Dtum
Login with Facebookk
1941 | Március

„Volks traktorok millióival tesszük eredményesebbé a balkáni paraszt termelését”

Vasárnap nyílt meg Bécsben a Wiener Messe és pedig az eddigiektől teljesen eltérő formák között.
A bécsi Nemzetközi Vásár megnyitása külsőségeiben is, érdemi részében is bővelkedett a szenzációkban. A megnyitás eddig kinnt zajlott le a Práterben, most: a Konzert Hallban és a megjelent hatalmas közönség előtt nagyszabású programot adott dr. Ley Róbert, a német birodalom szervezési minisztere, továbbá Baldur von Schirach, Bécs helytartója. A külsőség megváltozása egyszersmind a vásár szerkezetének és céljainak a gyökeres reformját is jelenti.

Ley Róbert beszélt a bécsi vásár multjáról és jövőjéről, abban a német birodalomban, amely ma már egész Európát felöleli.

Ennek a birodalomnak tervszerű intézkedéseket kell tennie az európai önellátás irányában. A megnagyobbodott Európa el tudja tartani önmagát, ha a rendelkezésre álló agrár területek kihasználása intenzívebben történik meg. Ebből a szempontból első helyen áll a Südost, amelyet a Duna köt össze Közép-Európával. Ennek a Südostnak feladata, hogy mentől intenzívebb mezőgazdasági kulturával fedezze a hiányokat. Bejelentette a birodalmi miniszter, hogy a Balkánt, illetve Südost motorizálni kell és motorizálni fogják. Az emberi munka mellé oda kell állítani a gépet és az egyesített emberi és gépi erővel kell a lehető leggyorsabban felemelni ennek a területnek a termőerejét. Az ily módon felfokozott termés valamennyi produktumát felveszi a birodalom és hajlandó azt kicserélni nem pénzre, hanem árura, mert az új Európában a munkát munkára fogják kicserélni. Bejelentette, hogy ebben a hatalmas kezdeményezésben Bécsre, mint a Balkán felé irányuló kapura fontos szerep vár. Ezt a szerepet a történelmi sors rendelte így Bécsnek.

Kifejtette, hogy a népautó mintájára néptraktorokat gyártanak
egyelőre 2-3 milliós példányszámban és ezeket a balkáni parasztok rendelkezésére bocsátják, hogy a parasztnak legyen olyan munkatársa, amely helyettesíti az igavonó állatot. Ezekkel a kistípusú Volks-traktorokkal fogják elárasztani a Balkánt, ha kell 4-5 milliót is gyártanak belőlük, mert a Német Birodalom képes erre. Csak ilyen fokozott munkával érhetjük el, – mondta – hogy itt valamennyi európai nemzet harmoniában és békében dolgozhassék és élvezhesse valóban a szabadságot.

Baldur von Schirach Bécs fényes multjáról szólt és hangoztatta,
hogy a politikai tetszelgésnek a helyébe a munka országa lép. A Führernek valamennyi, a Balkán felé irányuló kezdeményezésében meg van és meg lesz Bécsnek a maga szerepe. Fontos feladat vár Bécsre a Balkánnak mezőgazdasági gépekkel való ellátása tekintetében.

A szabadság – mondta a birodalmi helytartó – nem más,
a mi felfogásunk szerint, mint a gond- és nélkülözésmentes élet. Csak a gondtól és a szükségtől mentes életet ismerjük el szabad életnek.

A szónoklatok rendkívüli mély benyomást tettek a megjelentekre.

Magából a vásárból valósággal kirekesztették a tisztán szemlélődő tömeget. A Stallungenben elhelyezett árubemutatóhoz pl. gyermekeket nem is engedtek be, csak üzletembereket. Óriási tömegben szerepeltek a kiállításon mezőgazdasági gépek, mindenféle mezőgazdasági ágazat számára. A „Blut und Boden” kiállításban bemutatták, hogy miért érdemes mezőgazdának lenni. A propaganda módja rendkívül ügyes. Hatalmas befogadóképességű színházban kontradiktatorikus eljárást mutatnak be. A téma: egy parasztmajor modernizálása és a felvilágosodás szelleme küzd a maradiság szellemével, megcáfolja annak érveit és vetített képekben mutatja be, hogy lehet keresztülvezetni a reformokat. A bécsi Messe tanulságai mindenesetre túlnőnek magának a bécsi vásárnak a keretein is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98