Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

Elfogták Lőwy Ernő dr. gyilkosát!

Egy járókelő ismerte fel a Ráday-utcában

A gyilkos beismerő vallomást tett

A Kis Ujság elsőnek írta meg, hogy dr. Lőwy Ernőt, az ismert budapesti nőgyógyászt meggyilkolták. Azóta többször látták Budapesten a gyilkos Török István 19 éves tisztviselőt, akit detektívek százai hajszoltak.


Tegnap délután a detektívek elfogták a Ráday-utcában Török Istvánt és bekísérték a bűnügyi rendőrségre.

Előállítása után azonnal megkezdődött kihallgatása. Török először tagadni próbált, majd miután az eddig nyomozás részleteit feltárták előtte, beismerő vallomást tett.
Elmondotta, hogy több mint egy éve üzleti összeköttetést tartott fenn dr. Lőwyvel, aki őt a kapcsolatok létrehozásáért kisebb-nagyobb összegekkel honorálta. Ez év október 3-án felkereste dr. Lőwy Ernőt rendelőjében üzleti ügyeik megbeszélésére.
Ez alkalommal a kapott honorárium nagysága fölött vitatkozni kezdtek. Török előkapta csőre töltött pisztolyát és az orvost két lövéssel leterítette. Tettének elkövetése után lecsatolta dr. Lőwy többmillió pengőt érő karóráját és eladta egy körúti ékszerésznek. Az óráért 300.000 pengőt kapott, melyen kerékpárt vásárolt, mert azzal akart tovább szökni.

Beismerte, hogy az időközben öngyilkos lett Fejszés Rudolf rendőrtisztviselő szökésében támogatta és tanácsokkal látta el. Ezután elmondotta, hogy Nyugatra próbált menekülni, azonban nem tudott túljutni a határon s ezért visszafelé Pest irányába indult el. Be is jutott Pestre, azonban őt többek között a Városi-moziban többen felismerték és bujkálnia kellett. Tegnap egy ismerősét ment meglátogatni a Ráday-utcában, amikor az egyik járókelő a sajtóban leadott személyleírás nyomán felismerte és szaladt a legközelebbi rendőrőrsre.

Török vallomásának egyes részletei ellentmondásokat tartalmaznak. Ezeknek a részleteknek tisztázása érdekében nagyon sok ismerősét, azonkívül a pesti élet számos tagját kihallgatják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98