Dtum
Login with Facebookk
1941 | Szeptember

Megemlékezés Iványi-Grünwald Béláról

Életének utolsó éveiben Iványi-Grünwald Béla igen gyakran festett virágcsendéletet, szívet, szemet örvendeztető, gyönyörű, színes csokrokat. Akik ismertük őt, éreztük, hogy ezek nem egyszerű csendéletek, aminők szerepeltek évtizedek óta minden kiállításon: az ugorkásüveg s mögötte a bársonydrapéria, vagy talpastálon az almák és barackok, - az anyagilag vagy ötletben szegény festők festési szükségének ezek az olcsó kielégülései.

Számára a virágcsendélet sokkal többet jelentett könnyen összeállítható, tetszetős festenivalónál. Neki a virágcsokor szimbólum volt: a látható világ szépségének összesített jelképe, mulandó és haszonfölötti, mint minden, ami nagyon szép. És ha neki az élet szépségének volt ösztönszerű jelénye a színekben sziporkázó virágcsokor: számunkra ez az ő művészetét jelképezheti tömören, emberi lényével összefonottan.

Lelke és szeme, mint virágos rétnek a gyermek, örvendezett a létnek. Ömlött reá a fény s a fényben színes látványok pillangóserege cikázott. Az elmúlás búcsúzó pillantásában így verődhetett vissza lelke tükrében emberi és művészi életének összlátománya.

Hites tanú nincsen reá, legföllebb a költők, de úgy mondják, hogy a végső búcsú e pillanatában, az öntudat utolsó villámlobbanásánál, száguldva pereg le az emlékezés vásznán még egyszer az egész élet filmje, minden eseménye, minden érzeménye. Ha ez igaz, pedig hiszem, hogy igaz emberek számára az, akkor Iványi-Grünwald ezekben a pillanatokban igen boldog volt, mert szívének, szemének gyönyörű látomásait vitte magával innen a földi életen túli világba.

Amennyire halandónak ez megadatik, ő valóban boldog ember és boldog művész volt, szavai és képei ezt vallották szüntelen. Amikor élete harmadik harmadában visszajutott gyermekkorának szép tájékira, a Balaton somogyi partjára festeni, akkor hangzott el ajkáról a vallomás: "...az ecset, mellyel dolgozom, boldogságot szerző hangszer a kezemben. Én senkit nem irígyelek, a legboldogabb emberek közé számítom magamat, mert nagyon-nagyon kedvemet találom a munkámban.

 

Ha két-három napig nem dolgozhatom, nem csak lelkileg, de fizikailag is beteg vagyok. Nagy hiuságaim nincsenek... Ha annak a kis körnek, mely az én szememben mindent jelent, tetszenek az alkotásaim, már megkaptam azt az édes megnyugvást, mely az emberi boldogsághoz szükséges. És ez a mostani életem oly szép, oly kedves, oly zavartalan, hogy nem is akarok a jövendőre gondolni. Mit kaphatnék még többet, mint amit eddig kaptam?ť

Tett-é valaha valaki egyszerű szavakkal szebb szerelmi vallomást az életnek és hivatásának? És ezt a vallomást élete folyása, festői munkája hitelesítette. Nemcsak szavai szerint, de szemével is szépnek és szépen látta a valóságot. Ez a valóság az ő vizualitásában elveszítette tárgyi jellemét, szárazon kopogó szövege költészetté finomult, élete késő délutánján színálmodozássá szellemült.

Ez a szublimálódás annak során következett be, hogy Ťboldogságszerző hangszereť, az ecset, mindig híven követte körülményeivel, környezetével együttváltozó élethangulatát. E változások nem jelentették, természetesen, egyéniségének megváltozását, csupán többféle, különböző színezetét, a külső változásoknak megfelelően.

Művészi útjának négy szakasza volt, mindegyik életszinterének változásával függött össze. Festői szereplésének első felvonása Münchenben játszódott le, amikor oda párisi tanulmányai után visszatért. Ezidőbeli képein kezdetben még dunántúli szülőföldjének élményei is megszólalnak. Ez a körülbelül 7-8 esztendeig tartó időszak megelőzte és előkészítette nagybányai korszakát, amikoris e mozgalomnak igen jelentékeny szereplője lett.

 

Ezen a második állomásán, Nagybányán az ember és a művész teljes, férfias erejében jelenik meg a nyilvánosság előtt: "...Nagybánya tett bennünket azokká, akik lettünk" - mondotta idézett nyilatkozatában. Követte ezt a nagybányai másfél évtizedet a kecskeméti tartózkodás, a stíluskísérletezések kritikus ideje, hogy aztán végül, negyedik korszakában, visszatérjen oda, ahonnan a gyermekember kiindult, Somogyba, a Balaton partjára. Mintegy két évtizeden át minden nyarat itten töltve, művészete, kecskeméti korszakát megkerülve, összeölelkezet ifjúkori és még inkább nagybányai festészetével.


Iványi-Grünwald a fiatal magyar művészeknek abba a müncheni csoportjába tartozott, amely korai műveivel Nagybánya előfutárja volt s a későbbi nagybányaiak festészetét készítette elő. A kilencvenes évek legelején lépett ez a művészgeneráció, Iványi-Grünwald, Csók, Ferenczy, kevéssel későbben Thorma, a nyilvánosság elé Budapesten, ahol a közönség s a kritika, amennyiben észrevette, fanyaron fogadta műveiket.

 

Mint a párás márciusi mezőn az aligzöld füvek között szétszórtan kiütköző halvány kökörcsinek és hóvirágok, a jövendő tavasz bájos, szerény hirnökei, jelentkeztek ezek a képek a kiállításokon, és nem csodálkozni való, hogy az árnyéktalan, szétszórt világítású, borús pleinair hamvas tónusa idegenül érintette a budapestiek nyers plasztikájú, barnaárnyékos képekhez szokott látószerveit.

A "boldogságszerző hangszer" ebben az időben szólalt meg először Iványi-Grünwald kezében. Opálos alkonyatokról, somogyi erdőszéléről, esti harangszó mellett imádkozó kis parasztleányról, - szülőföldjének közvetlen élményeiről meséltek ezek az első festmények. A művész lelke a félszeg bájú gyermeki képzelet korát élte akkor. Egyik azidőbeli főművén egy kedvesarcú fiúgyermek találja meg Hadúr kardját a somogyi pusztán, mosolyogva, ügyetlen mozdulattal, meg sem rettenve a földből feltörő lángsugártól, az Isten kardjától. A művész gyermeki, szelíd lelkületére végtelenül jellemző ez az elképzelés, ez a képvízió.

 

Bezzeg tíz évvel később, Nagybányán, ugyanehhez a mondai jelenethez a színek és valőrellentétek wágneri orkesztruma harsog kísérő zenét: az elvonuló viharfelhők fekete hátteréből világít ki a pásztorsuhanc meztelen alakja, magasan tartva két kezében a lángoló pallost, Attila kardját. Mögötte a megvadult, riadva torlódó bivalycsorda fokozza az ellentétek erejét. A két azonos tárgyú kép, emlékezetünkben egymás mellé állítva, világosan jelzi a nagybányai férfikor nagyotakarását, az első ifjúság szelíd, gyermeki képzeletével szemben.

A "boldogság hangszere" közben változatos melódiákat zeng, egyre erősödő hangon. Megihletik e "hangszert" a kék éjszaka hangulatai, a tűzvilágítás rőt fénye, majd a szobai lámpavilág misztikuma. A millennium történeti hulláma a magyar mult egy szép látományát veti föl képzeletében, de az epikai tartalmon itt is átzengenek a líra akkordjai.

Ez után a ma már elfeledett, de művészileg nem jelentéktelen stílusidőszak után jelenik meg Iványi-Grünwald és a magyar művészet életében Nagybánya, egészen váratlanul, csak mint egy kósza ötlet megvalósulása, nyári kaland, amelynek folytatását, következményeit akkor senki sem sejté. Ezt a folytatást és a jelentőségét ma már mindenki ismeri, aki a magyar művészet utolsó négy-öt évtizedének történetét figyelemmel kísérte. Mindenki tudja, hogy a kezdeményezők, a "honalapítók" öten valának: Hollósy, Ferenczy, Grünwald, Réti és Thorma.

 

Az is közismeretes, hogy a következő években megismétlődő expedició külön kiállításokat rendezett Budapesten és akkor már az alapítókhoz csatlakozott Csók István, Glatz Oszkár, Horthy Béla, Nyilassy Sándor és még több fiatal, azóta ismertté vált művész. Az éveken át ismétlődő kiállítások körül hangos elvi csaták dúltak a hívők és a gáncsoskodók között és végül is a nagybányai eszme győzött s egy azóta is tartó változatos vonalú fejlődés kiinduló pontja lett, a Ťnagybányaiť jelző pedig a szereplő művészek számára mintegy nemesi előnevet jelentett és megmaradt nekik akkor is, amikor már nem csoportosan, hanem külön-külön léptek a közönség elé.


Iványi-Grünwald az első években épp úgy rabja lesz a nagybányai természet szépségének és gazdag sokféleségének, mint festőtársai valamennyien. Úgy érzi magát, mint kisgyermek a karácsonyfa alatt, nem tudja melyik ajándékhoz kapjon. Festői témái közül, amik ottan minden oldalról hívogatják, sokszor otthagyja az egyiket, hogy a másik után fusson. Azonban nála is, mint a többieknél, lassanként lehiggad a boldog mohóság, s az alkotói kielégülés rendes ütemű útjára tér és nemcsak egyik szép tájmotivumot a másik után alakítja képpé, hanem neki is, mint a többi nagybányainak, a pazar természet képeket, nagyobb kompoziciókat sugall. Nagybánya napsütése, szép tájmotivumai, különleges természeti hangulatai megtelnek képzeletének képeivel.

 

Így születik meg a viharos tájban a már említett "Attila kardja", az Izvora egyik hasonlíthatatlan, gyönyörű völgye fölött a "Bércek közt" mulató régi magyar úri társaság csoportja és a Virághegy tetején egy szelídgesztenyefa monumentális diadalíve alatt, a virágos nagy fűben gázoló kis karavánja "A napkeleti királyoknak". Ugyanazok a táj- és hangulatmotivumok teljesen más látományokat hívnak elő képzeletében, mint például Ferenczynek vagy Thormának. "Boldogságadó hangszereť gyönyörűen és nagy erővel zeng a nagybányai együttesben s kiegészíti annak összhangját. Színei azelőtt el sem képzelt fénnyel telítődnek meg és egyes képei a nagybányai luminista festésnek vezető darabjai közé sorakoznak.

Nagybányai meghonosodása nemcsak festészeti, hanem emberi is. Mindjárt kezdetben odaköltözik, ott házasodik meg, ott születik a fia és mintegy másfél évtizedig állandó nagybányai lakos lesz. Ez alatt az idő alatt a nagybányai eszmét nem csupán képeivel szolgálja, hanem részt vesz a budapesti küzdelmekben is a győzelemért és ezt képeivel s emberi egyéniségével egyaránt nagyban elősegíti. Ő békíti ki leghamarabb a közönség békétlenkedő részét a nagybányai művészettel. Emberi egyénisége oly megnyerő, festészete annyi sok rögtön megérezhető szépségelemet tartalmaz, hogy rajta keresztül tudják legkönnyebben megközelíteni a nagybányaiak művészi igazát, rajta keresztül békülnek meg ezzel igen sokan.

És amikor ezt a pacifikáló szerepet oly eredményesen bevégzi, új utakra sodorja őt minden benyomásra könnyen reagáló művészi természete. E század első évtizedének a vége felé érkeznek Magyarországra, és itt is legelőbb Nagybányára, egy olyan művészeti áramlat első hullámai, amelyek nagyon sok ember meggyőződését megingatják akkor az addig való művészi törekvések igazában. Neomodern művészetnek nevezték összefoglalóan az egymásután következő hullámait a neoimpresszionizmusnak, expresszionizmusnak, kubizmusnak, futurizmusnak,... amiknek folytonos áramlását nyugat felől csak a nagy háború akasztotta meg egy időre, hogy a háború után ismét folytatódjanak.

Iványi-Grünwald festői képzelete teljes hittel veti magát az új áramlatba, úgy érzi, hogy ebben új, tágabb lehetőségeket kap színérzéke s könnyed komponáló képessége kifejtésére. Még Nagybányán fest meg egy óriási dekoratív vásznat - egy budapesti villa hallja számára - "Vendégség" címen, már új festői stílusában. De igazi témája ennek is csak az, ami titkos, legbelsőbb mondanivalója minden képének: gyönyörködés a létben.

Ez a műve még ott készült, de már elszakadást jelentett Nagybányától - egyelőre. El is költözik akkor onnan Kecskemétre s az új festői hitnek több fiatal híve követi őt oda. Onnan, Budapesthez szinte külvárosi közelségben, élénken résztvesz a főváros művészeti életében. Az új irányok egymásra torlódó hullámai zavarossá és izgatottá teszik ezt az életet és Iványi-Grünwald harmóniaérzéke jó ideig hiába küzd a stíluszavarokkal. Egy évtizedik tart ez a küzdelem a természet és saját művészi természete ellen, a stílusért a közvetlenség rovására.

A világháború és az összeomlás utáni időkben azonban ismét megtalálja az elveszített régi fonalat: a Balaton partján. Régi énje, régi szerelme a valóság látványai iránt újraéled. Újra rájön, hogy nincsen művészet közvetlen érzés nélkül, a stílus csak a belső élmény ruhája, hogyha másra szabták, nem kifejezi, hanem elrejti ezt. Nem egészen könnyű visszaudvarolnia magát a hűtlenül elhagyott szerető, a természet kegyeibe. De aztán idővel ez mégis visszafogadja őt gráciájába, a Balaton partján. A Ťboldogság hangszereť azóta aztán egyre szebb költeményeket zengett, évről-évre szebbeket, az újra megtalált kedvesnek.

Újra megtalált régi szeretője, a természet, kezdetben súlyos, földes erőben jelentkezik előtte. A huszas évek elején még a régi nagy magyar művészek - Paál, Munkácsy - szemüvegével közeledik hozzája. De aztán - mintha szeme nyílna - lassan felderülnek színei, párásabbá, színesebbé válik tónusa: a "földiekkel játszó égi tünemény", a Balaton vezeti, a Balaton tanítja újra. Irreális, anyagtalan valóság itt a természeti látomány és Iványi-Grünwald "boldogsághangszere", az ecset egyre érzelmesebben, egyre szebben zengi utána a színek színfóniáit.

 

"Mintha az ég leszállt volna a földre" - írja Petőfi Nagybányáról; a Balaton magától kínálja ezt a költői hasonlatot a prózai lelkeknek is. De nem csupán a Balaton látományain lesznek színesebbé, zengőbbé Iványi-Grünwald képei, hanem a kertjükben, az erdő belsejében, a házuk táján, vagy akár a pesti utca villanyfénye mellett, a hóesés káprázatában is. Iványi festészete évről-évre finomabbá, zeneibbé válik, mintha a hetvenes éveibe lépett művésznek új fiatalság tavasza nyitna új életet.

Akik a művészetet nem belső lényegében érzik, hanem csak külső ismertetőjegyei szerint osztályozzák a festőket és a képeket, azt mondják erre az ő legújabb festészetére, hogy: impresszionizmus. Hát hiszen igaz: ebbe a kategóriába sorolható mindez, még inkább, mint nagybányai művészete. Fények játéka, kergetőzés a tűnő benyomásokkal. De hol van ez a festészet a francia impresszionisták racionalizmusától, programszerűségétől?! Ő nem elvből, meggondolásból volt impresszionista, hanem természeténél fogva.

 

Annak született, sokkal inkább, mint bárki más. Mint pillangó a virágot, csak könnyedén csókolta a természet szépségeit és aztán tovaszállt más virágokra, más szépségekre. Nem zsákmányolta ki ezek mézét fenékig, mint az erőszakos méhek. Nem régen, baráti kezek rendezte hagyatéki kiállításán tünt ki fájdalmasan: milyen nyílóvirágos rétet kaszált le egy suhintással a kegyetlen kaszás. Mert a boldog évek után elérkezett az utolsó balatoni nyár. Zord és kedvetlen nyár volt, festésre alkalmatlan, változékony idő. Mintha csak ki akarta volna ábrándítani a festésből szerelmetes festőjét.

 

Fáradtan, szinte lihegve hajszolta szegény a szép félórákat, amikor mégis-mégis inspirálódhatik s alkothat. Egyébként is ezen a nyáron csupa izgalom az élete: egyetlen fia, tudósi tanulmányútján Londonban rekedt, nem kapni tőle sort, nem kapni róla hírt hónapokon át. Az apa ül a rádió mellett és aggódva lesi, hallgatja a híreket. Egyszer csak aztán a rádión egy váratlan örömhír is megüti fülét, nagy öröm hír: a bécsi döntés visszaadta Magyarországnak az elszakított erdélyi részekkel együtt Nagybányát is.

 

Óriási izgalom fogja el, telefonál Pestre, készül haza, Nagybányára, festeni akar ott, legszebb fiatal férfikora és festői dicsősége szinhelyén. És ezekben az örömteli napokban Iványi-Grünwald öreg, fáradt szíve nem bírja az izgalmak, az aggodalom és az öröm iramát, és: egyszerre megáll. Ez a tragikus hirtelenséggel beálló vég megrendíti nemcsak szeretteit és festőbarátait, hanem mindazokat a távolabb állókat is, akik valaha ismerték Iványi-Grünwald külsőleg, belsőleg szép, kedves emberi lényét.

Most már ott van ő is az élet túlsó partján, az elíziumi mezőkön, ahol a mitológia vigasztaló képzete szerint az emberi szellem hősei, a művészek, a költők, az eszméknek élő igazak folytatják földi életüket, földi kedvtelésüket, bajoktól, gondoktól, szomorúságtól szabadulva, boldogan, a legszebb környezetben, Iványi-Grünwald már találkozott nagybányai társaival, Ferenczyvel, Thormával, Hollósyval. Az elíziumi mező emlékezteti őket a nagybányai klastromrétre, csakhogy nagyobb, - a szélén átszellemült, szép hegyek zárják, a világos égen a Balaton párás fényei úsznak... Iványi-Grünwald már fest is, kezében a "boldogság hangszere". Festi a legszebb túlvilági tájakat, folytatja boldog földi életét. Derűlátó lelke bizonyos volt benne már itten is, hogy végül: minden a legjobbra fordul.

Budapest, 1941 március.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
6:1 6:1
Ki hitte volna, hogy a félelmetes olasz birkózókat ilyen megsemmisítő...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
Koburg Lujza elszöktetése III. Koburg Lujza elszöktetése III.
A szökés részletei. A 46 éves, már szürkülő haju, de még mindig szép...
A madarak vonulásáról A madarak vonulásáról
Most, mikor a tavasz tündére egy varázsütéssel ébredésre késztette a...
Az óriási teleszkóp Az óriási teleszkóp
Az ég titkainak kutatására általában kétféle rendszerű távcsövet...
A disszidensek bolseviki szellemmel vádolják a nyilaskeresztes pártot A disszidensek bolseviki szellemmel vádolják a nyilaskeresztes...
Leszámolunk a nyilaskeresztespárti becsületrablókkal és a...
Automobilos rablók garázdálkodása Automobilos rablók garázdálkodása
Petrozsény környékén négy kereskedőt, akik nagyobb mennyiségü sertést...
Oroszország esélyei Oroszország esélyei
E kétségbeejtő helyzet ellenére az orosz katonai körök a...
Magyarország – Svájc 3:0 (2:0) Magyarország – Svájc 3:0 (2:0)
Ősz óta nem volt válogatott mérkőzés Budapesten. A válogatott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98