Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Hegyi vadászok lőállása a keleti arcvonal hegyi szakaszán.
- Lovasnép a magyar! - mondogatták őseink és ezzel elintézték azt a tulajdonságunkat, hogy bizony nem szeretjük a hegyeket. Árpád magyarjai az alföldre ereszkedtek le és a medencéket övező hegyeken csak gyérszámú határőrző csapatok voltak. Itt mostoha életkörülmények között tengették...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Távolbalátó
Mindenki tudja, hogy a távolbalátó a fejlődésnek már eléggé elfogadható fokán áll. Az európai nagyhatalmak, továbbá az Egyesült Államok és a Távolkeleten Japán mind rendelkeznek már a távolbalátó leadóállomásokon...
Az emberi test - nő
Ahogy a trapézen dolgozó artistán nem szabad a fizikai megerőltetést észrevenni, épúgy nem szabad azt a sportoló teljesítményén felfedezni. Tudjuk, hogy mind kettőjük produkciója a test felfokozott munkájából születik,...
Kórházi ágyon
A háborúban még nagyobb szükség van az ép és erős emberi testre, mint a nyugodt polgári társadalomban. A modern kor egyik legaktuálisabb eredménye az emberi test megvédése érdekében éppen az, hogy a frontokat kísértetiesen...
Bleriot farncia mérnök és repülőgépe, amivel átrepülte a La Manche csatornát
Hanuman, a hinduk majomistene, a legendák szerint már a Napig emelkedett. Mégis mennyi idő telt el addig, amíg a repülőgép azzá a bizonyos közlekedési- és hatásos harcieszközzé fejlődött, amelyet ma a szállító-...
Korzika térképe
Az azúrkék tengerből vöröses, zöldes és fehér parti szikláival s erdőségeinek sokféle zöldjével színpompásan kiemelkedő Korzikát méltán nevezik a franciák „Ile de Beauté”-nak, a szépség szigetének. A...
Agyjelíró
A legkevesebb embernek jut valaha az eszébe, hogy a lélekzésével törődjék. Természetes, hogy lélekzünk; tudjuk, hogy ennek megszüntetése halált okoz, illetőleg tünete az élet megszűnésének. Tudtuk, hogy nemcsak...
Katonák rohama
A háborúval kapcsolatban mostanában sok szó esik az orosz télről, és minden itthon maradt ember aggódva gondol a végtelen orosz mezőkön harcoló honvédeinkre, akik hóban-fagyban keményen állják Magyarországnak a...
Cikk-ajánló
Géptüdő, a pneumatikus kamra Géptüdő, a pneumatikus kamra
Aki asztmában, tüdőtágulásban, hörghurutban vagy hasonló bajban...
Összefoglaló jelentés a keleti harcokról Összefoglaló jelentés a keleti harcokról
A Német Távirati Iroda értesülése szerint a keletei arcvonalon folyó...
A hó, a barkhánok A hó, a barkhánok
A megfújt hó leggyakrabban a homokbuckákhoz hasonló kis gerincekben,...
Hitler és Mussolini ujabb találkozója Hitler és Mussolini ujabb találkozója
A Führer és a Duce hétfői megbeszélésnek külsőségeiről a következő...
Géptüdő, lélegző-eszközök Géptüdő, lélegző-eszközök
Bizony nagyon gyakran előfordul a mindennapi életben, hogy a lélegzés...
Birkózás egy veszedelmes bénitó betegséggel 2. Birkózás egy veszedelmes bénitó betegséggel 2.
Elmúlt a középkori járványok kora, amikor millió és millió ember,...
Santor Dumont repülései Santor Dumont repülései
Santos Dumont első repülési kísérlete,bármily kecsegtető volt is elvi...
Santos Dumont léghajója Santos Dumont léghajója
Az ember már jóideje hatalmába ejtette a szárazföldön kívül a vizet...
Kerekeken járó kórház Kerekeken járó kórház
Hol vannak azok a régi idők, amikor a tábori felcser hirtelenjében...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98