Dtum
Login with Facebookk
1941 | Május

Harc a tüdőgyulladás ellen

Amíg élt, nem sok ember dicsérgette a ráncosképű, vén petróleum királynak, Rockefellernek a nevét. De élete utolsó éveiben jócskán iparkodott nyers nyerészkedésre alapozott élete vétségeit jótékony alapítványaival jóvátenni. Ezek közül talán a legfontosabb „Az orvosi kutatások Rockefeller-intézete”, amely valóban hatalmas összegek birtokában veheti fel a harcot az emberiséget tizedelő járványok ellenében.

Az intézet egyik legfontosabb harcát a tüdőgyulladás ellen vívta meg, mert hiszen csak az orvosilag nyilvántartott esetek száma évente jóval meghaladja a százezret s ezeknek negyedrésze feltétlenül halálos. A harc első stádiuma a tüdőgyulladást okozó baktériumnak, a pneumokokkusznak megismerése volt. A dolog nem is indult egyszerűnek, mert bár 1913-ig csak háromféle ilyen baktériumot ismertek, a Rockefeller-intézet kutatásai azóta már 32-féle pneumokokkuszt állapítottak meg.

Igy ma már az összes tüdőgyulladásos eseteknek mintegy 95%-ában pontosan fel tudják a kórokozót ismerni. A gyógyítás útja az, hogy mindegyikfajta baktérium ellen külön szérumot termelnek ki. Technikailag ez nem is okoz nehézséget. A baj ott rejlik, hogy rendkívül nagyszámú vizsgáló-intézetet kell fenntartani, ahol pontosan megállapítják, melyik baktérium fertőzi a szóbanforgó beteget.

A másik nehézség pedig abban van, hogy ez a szérum ma még nagyon drága: esetenként 35-150 dollárba is belekerül egy-egy adag. A Rockefeller-intézet most munkálkodik, hogy a szérumelőállítást olcsóbbá tegye.

A derék lovacska az egészségét áldozza az ember egészségéért. Maga a lóanyag sem olcsó, de higiénikus tartása is sok pénzbe kerül. Ezért drága a tüdőgyulladás széruma.

Vért csapolnak le a mesterségesen tüdőgyulladásossá tett lóból. Valósággal szanatórium benyomását kelti az az istálló, amelyben a 32-féle pneumokokkusszal fertőzött lovakat tartják, hogy vérükből a szérumot kivonják.

Kétféle úton termelik a tüdőgyulladás ellenes szérumot. A mesterségesen tüdőgyulladásossá betegített ló vérszérumát vagy szűrés útján , vagy centrifugáló kicsapás útján nyerik.

Fagyasztó-kamrákban raktározzák fel a tüdőgyulladás-ellenes vérszérumot s ezt mindenkor frissen elkészítve szolgáltatják ki orvosi előírásra New-York állam kórházaiban.

Hogy a 32-féle tüdőgyulladás-baktérium melyik fajtájával van az orvosnak dolga, azt úgy állapítják meg New-York államban, hogy tengeri malacokba ójtják bele a beteg köpetét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
 Vért csapolnak le a mesterségesen tüdőgyulladásossá tett lóból Termelik a tüdőgyulladás ellenes szérumot Baktériumvadászat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98