Korzika térképe. Az olasz és a francia partok előtt fekvő Korzika szigete 8722 négyzetkilométeres területével és 325,000 lakosával akkora, mint egy nagyobb magyarországi vármegye. A sziget megszerzéséért Olaszország évszázados irredentát folytat Franciaországgal szemben.


Ötperces időszerű földrajz

Az azúrkék tengerből vöröses, zöldes és fehér parti szikláival s erdőségeinek sokféle zöldjével színpompásan kiemelkedő Korzikát méltán nevezik a franciák „Ile de Beauté”-nak, a szépség szigetének. A rendkívül kellemes földközitengeri klíma, a dús növényzet, szilaj hegyipatakoktól zúgó, szakadékokban és barlangokban gazdag, vadregényes hegyláncolatai valóban a világ egyik legromantikusabb vidékévé avatják ezt a szigetet.

Korzika 8722 négyzetkilométernyi területével csak valamivel nagyobb Krétánál. Szardíniától a csupán 12 km széles Bonifacitus-szoros választja el. A legközelebbi olasz kikötő 84 kilométerre van Korzikától, a francia tengerpart 180 kilométerre s Katalonia 450 kilométerre. A sziget 183 kilométernyi hosszában hatalmas lánchegység húzódik, amellyel párhuzamosan több, kevésbbé magas hegygerinc vonul. A keleti tengerparton 12 kilométer szélességben uszadékos lapály terül el, amely azonban maláriaveszélyeztetett terület.

Csupán Napoleon szülővárosánál, Ajacciónál terül el egy termékeny síkság, a Campo d'Oro, ahol az ipar és a kereskedelem is virágzik. A sziget keleti partján nincs egyetlen kikötő sem, míg nyugaton számtalan természetes öböl és kikötő sorakozik egymás mellé. Az ajacciói öböl 17 kilométernyire, a san-fiorenziói pedig 13 kilométernyire nyúlik be a szárazföldbe. Az utóbbi öbölről mondta Nelson admirális: „Engedjétek át nekem a san-fiorenziói öblöt s adjatok két fregattát és én minden egyes, Marseille-t vagy Toulont elhagyó, hajót elfogok”. Érdekes módon ezeket a kedvező fekvésű kikötőket nem építették ki flottatámaszpontoknak.

Bastiát és Ajacciót ugyan megerősítették, de csak San Bonifazio, a „korzikai Gibraltár”, szolgált a franciáknak hadikikötőül. A természet pazarlóan szórta minden szépségét Korzikára. A kobaltkék öblök, a fehér homokzátonyokkal szegélyezett patak- és folyótorkolatok, az enyhe szélben hajladozó olajpálmák és eukaliptuszfák, hatalmas agávék és fügefák, az üde, örökzöld macchia (cserjés erdő), a sötétlő fenyők s a gyakran nyáron is hófedte hegycsúcsok minden idegent elragadtatnak. A 2600 méter magas Monte Rotondóról nyílik egész Európában a legszebb kilátás.

Korzika lakosainak száma csupán 325,000, azaz agy négyzetkilométeren 37 ember él. Ez a szám rendkívül alacsony, de azzal magyarázható, hogy a korzikaiak nem kedvelik a nehéz mezei munkákat. Szabadságszerető természetüknek jobban megfelel a pásztorélet. A mezei munkákat olasz munkások végzik el helyettük. Falvaik a szelídgesztenye- és olajligetek közelében épültek. A gesztenyéből készült liszt egyébként egyik főtáplálékuk.

A hegyoldalakon nehéz borok teremnek; az aleriai síkságon pamut, rizs és kukorica is megterem, de ezt a termékeny területet nem ki eléggé. A tanyák sincsenek mezőgazdasági munkákra berendezve, inkább erődök benyomását keltik. Legfontosabb kereseti forrásuk a juh- és kecsketenyészet. Halászattal is foglalkoznak, de halkonzervgyárak hiányában a fogások csupán a hazai szükséglet kielégítesére szolgálnak.

A vérbosszú ősrégi szokása még ma sem veszett ki Korzikán. Az egyes családok közötti nézeteltéréseket még ma is a híres három „S”:„Schiopetto, stíletto, strada, che conduce al Palazzo verde.” (egy lövés, a tőr s a macchia zöld vadonába vezető út) szokta követni. A fegyver szava többet ér a jognál s a bosszút álló banditákat nem gonosztevőknek, hanem becsületbeli kötelességüket híven teljesítő gentlemeneknek tekintik. Egyébként a korzikaiakból telnek ki a francia hadsereg legjobb katonái.

A háború előtti években Korzika az olasz és francia Riviera veszedelmes vetélytársa lett, mivel a klíma itt még sokkal kedvezőbb, mint a szárazföldön. Közlekedéstechnikailag a sziget meglehetősen hátramaradott állapotban van. A fővasútvonal Bastiától Ajaccóig húzódik. Ezenkívül van még néhány jelentéktelenebb szárnyvonal is. Néhány autóbuszjáraton kívül az úttalan utakon öszvérháton közlekednek.

Hogy Korzika kedvező központi fekvése, termékeny talaja, dús növényzete, kellemes éghajlata s hatalmas öblei ellenére sem volt soha gazdag kereskedőország, arra Napoleon szavaival adhatjuk meg a választ: „Korzika története nem egyéb egy szabadságban élni vágyó kis nép s az őt elnyomni kívánó nagyhatalmak közötti örökös harcnál”.