Dtum
Login with Facebookk
1945 | Július

Beszámoló a gazdasági helyzetről

Kérdést intéztünk Oltványi Imréhez, a Nemzeti Bank elnökéhez a gazdasági újjáépítés érdekében folyó erőfeszítésekről. Egy mondattal válaszolt:
– Alapvető kérdések megoldásáról van szó, ettől függ valamennyiünk léte, boldogulása.

Valóban ez a helyzet.

Ezért küzd a kormány, a nagyobb teljesítményért versengő ipari munkásság, a terményt betakarító parasztság és az ezer nehézség közt is éledező vállalkozás.

Pénzügyi téren a legnagyobb esemény az ötmilliárdos kincstári kölcsön gyors lebonyolítása.

A kormány július 3-ra és 10-re két részben hívta le a kölcsönt, amelyből a Pénzintézeti Központ egymilliárdot, a bankok négymilliárdot vettek át. E tény is kidomborítja a demokratikus vezetés alá került bankok fontos szerepét. Közérdek a pénzintézetek iránti régi bizalom maradéktalan helyreállítása. Ebből a szempontból is fontos a régi betétek és számlák felszabadítása. A legelső kompenzációk révén kereken kétmilliárdra apadt állomány lebontására újabb intézkedés történt: a postatakarék engedélyt kapott karitatív összegek kifizetésére. A bankokat is élénken foglalkoztatja a félmilliárdos tetőjavítási kölcsönalap megteremtésére vonatkozó tervezet.

A házbéremelésekkel kapcsolatos elgondolás megoldására több tervezet készült.

Az egyik tervezetet a közeljövőben tárgyalja a minisztertanács. Döntés még nincs. A héten vezérigazgatói értekezletet tartottak az ügyben, munkabizottságot küldtek ki a részletek sürgős megbeszélésére. Az eddigiek szerint a 6%-os kölcsönöket felerészben valorizálnák. Értesülésünk szerint előtérbe került az a felfogás is, hogy – mivel itt állami pénzek kezeléséről van szó – a Pénzintézeti Központot kellene megbízni a hitelakció lebonyolításával.

A mezőgazdaság is fontos állomásához érkezett:
négymillió hold föld felosztása után elérkezett a betakarítás munkája. A termésértékesítés módjáról most folynak a végső megbeszélések.

Az ipar sokat vár a mésfélmilliárdos hitel sürgős szétosztásától.

Ötszázmillió pengőt előleg formájában már kiutaltak. Nagyobb összegeket kapotta MÁV, a Ganz és a Rima. A rendes folyósítás e héten indul meg. Szénbányáink felszabadulása egyenesen alapvető jelentőségű. Legélénkebb a tevékenység a vegyiiparban, sőt, kissé túlélénk: dr. Noseda Kálmán vegyészeti gyáros, aki a TESZISZ-nek és a Baross Szövetség ipari csoportjának tevékeny tagja volt, most a Vegyészeti Gyárosok kozmetikai osztályának egyik vezetője, dr. Zombory László vegyészmérnök pedig, aki a nyilaséra alatt a Lázár és Ofner vegyészeti gyárat igazgatta, a Richter Gyógyszergyár élére került.

A kereskedelem is latba veti minden erejét.

Gerő miniszter kedden tartja a második Kereskedő Napot. Valószínűleg szóbakerül: helyes-e az egész ország kereskedelmének monopolisztikus megszervezése? E héten egyébként újabb intézkedések várhatók a feketepiac megfékezésére.

A stabilizáció jeleként a tőzsdét egész héten át tartózkodás és lanyhaság jellemezte.

Stabilizáció jele a kosztpénz olcsóbbodása is, mert hiszen a kosztpénz a valorizáció egyik formája. Megállapították, hogy egyes bankok résztvesznek a kosztpénzpiac ellátásában. Az értéktőzsde megnyitását nagy lépéssel vitte előre a részvénymegsemmisítést szabályozó kormányrendelet. Néhány technikai kérdés megbeszélése után sor kerül az értéktőzsde közeli megnyitására.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98