Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Az ikrek titka

„Egy ember - két példányban!” - kiáltunk fel megrökönyödve, ha ikrekkel találkozunk. Két ember pedig csak úgy lehet ennyire egyforma, ha egyszerre születtek, mint őshajdanban Róma alapítói, Romulus és Romus, vagy a még ismertebb sziámi ikrek, vagy a kevésbbé ismert Monstrum Hungaricum nevű magyar ikerpár. Igen hát, az ikrek problémája mindnyájunk előtt érthetetlen. Természetfölötti erővel felruházott lényeknek tartották őket már a primitív népek is; mi magunk, mai emberek, legalább is a világraszületésük lefolyását találjuk a legnagyobb anyai szenvedésnek: hiszen még egyetlen emberpalánta életrehozása is a szervezet megmaradását veszélyeztető kínszenvedés, hát még kettőé!

Az iker-probléma magyarországi kutatása Darányi Gyula professzor érdeme, aki ezt anyagi támogatás nélkül kezdette meg a Közegészségtani Intézetben. Amerikában ehhez a munkához hatalmas állami szervezet áll egész sor tudós rendelkezésére; a híres kanadai ötösikreket pedig nemzeti adakozásból nevelik. Németországban a kórházakba a beteg iker mellé államköltségen hozzáveszik a testvérét is, hogy a betegség lefolyását mindkét szervezetben megfigyeljék és mind a kettőt egyszerre gyógyítsák. Ám a szegényes magyar keretekben is rendkívüli eredményeket értek el már eddig is.

Az ikertestvérséget nem mindig lehet első pillantásra megállapítani; mert van úgy, hogy csak egyidőben született két testvérről van szó, amikor is két külön megtermékenyült sejt eredménye a két új ember, s azon kivül, hogy egyszerre jöttek a világra, nem is hasonlíthatunk egymáshoz annyira, mint ahogy szükségképpen ütnek egymásra az egy-sejt kettészakadásából létrejött emberpárok. A két külön petéből világrajött ikrek a legtöbbször nem is azonos neműek s csak elvétve hasonlítanak egymáshoz. Míg a valódi ikrek jellemben és gondolkodásban sem különböznek egymástól.

A két valódi iker azonos vércsoportba kell, tartozzék; egyforma a hajuk, -bőrük színe és nem üt el egymástól még a szemöldökük sem; orruk is egyformán nyílik a szaglásra, szeplőik is azonos helyen tűnnek elő; fülük, szájuk egyforma, ajkuk vágásában sincs különbség, megegyezik a nyelvredőjük. De, hogy még meglepőbbet mondjunk: akkor ér bennünket a legnagyobb meglepetés, ha a rendőrileg is végérvényes bizonyítékképpen ujjlenyomatukról, tenyér- és talplenyomatukról készítünk felvételt. Ezek is egyformák!

De mindezeken felül egybe kell vágnia a - laikus szem előtt legszokatlanabb - dolognak is, hogy hajuk kinövése, az úgynevezett hajörvények útvonala, is azonos irányba nő és fejlődik! Az egy-petéből származó ikrek szeretik egymást: olyan szertelenül, ahogy két külsőleg-belsőleg egyforma ember csak szeretheti egymást. Furcsa rajta elgondolni, de mégis megéri, hogy egyszer már szembenézzünk az emberi önzés határaival! Ugyanis csak az ő teljes, feltétel nélküli azonosságuk teszi lehetővé érdekeik tökéletes azonosítását, mert nincs attól mit tartaniok, hogy egyikük bármely más jelenséget érdekesnek tartson a maga számára, ha az egyszer közömbös a másika előtt! Szorosabb közösségben élnek és szilárdabb vonzalomba jutnak egymás iránt, mint bárki más!

Az ikrek nemcsak egymást szeretik szertelen rajongással, hanem sokszor szerelmüknek is azonos tárgyat választanak. Ez persze nagy lelki megrendüléssel és drámai feszültséggel jár együtt; de a végkifejlés rendszerint mégsem tragikus - vagy legalább is csak az egyikük életében tragikus - mert az egyik lemond a másiknak javára! Ennek a közös párválasztásnak van még egy meghatóan patétikus formája is: amikor a két testvér két testvérrel lép házasságra. Ennél továbbvinni az emberi rokonságot már csak úgy lehetne, ha a két másik házaspár is ikertárs volna! Ennek a végleges rokonságnak nem ismerik-mindezidáig Európában egyetlen példáját sem, de lehet, hogy ez is előfordult valahol a földkerekségen és az emberi nem kiismerhetetlenül bonyolult történelmében.

Ujólag meg kell még azt is mondanunk, hogy ez a teljes azonosság csak a kettéosztott sejtből származó ikrekre érvényes; mert a másikfajta ikreknél gyakran megesik az is - horribile dictu! - hogy ellenségeskednek egymással. Az ilyenektől bezzeg nem telik ki az, amit egyszer egy anya mesélt el, hogy igazi ikerlányai mindig ugyanazt álmodják; hogy tehát nemcsak a kezük írása hasonlított, nemcsak a személyes élettempójuk alakult egyformán, hanem még az álmuk is! Sok ikerpár egyazonos napon hal meg.

Az iker-problémánál egyre inkább nyilvánvaló, hogy az ember - amennyire vágyik létét megismerni és világrajövetelének okát kifürkészni - éppen akkor tud meg erről legkevesebbet, amikor a szenvedésre választott anyák dupla fájdalmának eredményelvel áll szemben: az ikrekkel.

Erdős Jenő

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98