Dtum
Login with Facebookk
1944 | Augusztus

Megkezdte a téli tartalékok gyűjtését a községi élelmiszerüzem

A székesfőváros vezetősége felkészül a téli hónapokra: a polgármester utasítására községi élelmiszerüzem – úgy mint a háború kitörése óta minden esztendőben – megkezdte a tartalékok gyűjtését és elraktározását. A polgármesteri rendelkezés szerint a főváros közélelmezési ügyosztálya külön tervezet kidolgozását kezdte meg abból a célból, hogy a legfontosabb élelmiszerek, tehát a burgonya, a hüvelyesek stb. vidéki beszerzése és felszállítása akadálytalanul bonyolódhassék le.

Az élelmiszertartalékok beszerzésére és tárolására hatalmas összegekre van szükség és ezért a községi élelmiszerüzem minden esztendőben sokmilliós hitelkeretet vett igénybe a fővárostól.
Idén azonban a főváros nem bocsáthatta az élelmiszerüzem rendelkezésére az anyagi fedezetet, mert hatalmas légvédelmi kiadásai vannak. A nehézségeket azonban sikerült áthidalni, ugyanis a Községi Takarék a főváros jótállása mellett húszmilliós hitelkeretet bocsát az élelmiszerüzem rendelkezésére. Ebből az összegből már meg is kezdte az üzem élelmiszerbevásárlásait. Az egyre súlyosbodó helyzetre való tekintettel az élelmiszerüzem az elmult évinél jóval nagyobb tartalékokat gyűjt össze Budapesten, aminek anyagi szempontból nincs akadálya, mert a Községi Takarék vezetősége közölte a fővárossal, hogy ha a húszmilliós hitelkeret kimerülne, hajlandó további összegeket az üzem rendelkezésére bocsátani.

Munkatársunk illetékes városházi helyen érdeklődött Budapest közélelmezési helyzetéről,
amely az adott körülmények között kielégítő, annak ellenére, hogy a legutóbbi légi terrortámadások következtében a főváros közélelmezési intézményei is megsérültek. Az élelmiszerellátásban és az elosztásban keletkezett zavarokat azonban gyors intézkedésekkel sikerült kiküszöbölni. Az élelmiszerfelhozatal a legutóbbi hetekben visszaesett, mert a légitámadásoktól való félelem különösen a lófogatokkal Budapestre bejáró őstermelők egy részét gyakran visszatartja a fővárosi piacoktól. A helyzet azonban javul, mert a piacok szomszédságában egymás után nyílnak meg a nyilvános óvóhelyek, amelyeket a piacokon tartózkodó vásárlóközönséggel együtt az árusok is felkereshetnek.

Budapest hús-, de főleg zsírellátása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van annak a felterjesztésnek,
amelyet a főváros vezetősége a nagytétényi sertéshizlaló telep kapacitásának emelése érdekében intézett a illetékes minisztériumokhoz. Felterjesztésében a főváros a kormányhatóságok hozzájárulását és támogatását kéri a sertéshizlaló telep továbbfejlesztésére, hogy Budapest zsírellátásában a jövőben kiküszöbölhessenek minden nehézséget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98