Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

Szögi nyilas államtitkár bűnlajstroma

A legutóbbi háborús bűnösök csoportjával Budapestre hozott dr. Szögi Géza volt nyilas államtitkár ügyében a politikai rendőrség befejezte a nyomozást. Megállapították, hogy Szögi Géza dr. 1934-ben kapcsolódott bele intenzívebben a politikába, amikor kormánypárti programmal törvényhatósági bizottsági taggá választották. Ettől kezdve fokozatosan tolódott jobbfelé, míg 1939-ben a nyilaskeresztes párt programjával fel nem lépett és képviselővé nem választották.

1943-ban ő volt a nyilaskeresztes párt egyik vezérszónoka és számtalan beszédben hirdette a hungarizmus eszméjét. Szálasi hatalomrajutása után a miniszterelnökség politikai államtitkára lett. Ő vezette a minisztertanácsi jegyzőkönyveket és az ő sugalmazására készítette a minisztertanács a legradikálisabb népellenes és országellenes törvényeket. Amikor a minisztertanács Kőszegre települt, már ő hallgatja meg az osztályfőnökök referádáját is és ő ajánlja legerélyesebben az akkor behívott és teljesen fegyvertelen leventeosztagok harcbavetését.

Vallomásában elmondotta, hogy ő egy pillanatig sem hitte, hogy az 1944. március 19-i német megszállás a magyar szuverenitás elvesztését jelenti. Rajongott Szálasiért és Hitlerért, a nyilasvezetőket jó magyar embereknek tartotta. Vakon hitt a német győzelemben és legelőször 1945 áprilisában kezdte észrevenni, hogy a német hadsereg bomlóban van.

Rövidesen Népbíróság elé kerül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98