Dtum
Login with Facebookk
1943 | Május

A vajtermelés növelésére törekszik a közellátási minisztérium

Tárgyalások a tej zsírtartalmának újabb megállapításáról

A tejipari vállalatok még a múlt év őszén javaslatot juttattak el
az érdekelt gazdasági minisztériumokhoz, melyben a tej feldolgozásával összefüggően javasolták a zsírtartalomra vonatkozó rendelkezések módosítását. Ezidőszerint ugyanis a fogyasztási tejnek legalább 3% zsírt kell tartalmazni, amivel szemben a vállalatok azt javasolják, hogy ezt a zsírszázalékot megfelelő rendelkezéssel 1%-ra csökkentsék.

A vállalatok szerint európa legkülönbözőbb államaiban már régesrég csak 1%-os zsírtartalmú tej
kerül forgalomba és ez teszi lehetővé, hogy megfelelő vajkészletek voltak és lesznek összegyűjthetők. Nálunk ugyancsak szükség volna a vajtermelés fokozására, ami – eltekintve attól, hogy igen előnyösen befolyásolná a zsírhelyzetet, – a tejfogyasztás szempontjából semminemű változást nem idézne elő.

A tej zsírtartalmának 2%-os redukciója egyébként azzal a kedvező eredménnyel járna,
hogy ezidőszerint a vajtermelés hozzávetőlegesen 10%-kal volt fokozható. Ez igen jelentős mennyiség, mert ha ily módon sikerülne a vajtermelést legalább 10%-kal gyarapítani, akkor semmi akadálya sem lenne, hogy a vajat esetleg zsír helyett jegyre lehessen adagolni.

Információnk szerint a közellátási minisztérium,
kisebb-nagyobb megszakításokkal, több megbeszélést tartott ebben az ügyben. Ugy tudjuk, hogy tekintettel a tejtermelés tavaszi és nyári fokozódására, a minisztérium rövidesen igen behatóan kíván ezzel az üggyel foglalkozni. A tej zsírtartalmának csökkentése ugyanis most járna a legnagyobb eredménnyel, mert a tavaszi és nyári tej zsírfoka lényegesen magasabb és éppen ezért, ha most történik ilyen intézkedés, az őszi, illetve a téli hónapokig igen tekintélyes mennyiségű vajat gyűjthetnek, illetve tartalékolhatnak a tejvállalatok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98