Amikor a Keleti-tengert felveri a vihar, utána az agyonkorbácsolt hullámok furcsa köveket vetnek ki a partra: átlátszóak, aranyszínűek vagy barnák, s gyakran apró kis bogarak fagytak bele a kő lelkébe. A legfurcsább pedig ezeken a köveken, hogy a tűzben elégnek és kellemes ámbra-illatot terjesztenek.

A németek el is nevezték már az ősidőkben ezt a követ „Bernstein”-nek, vagy régiesebben „Brennstein”-nek („égő kő”) s ebből eredt a magyar „borostyánkő” szó. A legújabb időkig nemigen tudták ezt a követ megmagyarázni: miért kerül ki a tengerből, miért vannak állatok, belezárva, miért ég?

Ma már pontosan tudjuk, hogy évmilliók előtt, amikor földrészünkön még trópusi hőség uralkodott, bizonyos fenyőfából óriási erdők állottak, s ezek a fenyvek gyantát izzadtak. Aztán akkor elkövetkezett az özönvíz: a fenyőerdők a tenger mélyére süllyedtek, velük együtt a fenyvek gyantája és a beleragadt apró állatkák is. A gyanta megkövesedett ha a vihar felkotorja a tenger alját, akkor felszabadul a borostyánkő s a hullámtaraj kiveti a partra.