Dtum
Login with Facebookk
1943 | Február

Rossz hóviszonyok, kitűnő eredmények az összetett alpesi bajnokságokon

Az idő nem kedvezett az idei síbajnokságoknak. Sűrű köd gomolyog, minden pillanatban eső szakadhat a nyakunkba, mikor felkapaszkodunk a fogaskerekűre. Ha az ablakon kinézünk, a régi hatalmas hótakarónak csak roncsait látjuk.

Egy-két piszkosszürke hórongyot hagyott csak hátra a visszavonuló tél a Svábhegy lejtőin, a diadalmas napfény elől a csúcsokon húzódva vissza. A Norma-fánál csendes már a környék, csak a sí néhány vakmerő szerelmese csúszkál a kőkeményre fagyott lejtőkön.

A nagy ugrósáncon már a próbát ugorják és éppen Katona vérvörös alakja szeli a levegőt. Jóval a 30 métert jelző táblán túl ér földet.

– Katona a legesélyesebb az indulók közül. Ha csak valami baleset nem jön közbe, meg is nyeri az alpesi összetett bajnokságot –
jósolja Tatár István, mint később kitűnik, helyesen az eredményt.

– Kicsi a bors, de erős – dicséri a maga portékáját egy jelenlevő Postás bennfentes az éppen nem atlétatermetű Rábelre célozva.

A kis Rábel első ugrása valóban jó nagyra sikerült és a tegnapi győztes Harangvölgyi elkeseredetten legyint:
– Ezt a fajta bajnokságot és általában az ugrást nem az én számomra találták ki. De hátra van még a második ugrás és ebbe mindent beleadok!

Szólt Harangvölgyi és reménykedve kapaszkodott fel a sáncra. Reményei azonban már félúton szertefoszlottak, mert a minden udvariasságról megfeledkezett Katona akkorát talált ugrani, hogy a végén még maga is megbánta.
– Ugye megmondtam – mondta elégedetten Tatár István.

Szegény, jó Harangvölgyi – nem is csoda – ha ilyen előzmények után ernyedten hullott le a levegőből valahol a 27 méter táján. Katonának sokan szorongatják a kezét és ő lihegve mondja:
– Sokat és nagyon erősen edzettem erre a bajnokságra. A futás nem ment valami jól, a viaszolásom sem felelt meg a csúszós pályának, de ma aztán mindent helyrehoztam. Minden úgy ment, mint a karikacsapás.

Az ifjúságiak versenyében hatalmas küzdelem alakult ki a futásban győztes Mazány és a két legjobb ugró Hemrik és Kálmán között. A győzelmet a mindkét számban egyenletes teljesítményt nyújtó Kálmán szerezte meg minimális pontkülönbséggel Hemrik és Mazány előtt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A bajnoki verseny résztvevőinek egy csoportja - Harangvölgyi, Mazány, Regős és Katona Katona a Magyar Optikai Művek versenyzője nyerte az összetett bajnokságot Ványa (UTE), a síugróbajnokság győztese
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98