Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Nagyatádi Szabó István a szocialisták térhódításáról

Nagyatádi Szabó Istvánt tudvalévően Nagyatádon és Barcson választották meg képviselőnek. A nagyatádi mandátumot hétfőn délelőtt nyujtotta át neki Barakonyi Károly dr. választási elnök.

 

Érdekes beszédet mondott ebből az alkalomból nagyatádi Szabó az Egységes Párt elnöke:
- Akik az én politikámat még ma is szélsőségesnek tartják, tudatos ferdítésekkel felhasználnak ellenem meg nem engedett eszközöket is. Azoknak azt ajánlom, hogy nézzék meg a választások eredményeit. Az elhajlás nem jobbra történt, hanem inkább balra. És ha az a mérsékelt, becsületes politikai irány, amelyet én és társaim képviseltünk a mult nemzetgyülésen, nekik szélsőségesnek látszik és ezért minket ki akarnak szorítani az országgyülésből, végeredményképpen nem ők kapják meg helyeinket, hanem azok, akiket még szélsőségesebbnek állítottak.

 

- Tisztelem mindenik jogát, a munkásságét is is, én voltna az, aki a mult nemzetgyülésen megmondottam, hogy sajnos, a munkások nincsenek képviselve. Akkor a lapok támadtak engem, pedig tudtam, hogy az nem maradhat sokáig ugy, hogy a munkásság ott ne legyen a nemzet képviselőinek házában, amikor az egész világon résztvesznek a törvényhozásban. Akkor támadtak érte, ma azonban el kell türniök, hogy a szocialista munkásság nemcsak a saját fészkeiben jut mandátumhoz, hanem azokban a kerületekben is győz, ahol nem is mert rá számítani.


- Talán az egészséges példa azoknak, akik engem tartanak szélsőségesnek, hogy mégis helyesebb volna azt az irányt támogatni, amely meg akarja adni mindenkinek a magáét, mint ujra szélsőségesebb irány felé menni. (Élénk helyeslés.) Tisztelője vagyok a mai munkásvezéreknek. Ők nem csinálták a kommunizmust. De engedelmet kérek, ők mégis csak osztálypárt, a mely nyiltan hirdeti az osztályharcot és a polgári pártoknak nem lehet közömbös saját jól felfogott érdekükben, hogy az államhatalom kinek a kezébe kerül. Talán ez a példa elég azoknak, akik a mi pártunkat és különösen a kisgazdapártot le akarják szorítani pénzzel, vesztegetéssel, itatással, etetéssel és sok más eszközzel.


Beszédét igy fejezte be:
Ha mi egymást ütjük, nyugodtan nevetnek ellenségeink. Olyan a helyzetünk, hogy nem arra kell gondolnunk, mikép taszitsuk le egymást a hatalmi polcról, hanem hogy dolgozzunk becsületesen. Hiszem és remélem, hogy jobb belátás mégis csak győzni fog az ellenzéki oldalon is és a többség mégis csak ki tudja vinni az országot abból az örvenyből, amelybe került.


Nagyatádi Szabót délben és este is melegen ünnepelték a tiszteletére rendezett banketteken.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagyatádi választási beszédet tart  Peyer Károly Kéthly Anna Vanczák János Peidl Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98