VEZÉRCIKK
A tejipari vállalatok még a múlt év őszén javaslatot juttattak el az érdekelt gazdasági minisztériumokhoz, melyben a tej feldolgozásával összefüggően javasolták a zsírtartalomra vonatkozó rendelkezések módosítását. Ezidőszerint ugyanis a fogyasztási tejnek legalább 3% zsírt kell tartalmazni......

Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Most jelent meg a Statisztikai Negyedévi Közlemények (ú. n. sárgafüzet) új kötete, amely külkereskedelmünk1942. évi eredményeit tartalmazza. A háborús viszonyoknak megfelelően részletekre menő kimutatásról természetesen...
Néhány héttel ezelőtt félhivatalos közleményből szerzett a közvélemény tudomást arról, hogy a pénzügyminiszter kezdeményezésére az egyes minisztériumok államtitkárainak, valamint a Nemzeti Bank, a Statisztikai Hivatal...
Közgazdasági életünk egyik fontos intézményének, a m. kir. Szabadalmi Bíróságnak az élére új elnök került Körös László személyében. Munkatársunk felkereste a Szabadalmi Bíróság új elnökét és kérdést intézett hozzá...
… hogy már sokan gondolkodtak afölött, ki viseli a háború terheit. Erre ad feleletet most egy nyilatkozatban Kresz Károly, a TÉBE vezérigazgatója. Szerinte a háborús pénzügyi politika egyik legtöbbet vitatott...
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde vezetősége az év elején körlevelet intézett a fővárosi vezető pénzintézetekhez, melyben figyelmükbe ajánlotta, hogy a jelentősebb vállalati érdekeltségeik papírjait igyekezzenek a...
Gazdaság
Kisemberek védelmét szolgálja a szabadidő-probléma megoldása
A Teleki-kormány, főleg pedig az iparügyi minisztérium tovább...
Gazdaság
91 vidéki város küzdelme a pénzügyi egyensúlyért
Közgazdasági szempontból nem közömbös, hogy vidéki városaink milyen...
Gazdaság
Gazdaság
Teljes sikerrel állította át a békekeresletet a háborús kínálatra az...
Tizenegy napos, értékes, sikerekben gazdag szereplés után, hétfőn...
Gazdaság
A háborús gazdálkodás tudnivalóit népszerűsíti az Árumintavásár
A közvélemény örömmel értesült arról, hogy augusztus 14-24. között...
Gazdaság
A háború ellenére, reálisan alakulnak a tőzsdei árfolyamok
A háborús gazdálkodás, a modern európai pénz- és értékpolitika a sok...
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság
Évente 80.000 munkást fog nyaraltatni az Országos Szabadidő Intézet,...
Két igen fontos szociálpolitikai törvényjavaslaton dolgoznak az...














