A croydoni repülőtérre 1940 június 18-án, Franciaország összeomlása után egy tábornoki jelentéseket viselő francia katona érkezett, kezében kis kofferrel, a jellegzetes khaki-ruhában. Pénze nem volt, angolul egy szót sem tudott, szakadatlanul dohányzott. Mint egy pózna állt a repülőtéren, elhagyatottan, szinte szerencsétlenül ez a két méter magas ember.

Ez volt de Gaulle, akinek akkor még talán a nevét sem ismerték politikai körökben. A Downing Streetre igyekezett és amint mondta, Mr. Churchillel akar beszélni. Nem tudni, közben mi történt, a lényeg az, hogy néhány nap mulva az angol rádió hullámhosszán megszólalt de Gaulle és meghirdette az új Franciaország szabadságharcát. Churchillnek pontosan egy ilyen emberre volt akkor szüksége, de Gaulle így politikai karriert csinált.

Algírban ütötte fel főhadiszállását, tárgyalt jobbra-balra, utazott, beszélt, agitált. Ugyanakkor, amikor Pétain tábornagy, államfő megfontolva és meggondolva hirdette a Németországgal való őszinte együttműködést, hogy így poraiból Franciaország újra talpraállhasson, de Gaulle Afrikában lázadásra hívta fel a „gloire” népét.

Közben német fogságból megszökött Giraud tábornok és benne de Gaulle elkeseredett ellenfelet talált. Az angolszász politika ügyesen tudta egymással szembeállítani ezt a két forrófejű embert. Miközben egymással harcoltak, nem látták meg, hogy a köztük lévő ellentét tulajdonképpen Londonnak és Washingtonnak a műve, az angolszász érdek így kívánta. És miközben ők hirdették a felszabadulást, akkor történt először, hogy angolszász bombázók jelentek meg a francia városok felelt és Pétain tábornagy, az erős katona könnyezve járta végig a romokat. A bombázás azután még sokszor ismétlődött meg, új romok, új sebek keletkeztek és mélységes kiábrándulás a francia nép lelkében.

De Gaulle most ismét hallat magáról. Washingtonba utazott azzal a titkos vággyal, hogy talán Roosevelt elismeri őt a francia állam fejének. Washingtonban azonban az államfőknek kijáró 21 ágyúlövés helyett, csak a tábornokokat megillető 16 ágyúlövést kapott és ezzel Roosevelt „tapintatosan” tudomására hozta, hogy nem hajlandó vele, mint francia államfővel tárgyalni.