Dtum
Login with Facebookk
1943 | Január

A néma tanú

Irta: Berényi Sándor

Úgylátszik van valami történelmi metamorfózis, amelynek a törvényeit még nem ismerjük eléggé.
Ami 20 év előtt belpolitikai esemény volt, esetleg a gazdasági világ keretében jelentett döntő fordulatot, néhány év alatt történelemmé ért. A folyamat azonban nem fejeződik be itt: bűnper lesz belőle, nem a szó büntetőjogi értelmében, hanem úgy, hogy elkezdenek vitatkozni az eseményekről, védik, támadják, leértékelik, rangsorolják, ízekre szedik és mozgatóit, szerzőit elmarasztalják, vagy felmagasztalják, esetleg mindkettőt egyszerre.

Klebelsberg Kunó gróf újjáépítette Magyarország iskolapolitikáját, Vass József fundálta szociális fejlődésünket:
mennyi taps, mennyi dicséret, majd mennyi támadás és kritika keretében vonták perbe alkotásaik valós értékét.

Most azonban nem afelett kell meditálnunk,
hogy egy-egy esemény mikor jut el, egyáltalán: eljuthat-e valaha is a teljes lezártság, befejezettség, vitatlanság históriai nyugvóhelyére. Inkább meg kell keresnünk a tényezőt, amely a legtöbb ilyen történelmi törvényszéket megjárta már és akár mint tanú, akár mint vádlott, gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Keresve sem találhatnánk jobbat, mint a legnépszerűbb és egyben legtitokzatosabb kísérőjét minden idők eseményeinek: a pénzt, közelebbről magát a pengőt.

Nem tagadjuk, hogy a magyar pénznek van valami misztikuma.

Ennek a mélységét, ősforrását a legkiválóbb fináncpolitikus se tudná analizálni. Talán a magyar paraszthoz lehetne hasonlítani. A magyar parasztot – engedtessék meg a szó megkülönböztető és megkülönböztetett értelmezése – a világ legokosabb parasztjának tartják, e véleményt nemcsak szerény magunk tápláljuk, hanem nálunk tekintélyesebb és mérvadóbb tényezők is. Így is kell ennek lennie, mert máskülönben érthetetlen volna, hogy a várost életében nem látott parasztlegény hónapok, sőt hetek alatt tisztában van a város valamennyi különleges tulajdonságával. Egy szempillantással többet és jobban lát, mint az, aki a városban született és élt. A magyar parasztot, az alföldi fiút elviszik a háborúba hegyes téli vidékre: addig hegyet se látott, most két hét alatt úgy siel, hogy a tiroli „benszülöttek” se jobban. Tessék megkérdezni egy-egy háziipari tanfolyam vezetőjét: parasztleányok, akiknek a kezében a kapa meg a gereblye volt a legelőkelőbb „műszer”, három hónap alatt olyan csodaszép kötést, horgolást, himzést produkálnak, hogy nevetni vagy inkább sírni kellene a meghatottságtól és ama kísértő aggodalom okán, mi megy kárban tudásban, tehetségben falutájon. Ennek az ügyességnek, ítélőképességnek, ösztönös szakértelemnek és tanulási készségnek se leli, se testi tényezőit nem lehet feltárni, felkutatni, mert forrása belevész a magyar föld, a magyar vér mitoszába.

*

Éppen ilyen eredménytelen és megvalósíthatatlan feladatra vállalkoznék,
aki fel akarná kutatni a tényezőket és körülményeket, amelyek a magyar pengő sajátságos, mondhatnánk csodálatos karrierjének egyes állomásait jellemzik. A koronakáoszból történt felbukkanása idején meg se várták ama obligát kíméleti esztendőket, még annyi időt sem hagytak, hogy eseményből történelemmé érjen: rögtön megrohanták, a nyilvánosság ítélőszéke elé hurcolták és fejére olvasták elődjének valamennyi fogyatékosságát, szemére hányták, hogy ez a szó három évszázadon át kizárólag az ezüstpénz jelölésére szolgált, – kritizálták minden elképzelhető vonatkozásban, elsősorban az átszámítási kulcsát illetően, végül még azt is kétségbevonták, hogy egyáltalán hozzá tud kezdeni a reá váró feladatokhoz.

A pengő szerényen és hallgatagon állt a kritika forgatagában,
egy szóval nem védekezett, észrevétlenül elvegyült a tömegben. A spekuláció diadalmi üvöltéssel vetette magát a nyomába és olyan elbizakodottan viselkedett, mintha már kezében, helyesebben zsebében lenne a győzelem. Konjunktúrális válság: pontosabban dekonjunktúra, gazdasági pangás, nemzetközi bonyodalmak is segítőtársául szegődtek annak a frontnak, amely bizalmatlan volt a pengő iránt.

*

A pengő olyan árván és elhagyatottan állt ebben az áradatban, mint ahogyan a magyarság állt és élt ezer éven át itt Európában.
De ahogy teltek az évek, ugyanazzal a szívóssággal és szótlan biztonsággal lépett át a gazdasági harcmező tankcsapdáin és aknamezőin, mint amellyel a magyar paraszt megkapaszkodik a földben és nincs vihar, amely elsöpörné, nincs zápor, amely kimoshatná. Valljuk be: egy időben csak előkelő idegen valutákban kötöttek biztosítást az „okosak”. A pengő jó volt arra, hogy pengőben keressék meg itt, Magyarországon a jövedelmüket, gyakran igen tiszteletreméltó összegben, – jó volt arra, hogy olcsón és kényelmesen éljenek belőle, de arra már nem volt jó, hogy a biztosításukat is pengőben kössék meg.

Térült, fordult az idő és a pengő, mint a mesében megtörténik, egyszerre csak szalónképes lett még ezeknél a nagy okos kapacitásoknál is.
Egymásután szakadt le a font, majd a dollár, mégpedig nem is spekulációs manőver révén, hanem az illető állam rendes, hivatalos leértékelése alapján és azok jártak jól, akik a magyar pengőben bíztak. Mire a spekuláció körülnézett, azt látta, hogy pénzintézeteink összes betétállománya erősen túllépte a két milliárdot, azt látta, hogy a pengő szilárdan áll a lábán és tudomásul kellett vennie, hogy nemcsak a békeidők pénzügyi gazdálkodásának a lebonyolítására alkalmas, hanem a háborús fokozott teljesítmények erősen kiterjedt feladatait is megoldja, ugyanakkor, amikor előzőleg a hazatért területeken magától értetődő, sima és előkelő mozdulattal lépett be szinte pillanatok alatt a gazdasági élet központjába.

A pengő: pénz, a pénz pedig nem ismeri a lírát.

De ha végignézzük, hogy mi mindent végzett itt Magyarországon ez a pengő, akkor éreznünk kell, hogy számszerűségen túl, a pengőben inkarnálódik a küzdelmes, viharvert magyar sors, ez az erejében mindig megújuló, dicsőséges és örök eszmény. Nézzünk körül Európában. A pengő meg tudta őrizni Magyarországon a polgári élet, a termelés, a forgalom folyamatosságát. A pengő kivívta helyét a nap alatt és hűségesen szekundált a magyar gazdasági életnek jó és rossz esztendőkben egyaránt. Közben csendes, de félreérthetetlen leckét adott azoknak, akik „bölcs előrelátással” különféle arbitrázs műveletekkel játszották meg és fizették meg külön utakon járó, kétes korrektségű pénzügyi manővereikkel elgondolásaikat.

*

A pengő ezekben az időkben is legközvetlenebb résztvevője az eseményeknek.

Nem tudjuk, szerepét hogyan ítéli meg majd az utókor. A mi szemünkkel nézve látjuk, hogy a pengő: néma tanú, aki benne van mindenben, ott van mindenütt, aki nem szavakkal, hanem cselekedetekkel tesz vallomást a nyilvánosság ítélőszéke előtt és aki 14 millió ember számára szolgáltat állandó és pillanatonként megújuló bizonyságot arra, hogy igenis, a magyar pengő hűséges a magyar milliókhoz, a magyar pengő fennakadás nélkül szekundál a háborús ország gazdasági teherviseléséhez: a magyar pengő sehol semmi hibát nem követ el. De ez a néma tanú magára öltheti a vádló tógáját és kiűzi, ha kell, gazdasági életünk csarnokából azokat, akik egyéni nyereséghajhászásból, hisztériából, alantas spekulációból, vagy egyszerűen nyughatatlan kalózszenvedélyből a zavarosban halászás reményében önálló akciókat próbálnak kezdeményezni, távolról nem a közösség, hanem a saját pénztárcájuk javára.

Háborúban idegesebbek az emberek.

A pengő azonban nem ideges. A pengő nem kapkod. A pengő nem szalad az események után, a pengő átértékeli magának az eseményeket és csak arról vesz tudomást, amiről a szentistváni birodalom pénzének tudomást kell vennie. 1925-ben lépett a pengő a gazdasági fórumra. Közel két évtized alatt olyan versenytársakkal szemben tett tanúságot belső erejéről, mint amilyen a francia frank, az angol font, vagy az amerikai dollár volt. Csak sajnálni lehet a szerencsétleneket, akik izgatottan kapkodnak minden pletyka után és azt hiszik, hogy információik vannak, pedig csak egy szűk kör kölcsönös hazudozásait továbbítják, amelyek nem is érnek fel a magyar pénz magasságába.

Goethe mondta:
az emberek a politikában, akárcsak a betegágyban egyik oldalról a másikra dobálják magukat, abban a hiszemben, hogy majd jó fekvéshez jutnak. Uraim, ne dobálják magukat, a magyar pengő útját világtörténelmi események kövezik ki, nem apró ügyeskedések. Ne a pengőt figyeljék: a magyar sorsot. Ez a kettő: egy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Szines ellenségeink Szines ellenségeink
Az ántánt hadseregben, mint ismeretes, nagyszámban harcolnak szines...
Vonagló falvak Vonagló falvak
Révész Béla tudtunkkal első regényének a czime ez. A vonagló falvak...
A vonóerő kiegyenlitése A vonóerő kiegyenlitése
Sokan azért fognak be némely munkára négy lovat, mert a hármas...
 Gróf Bethlen István programmbeszéde Hódmezővásárhelyen Gróf Bethlen István programmbeszéde Hódmezővásárhelyen
Gróf Bethlen István vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta meg...
A párizsi nyár divatja A párizsi nyár divatja
Párizsi nyarának nagy érdekessége és nagy sikere az orosz balett. A...
A Ripka-féle „olcsósági hullám” A Ripka-féle „olcsósági hullám”
Körülbelül három hónapja, hogy Ripka Ferenc, a főváros gázműveinek...
A Rókus küszöbén esett össze egy úriasszony és zárdanövendék leánya A Rókus küszöbén esett össze egy úriasszony és zárdanövendék...
Az este 9 óra tájban két támolygó nő jelent meg a Rókus- kórház...
Ismeretlen magyar költők Ismeretlen magyar költők
Kiss István Született Debrecenben, 1908-ban, Erdélyben...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98