Dtum
Login with Facebookk
1942 | Augusztus

Ferencváros – Szolnok 2:2

Az Üllői-úti sporttelepen tartották meg a bajnoki mérkőzést. A Ferencváros az elmúlt napokban legyőzte a Szolnokot és megnyerte a Szent István Kupát.  A héten tehát már másodszor találkozik a két csapat. Tizenkétezer néző előtt bonyolították le a mérkőzést. A Ferencvárosból hiányzott Sárosi György dr., Lázár és Tátrai.

Három év után újra csatasorba állt a Ferencvárosban a Szegedről visszakerült Toldi, akit nagy ovációval fogadott a közönség. Szolnok csapatából hiányzott Nagy és Szántó. Szolnok kezdte meg a mérkőzést, de utána mindjárt Gyetvai lefutott és a kirohanó kapus mellett a háló mellé helyezte a labdát.

Ezután Laborc több méteres lesből indult el, leállt a ferencvárosi védelem, Lantos játékvezető nem ítélt lest és így a szolnoki játékos minden akadály nélkül guríthatta kapuba a labdát. 0:1. Feltűnést kelt, hogy Lantos továbbra is téved, még pedig következetesen a Ferencváros terhére.

A zöld-fehérek kapujukhoz szorították a szolnokiakat. Toldi a 16. percben kapu mellé lőtte a labdát. A 18. percben Toldi egy elveszettnek hitt labdát kaparintott meg, középre adta és Lukács kiegyenlített. 1:1.

A 22. percben Sárosi III. bombája a kapulécről pattant vissza. A 30. percben Lukács lövését Horváth elnézte, a labdát feltartóztatta a kapufa, majd Gyetvai elé pattant, aki viszont az üres kapu mellé helyezett. A 36. percben Csabai kézzel ütötte el a labdát, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest.

A 38. percben feszes vigyázzba álltak a játékosok, a tribünök népe is mély megilletődéssel állott fel. A magyar labdarúgósport egyperces néma szünettel áldozott vitéz Horthy István kormányzó helyettes emlékének. A 40. percben Gyetvai bombáját Horváth kiütötte Lukács elé, aki nem tudta eltalálni a kaput. Az első félidő eredménye tehát 1:1.

A második félidő 8. percében Laborc megint nagy lesről indult el és Lantos úr sípja néma maradt. Laborc révén tehát 2:1 arányú vezetéshez jutottak a szolnokiak. (A tribünökön élénken tárgyalták, hogy a játékvezető milyen befolyást gyakorol az eredmény alakulására.) 23. percben Csabai kezelése miatt végre tizenegyes, mellyel Sárosi III. kiegyenlít. 2:2.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kispéter és Toldi összecsapása Kispéter gyűri le Lukácsot és fejeli el a labdát Pósa és Toldi újra a Ferencvárosban A Szolnok csapata - Szántó, Kispéter, Horváth, Laborcz, Korom, Kolláth, Selmeczi, Csabai, Szűcs, Nagy, Fazekas
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A magyar vízipólócsapat nyerte a Klebelsberg-kupát A magyar vízipólócsapat nyerte a Klebelsberg-kupát
Nagy magyar diadal! Egy hétig izgultunk, drukkoltunk és féltünk, hogy...
Tyler éles bírálata a magyar iparpolitikáról és adórendszerről Tyler éles bírálata a magyar iparpolitikáról és adórendszerről
Mr. Tyler legutóbbi jelentése előreláthatóan mély és maradandó nyomot...
Három hét a tőzsdén Három hét a tőzsdén
Ma is nagy számmal fordultak meg a tőzsde emberei a börzepalotában...
Kifogástalanul dolgozik a lakáshivatal az ügyfél- és protekcióáradatban is Kifogástalanul dolgozik a lakáshivatal az ügyfél- és...
Dr. Szentmiklósi József főjegyző, a székesfővárosi lakáshivatal főnök...
 A trópusok titokzatos pusztító szellemei: a termeszek A trópusok titokzatos pusztító szellemei: a termeszek
Mi emberek rendszerint szörnyen büszkék vagyunk tudásunkra és...
Gépmadarak vizsgája, a „fuldoklási próba” Gépmadarak vizsgája, a „fuldoklási próba”
Másik terembe megyünk. Egy asztalon, gumicsövek és műszerek garmadája...
Heves küzdelemben győzte le a magyar válogatott az íreket Heves küzdelemben győzte le a magyar válogatott az íreket
Nagy érdeklődés kísérte az ír fővárosban Magyarország és Írország...
Reinhardt  Oedipusza a Beketow - czirkuszban Reinhardt Oedipusza a Beketow - czirkuszban
Az Oedipusz-előadás a Beketow-czirkuszban az első pillanatokban úgy...
Az írástudók árulása  - Levél Babits Mihályhoz Az írástudók árulása - Levél Babits Mihályhoz
Engedd meg, hogy megpróbáljam a nagyobb világosság kedvéért nehány...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98