Dtum
Login with Facebookk
1945 | Augusztus

Endre László reszketve várja Magyarországra való szállítását

Tegnap érkezett Budapestre a dornüchi táborból Rózsa Lajos bőrgyári cégvezető, aki érdekes részlettel egészíti ki az Európa Riport bécsi tudósítását.

- Még a linzi táborban voltunk – mondja-, amikor amerikai politikai nyomozók jártak ott. Az elhurcolt magyar munkások, munkaszolgáltatások, deportáltak és hadifoglyok körében bujkáló magyar háborús bűnösök iránt érdeklődtek. Az amerikai nyomozók csoportvezetője elmondotta nekünk, hogy Endre László és Baky László Salzburgban várják a kiadatásuk ügyében előterjesztett kérés feletti döntést.

Endre László, százezrek gyilkosa, eleinte fölényeskedett. Kijelentette, hogy ma sem cselekedne másként. Az egyik amerikai politikai nyomozó, aki hevesmegyei származású, megkérdezte, hogy mi lett a szombathelyi zsidókkal?
- Egy sincs meg közülük- jelentette ki cinikusan Endre.
A felháborodott nyomozó arcon ütötte a deportálások ördögi végrehajtóját.

Mint Rózsa Lajos előadja, az amerikai politikai nyomozók vezetője szerint Endre László összetört azóta, amióta tudomására jutott, hogy Magyarországon vonják felelősségre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Endre László Baky László
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A vándorló géptüdő A vándorló géptüdő
A fejlődő géptechnika egyre újabb és újabb feladatok elé állítja a...
Macuoka külügyminiszter Japán célkitűzéseiről Macuoka külügyminiszter Japán célkitűzéseiről
Macuoka japán külügyminiszter vasárnap rádióbeszédben fordult a...
A tisztviselők fizetésrendezése A tisztviselők fizetésrendezése
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány egyelőre a tisztviselők...
A hidroplan A hidroplan
Forlarini, olasz mérnök olyan vizi járművel szerkesztett, amelylyel...
Merénylet a tanyán Merénylet a tanyán
Fogarasról írják, hogy Bromboin Mózes 50 éves kálbori gazda véres...
A Vörös malom A Vörös malom
Olyan, mintha tegnaplett volna. A nézőtéren feszült izgalom, évek óta...
Az osztrákok lezárták a határt a magyar liszt, gyümölcs és főzelékfélék előtt Az osztrákok lezárták a határt a magyar liszt, gyümölcs és...
A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés – mint ismeretes...
Fejlődés a kémiai iparokban Fejlődés a kémiai iparokban
Érdekes áttekintést nyujt a magyar kémiai iparok helyzetéről a...
Ideiglenesen kivételes állapotot rendeltek el Szófiában
Szófában szombatra virradó éjszaka ideiglenesen elrendelték a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98