hamis okmánygyárat leplezett le a rendőrség

Az utóbbi hónapokban egyre több hamis okirat került a hatóságok kezébe. Főleg hamis születési bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok és katonai iratok. Néhány héttel ezelőtt, egymásután két hamis bizonyítvány gyárat is leleplezett a rendőrség, de kiderült, hogy a fővárosban még mindig működnek olyanok, akiktől néhány pengőért bármilyen igazolványt be lehet szerezni.

Néhány nappal ezelőtt tudomására jutott a rendőrségnek, hogy Andreanszky Sándor, 37éves rovottmultu, rendőri felügyelet alatt álló rajzoló, ugyancsak hamis okiratok készítésével foglalkozik. Figyelni kezdték és megállapították, hogy Andreanszky lakásán hamis iratok készítésére rendezkedett be. Vasárnap rajtaütöttek és ez alkalommal a lakásán rengeteg hivatalos blankettát, hamis pecsétet és egyéb, hamis bizonyítványok elkészítéséhez szükséges kelléket találtak.

Andreanszkyt a detektívek bevitték a főkapitányságra, itt aztán részletes beismerő vallomást tett. Elmondotta, hogy mindössze négy elemit végzett, de mint ,,zászlós” szerepelt az utóbbi hónapokban. Hamis érettségi bizonyítványt készített magának, a zászlósi kinevezést is meghamisította. Állítása szerint fotókópiával dolgozó cégek kirakatából rajzolta le magának az iratok mintáit, odahaza pedig pontosan elkészítette a hamisítványokat.

Bevallotta, hogy több ,,üzlete” volt, így hamis személyi okmányokat készített Weisz Miksa kereskedő, Rosenberg Lázár kereskedő és két fia, Kellner György kereskedő, valamint Fekete Ábrahámné részére.

A kereskedőknek tanusítványokat állított ki, illetve a tanusitványokhoz szükséges születési, házassági, halotti, katonai iratokat készített és ezáltal őket ,, árjásította”.

Vallomása szerint az ,,üzlet” kitűnően prosperált, az elmult hónapban a 3000 pengőt is meghaladta a bevétel. A rendőrség Andreanszky Sándort beismerő vallomása után letartóztatta, a kereskedők ellen pedig bűnsegédi bűnrészesség címén indult meg a bűnvádi eljárás.

A nyomozás tovább folyik, mert az a gyanú, hogy Andreanszky sokak számára készített hamis okmányokat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98