Dtum
Login with Facebookk
1944 | Február

Egészségügyi szolgálat a háborúban

Minden anyag előbb-utóbb pótolható, de a drága magyar vér sohasem! - ez a katonai egészségügyi ellátás jelszava. A háborúban mindennapos eset a sebesülés, a harcoló katona súlyos, esetleg életveszélyes sérülése. Nemcsak az ő egyéni érdeke, hanem a magyar hazának is érdeke, hogy a megsebesült katona minél előbb olyan orvosi segítségben részesüljön, mely lehetővé teszi számára, hogy hamar felgyógyuljon a haza további szolgálatára.

Felelős és elhivatott vezetőink már nem egyszer hangsúlyozták, de minden jó magyar ember is tisztán és világosan látja, hogy a mostani harc az egész nemzetnek komoly, élet-halál kérdése; tehát fontos, hogy a megsebesült katonát mihamarább ismét egészségessé tegyék. Ezt a feladatot végzi az egészségügyi szolgálat.

Hatalmas gépezet ez, ahol a technika és a tudomány minden eszközével a sebesült segítségére sietnek. Az egészségügyi szolgálat tulajdonképpen már a harcosnál önmagánál kezdődik. Minden katonának felszereléséhez úgy hozzátartozik a sebkötöző-csomag, akár a puska vagy a szurony. Ez célszerű összeállításban a legfontosabb gyógyszereket és kötszereket tartalmazza az elsősegélynyújtásra. Az elsősegélyt vagy a honvéd önmaga, vagy a mellette küzdő bajtársa végzi el.

Tehát a legelső segítség tulajdonképpen már minden katona zsebében ott van. Nincs olyan csapat, ahol ne volna szakképzett egészségügyi személyzet. Ide tartoznak a sebesültvivők, az egészségügyiek, akik valóságos „fiókdoktorok”, úgy megtanulták az elsősegítségnyújtás és sebesültszállítás minden részét. Gyorsan adott segély után ők szállítják a sebesültet hátrább, ahol ellenséges tűztől legalább közvetlenül védve: készen várakozik a csapat orvosa. Ő azután szakszerűen átkötözi és hátrább irányítja a sebesülteket.

A könnyen sebesültek gyalogszerrel, a súlyosabban sérültek kocsin, hordágyon vagy sebesültszállító gépkocsin jutnak az arcvonal mögött mintegy 8-10 kilométerre lévő nagyobb egészségügyi szervezethez. Itt már rendszeres ellátásban részesülnek a sebesültek és itt osztályozzák őket sebesülési fokuk szerint. Elszállítják őket a táborikórházakba vagy a megfelelőleg átalakított polgári kórházakba; vagy ha szükséges: járványkórházakba. Akit súlyosabb sérülés miatt nem lehet a hadműveleti területen hagyni, azt vonaton szállítják haza.

Arra az esetre, ha sürgős, életmentő műtétről van szó és azt a helyszínen nem lehet elvégezni: sebesültszáltó-repülőgépek is vannak, amelyek gyorsan az első alkalmas egészségügyi szervezethez vagy akár a hátországba szállítjáka megsebesült bajtársat. Ilyenkor nem számít semmi más, csak az, hogy minél előbb és minél gyorsabban megfelelő orvosi kezelésben részesüljön a katona.

A lábadozó és üdülésre szoruló katonák részére megfelelő kórházak és üdülők állanak rendelkezésre.
Nagy vonásokban vázolva talán ennyinek látszik az egészségügyi szolgálat, de valójában kevesen tudják, mennyi előkészület, gondosság, tervszerűség biztosítja ennek a hatalmas szervezetnek működését. Sokan nem tudják, hogy a névtelen katonaorvosok hányszor mennek életük kockáztatásával az első vonalakba is!

Különleges kiképzésű és felszerelésű egészségügyi alakulatok hatalmas tömege biztosítja a gyors betegellátást. Vannak külön kitűnő rúgózású sebesültszállító-gépkocsik, óriási szállító-repülők, olyan kórházvonatok- és hajók, ahol operálni is lehet. Fertőtlenítő- és fürdő-gépkocsik, szakszerűen és bőségesen felszerelt táborikórházak állanak rendelkezésre: mindent a sebesültekért!

A vasútvonal mentén a nagyobb állomásokon külön sebesz-csoportok várnak készenlétben a sebééültvonatokra. Szükség esetén a polgári kórházakat is igénybe veszik; a Vöröskereszt itt is sokat segít. Közvetít a sebesült és hozzátartozója között, betegeket kezel és saját eszközeivel szállít is. A járványok megelőzésére, elszigetelésére külön bakteriológus-csoportok vannak; ők végzik a védőoltásokkal való ellátást; külön csoportjuk vizsgálja meg az ivóvizet.

A gyógyszer sohasem fogyhat ki, hatalmas egészségügyi anyagraktárak adják a gyógy- és kötszereket. A csapatok felszerelését szüntelenül kiegészítik ebben a fontos anyagban is. Eddig; még sosem alkalmaztak ebben a háborúban gázt,de as előrelátó orvosi vizsgálat erre is felkészült. Lelkiismeretes, gondos, nagytudású egészségügyi szervezet végzi a sebesültek ellátását. Pusztító ellenséges tűz, repülő vagy harckocsi-támadás sem akadályozhatja meg az egészségügyi szolgálatot abban, hogy megsebesült bajtársainak segítségére álljon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98