Dtum
Login with Facebookk
1944 | Január

Érdekes vita a sértett magyar honosságáról egy fajgyalázási ügy tárgyalásán

Érdekes ítéletet hozott a minap a budapesti büntetőtörvényszék Lengyel- tanácsa egy magántisztviselő fajgyalázási ügyében. Nem zárt tárgyaláson hallgatták ki a vádlottat és a 24. évét még be nem töltött sértettet, mint tanut, aki a többi között előadta, hogy razzián érték őket tetten és utána az erkölcsrendészeten 20 napi elzárásra ítélték.

Berecz Sándor dr. védő kérte a sértett állampolgárságának igazoltatását. A sértett ugyanis a Felvidék elcsatolt részén született és törvényeink szerint csakis a választói jogosultság céljára lehet vélelmezni a magyar- állampolgárságot azoknál, akik Trianonban elcsatolt területen születtek.

Itt az ügyész közbeszólt:
- Magyar királyi postaaltiszt az atyja!
- Még a kuriai tanácselnöknek is igazolni kell magyar állampolgárságát!- replikázott a védő- , különben is kizárólag a belügyminiszter jogosult az állampolgárság igazolására.

 

A perbeszédek után a törvényszék felmentette a vádlottat, mert nem látta a terhére rótt bűncselekményt beigazolva. A sértett vallomása nem szolgálhatott ugyanis bizonyítékul. A z ügyész fellebbezést jelentett be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98