Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Jövőre nem lesz 60 éven felüli pénzintézeti és vállalati vezető

Ismeretes, hogy közel két évvel ezelőtt kormányrendelet jelent meg, melynek értelmében a gazdasági életben csak olyan 60 éven felüli vezetők tarthatják meg pozíciójukat, akik erre külön engedélyt kaptak. A rendelet megjelenését követően ugyanis a 60 éven felülieket a vállalatok nyugdíjazni voltak kötelesek, viszont azokat, – akik bár ezt a korhatárt elérték vagy betöltötték, azonban vállalati érdekből pozíciójukban meghagyni kívánták – szolgálatban tartásuk engedélyezése végett fel kellett terjeszteni illetékes helyre.

Abban az időben, tekintettel a vállalati érdekre, hivatalos helyen – néhány esettől eltekintve – a szolgálatban hagyást megengedték.
Ezév elején, amikor ugyancsak meg kellett ismételni a 60 évesek és az azon felüliek szolgálatban hagyására vonatkozó kérvényt, a gyakorlat változatlan maradt. Információk szerint a közelmultban, amikor az a bizottság, amely ezekben az ügyekben döntött, ismét ülésezett és elvi határozatot hozott. Lényege ennek a határozatnak az, hogy 1944 elejétől kezdődően további szolgálatban hagyást nem engedélyez.

A bizottság véleménye ugyanis az,
hogy a vállalatoknak nemcsak módjukban állott, hanem legjobb tudomásuk szerint neveltek is olyan utódokat, akik a 60 évesek, vagy azon felüliek ügykörét maradéktalanul és tökéletesen elláthatják. Ebből az elvi állásfoglalásból végeredményben az következik, hogy 1944. január 1-től a magángazdaságban mindazok, akik az említett korhatárt elérték, nem működnek tovább, hanem mint nyugdíjasok élvezik majd sok évtizedes munkájuk gyümölcsét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98