A primitiv népek költészete
Egy anthológia, mely arra a feladatra vállalkozik, hogy a „primitív” népek költészetét 130-140 oldalon bemutassa, majdhogynem olyan reménytelen célra tör, mintha Európa műköltészetét zsúfolná ugyanekkora kötetbe. Ha ugyan nem reménytelenebbre. Nemcsak a szóba jöhető területek földrajzi nagysága s valami statisztikai számszerűség miatt.
(Itt számba sem vesszük a „primitív” szóhasználat kérdéses oldalait, a különböző kultúrkörök e roppant leegyszerűsítő összeolvasztását valamint a „primitív” kultúrák időbeli kiterjedésének a kérdését: mi tekinthető a mult meglelt ilynemű alkotásai közül primitívnek, stb. ) A nehézség elsősorban magában a közlésben, a fordításban rejlik s csak másodsorban az arányos összeválogatás kérdésében. Jól érezte ezt a fordító, Fónagy Iván is, aki erre a hálátlan s mégis oly vonzó feladatra vállalkozott, hiszen bevezető fejtegetéseiben elsősorban is a fordítás nehézségeit, buktatóit sorolja fel.
Okfejtését talán megtoldhatjuk mi is. Akármilyen primitív költemény (legyen az „világi” szerelemdal, esővarázslás, hősi ének, gyógyító bűvölés ráolvasó verse) kerül a fordító elé, első akadály már maga a nyelv; mint ezt Fónagy is elemzi. Jól részletezi, hogy milyen különbségek vannak a nyugateurópai a az úgynevezett primitív nyelvek között s ha felosztását kissé merevnek., önkényesnek érezzük is, az színigaz, hogy az áttétel első akadálya nyelvi.
Nemcsak azért, mert a fordító rendesen már másodkézből, angol, német, francia fordításokból, sokszor modernizált változatokból kénytelen fordítgatni szövegét, hanem a gondokat akkor sem kerülheti ki, ha rendelkezésére áll - mint Preuss mintaszerű kiadványaiban - a kétnyelvű szöveg is. Miért? Egyszerűen azért, mert a primitív szó jelentéstartalma sokszor, legtöbbször lényegesen más, mint a mi azonos szavunknak. Zsúfoltabb, összetettebb, haloványabb, más képzetkörökkel érintkező, sokszor olyan igealakjaik, igemódjaik vannak, melyeknek kifejezésére nekünk mondatokra van szükségünk (ma már tudjuk, hogy a „primitív” nyelv sem jelent minden esetben – kezdetlegest!) szavaik vannak, mi csak körülírásokkal fejezhetünk ki.
Ez az egyik nehézség az alapvető. Másrészt a primitív rendszerint nem differenciálódtak a törzs, az illető kultúrkör egyéb élettényezői sem, szoros részei a vallási-, harci cselekvésnek, hiedelemszerű praktikáknak, az élet szertartásszerű eseményeinek: kibogozhatatlanul összefonódtak az élet minden más tényezőjével. (Hiszen sokszor a ritmusnak, ismétlésnek is mágikus, vallási értéke van itt, mint H. Werner nagy verstani fejlődéselmélete magyarázza.)
A fordító kiemeli ebből a megbonthatatlan összefüggésből ezeket az alkotásokat s a mi irodalmi szemléletünk hamis szemszögből, tisztán esztétikailag mérlegeli őket. (Hiába, az olvasónak ezesetben kissé etnológusnak is kell lennie, hogy élvezhesse s félre ne értse e költeményeket, szertartásrészeket, dramatikus töredékeket) Arról nem is szólva, hogy ezek a költemények rendszerint énekkel tánccal ceremóniákkal kapcsolatosak, tehát a vers összetettségében tündöklik fel igazán. (Ennek az összetettségnek bizonyos emlékei élnek, éltek a különböző paraszti műveltségekben is.)
Minden bizony arra vall, hogy a fordító munkája szinte alig lehetséges, s tán az egyetlen megnyugtató forma a kétnyelvű közlés, hol a fordítás szószerinti, prózai s adja a részletes etnológiai magyarázatot. De mit mond ez az etnológusok szűk körén kívül az olvasónak? Aligha többet a semminél. Ezért lehet kísértő feladat az efféle fordítás s ezért kötelezi olvasóit hálára Fónagy Iván, hogy vállalta az inkább csak kudarccal fenyegető feladatot.
Munkáját forgatva óhatatlanul is többször eszünkbe jut E v. Sydow hasonló német fordításkötete, melyet bizonnyal haszonnal lapozott Fónagy is. (Bár forrásjegyzékéből láthatni, hogy lelkiismeretesen átvette a meglelhető munkákat) Sydow fordításaiból s Fónagyéból is nyilván kiderül, hogy mint ingadozik a fordító a költői átértelmezés, „európaiasítás” és a sokszor prózai, magyarázó fordítás között.
Ezért sokszor egyenetlen, nem egyszer szürke, göröngyös is Fónagy munkája, érezni a bizonytalanságot s ugyanakkor az imponáló törekvést a hűségre. Itt valóban kérdéses, hogy a ”rabi”, vagy pedig a Kosztolányi-féle szabad erkölcs volna-e a helyes? (A nem eredetiből való fordítás veszélyeire gondoljunk Karinthy Ady-paródiájára, szükségtelen rámutatnunk, pedig itt legtöbbször a kényszerűség adta.) Fordításai közül legjobban a dramatikus, litániaszerű részek sikerültek, bár a kötet elszórtan teli van jó költői „találattal”, fordítói leleménnyel, mégis azt kell mondanunk, hogy a szürke, nehézkes részek még igényeltek volna egy kis műgondot, további birkózást.
Néhány szót a fordításokat kísérő magyarázatokról. Legtöbbször megelégszik Fónagy, hogy a szöveg nehezen érthető részeit, neveket, mithikus elnevezéseket, szertartásrészeket magyarázzon s itt egyet is érthetünk vele. Viszont szinte kivétel nélkül el kell utasítanunk freudista versmagyarázatait, éppen ilyen helyeken mutatkozik meg a legjobban a freudi jelkép-rendszer alkalmatlansága, ha úgy tetszik szükségtelensége. A versek nem leszek világosabbak általuk s alig egy helyet találtam, ahol a magyarázó jel-kép. értelmezés valóban találó s meggondolkodtató.
A versekből kibontakozó költészeti világkép ismertetése, a költeményekelemzése kinőne e bírálat keretiből. Külön tanulmányt érdemelne az a sajátszerű költői, emberi világ, amit a „primitív költészet” szóhasználat oly sommásan kifejez. Tán alkalmam lesz erre külön visszatérni egyszer. Bizonyos azonban, hogy az érdeklődő, aki csak keveset ismert ebből a költészetből, haszonnal olvashatja a Fónagy által fordított verseket.
Egy-egy elszórt kísérlettől eltekintve, az első szervesen végiggondolt gyűjtemény ez a kötet, s mondhatni a válogatás, összeállítás munkája ilyen terjedelem mellett aligha lehetett volna szerencsésebben megoldani; a teljesség érzését keltheti; a primitívek nagy, szinte gótikus halálélményétől kezdte a szertartási vallásos énekeken, hősi dalokon át a világi, szerelmi líra majd minden változatát megismerhetjük e kis kötetkéből.Ugyancsak szerencsés és arányos az etnikai összeválogatás is. Így tehát ez a kis kötet, egyenetlenségeitől eltekintve; igen hasznos szolgálat s mint minden fordítás, jelentős magyar hódítás is egyben.
Ortutay Gyula
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!