Dtum
Login with Facebookk
1945 | December

Elfogták a pesti alvilág bandafőnökét

Tojásgránátok a bandavezér barátnőinek retiküljében

Mint a Kis Ujság elsőnek jelentette, a karácsonyi ünnepek alatt Budapest egyik legnagyobb vetkőztető-bandáját fogta el a rendőrség. A banda egyik vezetőjének, Lazarevits Ferencnek vallomása alapján a detektíveknek sikerült elfogni Budapest Al Caponeját, akinek valamennyi budapesti vetkőztető és gengszterbanda dolgozott. A bandavezér Márfi József, alvilági nevén „Sam”, 23 éves foglalkozásnélküli egyén volt, aki elképzelhetetlen jómódban élt külvárosi rejtekhelyén testőrségével együtt és naponként ő adta ki utasításait a gengszterbandák vezéreinek.

A bandafőnök testőrsége Binder László, alvilági néven „Timi”, 23 éves kertész és Görcsi Horváth Sándor „Maxi” 19 éves kertész voltak. A társasághoz tartozott két nő is, Romer Margit 19 éves, Kartik Erzsébet 18 éves lányok is, akik a „vezér” tanácsadói voltak.

A rendőrség, amikor rajtaütött a banditákon, a legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a két elegáns lány legújabb divatú retiküljében két-két revolver és négy tojásgránát volt.

A rendőrség bűnügyi osztálya ezzel „lebuktatta” azt a titokzatos banditát, akit már hónapok óta keresett, mert tudomásukra jutott, hogy ő adja ki utasításait a pesti banditáknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98