Dtum
Login with Facebookk
1943 | Július

A gabona és lisztforgalom új rendjéről

A gabonagyüjtés, az őrlés és a cséplés újabb szabályozásával kapcsolatban tájékoztatást kértünk egyik vezető nagymalmunk igazgatójától, a gyakorlati lebonyolítás módjára és rendjére vonatkozóan.

– A mult évben – mondotta informátorunk – a fél-állami Hombár központi kiutalása alapján
bonyolódott le a forgalom, annak a kiutalásnak a révén jutott el a gabona a malomhoz és a liszt a fogyasztóhoz. Az új kampányban ehelyett úgynevezett automatizmus kap helyet. A félig szabaddá tett forgalom keretében utalvány alapján bonyolódik le az áruelosztás. A liszt feldolgozója vagy eladója, a pék, a kiskereskedő, a tésztagyáros az általa beváltott kenyér és lisztjegyek ellenében lisztvásárlási utalványt kap a hatóságtól, ezzel vásárolja meg a lisztet a malomtól vagy a nagykereskedőtől. A malom a nagykereskedő útján vagy közvetlenül beváltott lisztutalvány fejében vásárlási utalványt kap a hatóságtól és ezzel az utalvánnyal megvásárolja a terménykereskedőtől a maga őrlési gabonaszükségletét.

Az új rendszer megindításához természetesen induló készletekre van szükség.
Ennek a biztosítására a közellátási miniszter külön rendelettel intézkedett. A malmok őrlési keretét az a szempont fogja megszabni, hogy a közellátási miniszter milyen fogyasztó területet oszt be egy-egy malomhoz.

– Ez az automatizált forgalom a közellátási kirendeltségek körzetében
– ezek nagyjából megfelelnek a megyei határoknak – zajlik le, abban az esetben, ha az illető körzet, illetve megye gabonatermelés szempontjából aktív. A passzív körzetek vagy megyék szükségletét vagy gabonának az odaszállításával fedezik, vagy az aktív megyék nagyobb kereskedelmi malmai által őrölt liszt odaszállítása útján oldják meg, ugyancsak az utalványrendszer automatizált eszközeivel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98