Dtum
Login with Facebookk
1942 | Augusztus

Fejlődésben a magyar úszósport

Szombaton és vasárnap került sor Magyarország ez évi úszóbajnokságaira a Nemzeti Sportuszodában. A versenyt az első napon kevesen nézték végig, vasárnap azonban már mintegy 1500 főnyi nézőközönség tapsolt a versenyzőknek.

A kétnapos verseny nem hozott különösebb eredményeket. Úszóinknak mostanra kellett volna elérniük legjobb teljesítményüket, azonban, ez csak egy-két versenyzőnek sikerül.

Ezen a versenyen az egyes számokban meglehetősen sok versenyző indult, de akik kint voltak, szinte minden egyes versenyszámnál tudták, hogy ki nyeri azt. Nincsenek egyenlő erőben lévő, egyenlő képességű nagyúszóink.

Tátos Nándor, Csík Ferenc, Eleméri Rudolf kivételével, rövid és közép, távon nincs valamirevaló úszónk. Ezt a kétnapos verseny után meg kell állapítanunk. A hölgyekről ugyanezt mondhatjuk. Novák, Albach, Somhegyi, Killermann és utánuk… alig van más.

Az úszóeredményeket tekintve, föltétlenül nagy elismeréssel kell írnunk Tátos Nándorról, aki megnyerte Magyarország 1942. évi 200 méteres, a 100 m és 400 m gyorsúszóbajnokságát. Ez a három bajnokság azt mutatja, hogy Tátos Nándor ma Magyarország legjobb úszója.

Ideje 100 méteren 1:00.4 p, 200-on 2:17.4 és 400-on 4:56.4 perc. Ezek az eredmények Tátos fejlődéséről tanúskodnak. A „beugró” Csík Ferenc 1 p 00.6 mp-es százasa kellemes meglepetést jelentett.

Novák Ilonának megártott a sok úszás. Fáradt. Csak így érthető, hogy Albach Edit. aki sokkal gyengébb úszó, a vasárnapi bajnoki versenyen a 200 méteres gyorsúszásban elébe került. Megítélésünk szerint Albach nem javult fel annyira, hogy Novákot 6.3 másodperccel ezen a távon legyőzhesse.

A férfi műugró- és toronyugró bajnokságot Hídvégi László nyerte. Toronyugrásban ez a hetedik, műugrásban pedig a hatodik magyar bajnoksága.
– Az utóbbi időben keveset gyakorolhattam. – mondta Hídvégi – mert katonáskodom. A lovaglás megkeményíti, a lábizmaimat s ez akadályoz az ugrásnál. Utánpótlás tekintetében a toronyugrás és a műugrás most már jól áll. Kár. hogy a sajtó nem propagálja eléggé a mű- és toronyugrást. A közönség, mint láttuk, nem unatkozott a versenyünkön.

A 4x100 méteren hölgy gyorsúszó váltóbajnokságot a MUE csapata nyerte. Ez a bajnoki szám a MUE-től már elvitathatatlan.

Nagy meglepetést okozott a hölgy toronyugrásban Ligeti Magda, akinek az a bajnoki száma sikerült a legjobban, amelyet a múltkor az olaszok ellen elrontott. Most nem sírt, most győzött és örömmel újságolta, hogy… életébe, belépett egy pilóta és repülni tanul…

A hölgy műugróbajnokságot most már harmadízben nyerte Zságot Irén. Eredményéről a következőket mondta:
– Ebben a számban verhetetlen vagyok. Nincs utánpótlás – így könnyű elsőnek lenni. De azért a németek ellen is megmutatnám, mit tudok, - ha alkalmam volna rá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A győztesek - Novák Ilona, Galambos, Deáki és Tátos Ligeti Magda toronyugrása Hídvégi László gyönyörű toronyugrása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Déleket–Európa kérdése a nyugati hatalmak előtt Déleket–Európa kérdése a nyugati hatalmak előtt
A nyugati hatalmak legfelsőbb haditanácsának 9. ülésével kapcsolatban...
Finn művészek  a kiállításon Finn művészek a kiállításon
Eseménynyé avatja az idei műkiállítást a finnek megjelenése....
 A fából faragott királyfi A fából faragott királyfi
A színpad két sarkában egy-egy hosszú keskeny vártorony ágaskodik,...
Weisz Richárd újból tréningbe kezd Weisz Richárd újból tréningbe kezd
Az MBOSz birkózószakosztályának hétfői ülésén dr. Rendek Károly...
Szent-Györgyi Albert Nobeldíjas professzort díszdoktorrá avatták Szent-Györgyi Albert Nobeldíjas professzort díszdoktorrá avatták
Szent-Györgyi Albert, a világhírű Nobeldíjas szegedi professzort a...
A tolvajvilág jelbeszéde A tolvajvilág jelbeszéde
A mily mértékben terjed a kultura, ugyanolyan arányban fejlődik...
Aki felmentette Kovarczot és elítéltette Bajcsy-Zsilinszkyt.... Aki felmentette Kovarczot és elítéltette Bajcsy-Zsilinszkyt....
éhány nappal ezelőtt szállították át a politikai rendőrségről a...
A svábhegyi autóverseny A svábhegyi autóverseny
Tegnap, a hatodik svábhegyi verseny napján, már a kora reggeli...
Az athéni fiók-olimpiád
Tudvalevő, hogy a modern olympiádok között, melyeket négy évenként...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98