Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1945 | Október

Vasárnap délután megérkezett a háborús bűnösök harmadik csoportja

Hétfőn érkezik a háborús bűnösök harmadik csoportja

A „J. 4” Douglas-bombázó, amely háborús főbűnösök második csoportját hozta, tegnap reggel visszarepült Salzburgba, hogy fedélzetére vegye a harmadik csoportot, amelynek érkezését hétfőre várják a magyar fővárosba.
Ezúttal nem Grenville hadnagy hozza Magyarországra a háborús főbűnösök harmadik csoportját, hanem helyettese. Grenville egyideig Salzburgban marad.
Grenville készíti elő a többi csoportokat is és, mint a Kis Ujság munkatársa értesül, most már rendszeresen, hétről-hétre repülőgépek hozzák a többi háborős bűnösoket is. Egy-egy útjuk alkalmával 20-24 foglyot hoznak magukkal, akiket átadnak a magyar hatóságoknak.
Az amerikai repülőhadnagy információi szerint a háborús bűnösök harmadik csoportjában Rajnics Ferenc neve nem szerepel. Így az ő visszahozatala még egy ideig késedelmet szenved.

 

Földi Márton, Görgey Vince, Málnási, Gál Csaba, Mohai, Omelka, Temesvári és a többiek az Andrássy-út 60-ban

Tegnap, vasárnap délután negyedöt órakor váratlanul megérkezett repülőgépen a háborús főbűnösök harmadik csoportja. A koradélelőtti órákban Salzburg jelentkezett, hogy elindítják azokat a háborús főbűnösöket, akiket már előző napon jeleztek. Az amerikai repülőgép azonban a déli órákig nem érkezett meg Budapestre, bár úgy az amerikai katonai misszió tagjai, élükön Kovács György alezredessel, mint az orosz, angol katonai bizottságok és a magyar politikai rendőrség, a sajtó és fotóriporterek hadával várt a mátyásföldi repülőtéren.
Félkettő tájban érkezett a hír Salzburgból, hogy a repülőgép motorhiba miatt nem tudott elindulni, így csakhamar elnéptelenedett a mátyásföldi repülőtér.

Délután félnégy tájban újból jelentette Salzburg, hogy az amerikai repülőgép, amely a háborús főbűnösök harmadik csoportját szállítja, egy órán belül Budapesten landol.
A politikai rendőrség kijelölt tagjait nyomban riadóztatták, percek múlva géppisztolyos rendőrökkel megrakott autók száguldottak a detektívekkel a repülőtér felé. Mátyásföldön Péter Gábor vezérőrnagy „fogadta” a repülőgépet, amelyet a földreszállás pillanatában géppisztolyos rendőrök, detektívek vettek körül.
A repülőgép ajtaja megnyílt és egymásután léptek ki megbilincselve a vérgőzös, elmúlt nyilas rezsim politikai és sajtógengszterei.

Elsőnek Zöldi Márton, a hírhedt Zöldi különítmény egykori szadista parancsnoka lépett ki megbilincselve a repülőgépből.
A Délvidék rettegett különítményének parancsnoka halottsápadtan lépett magyar földre. Maszatos, elnyűtt állapotban, előrenyújtott karokkal, reszketve engedte, hogy megbilincseljék.
A következő egy lesoványodott férfi volt a teljesen ősz Málnási Ödön: a nyilasok hírhedt „történetírója” és ideológistája. Rövidesen bilincs került kezére, azután a készenálló rabomobilhoz kísérték.
Fekete pápaszemű alacsony, fiatalos arcú férfi volt a következő kiszálló: a tárt karokkal várt Görgey Vince, az Új Magyarország egykori főhatalmassága, Milotay teljhatalmú „Veesenmayer-e”, az Egyedül Vagyunk „sztárja”.
Gyáván, meggörnyedten állt a detektívek gyűrűjében, testét SS-tiszti egyenruha fedte.

A nyilasok házitörpéje és hóhéra: Omelka Ferenc került azután sorra. Olyan ijedt arccal lépett ki a repülőgépből, mint aki menten elájul, pedig egykor egy kézlegyintésére, vagy szavára százak és százak kerültek a kínzópadra és a biztos pusztulásba. Amikor rákapcsolták a bilincset, homlokán veríték gyöngyözött és síri hangon így szólt:
- Rokkant, beteg vagyok, vigyázzanak!...
A detektíveknek fölösleges volt Omelka megjegyzése: „vigyáztak rá”, nehogy valami baja essék.
Egy sápadt, sovány, középtermetű férfi lépett ki ezután a repülőgépből: Jancsuskó Gábor, a nyilaspárt külügyi széktartója. Majd egy ellenszenves arcú, rendkívül rosszkülsejű, magastermetű fiatalember szállt ki a repülőgépből: Koltay László, a nyilas politikai rendőrség leghírhedtebb vérebje és besúgója.
Hermely Lajos alezredes, Szálasi katonai tanácsadója szemmel láthatóan meghökkent, amikor megbilincselték.
Néhány pillanat múlva elnyelte őt is a rabomobil.
Arbóc János csendőrezredes, a csendőrség legkegyetlenebb tisztjeinek egyike piszkosan, beretválatlanul, remegő térdekkel várta amíg megbilincselik.
Utána Mohai-Mohaupi Gyula lépett ki a repülőgépből, a nyilasok hídrobbantó polgármestere. Temesvári László, a Nemzeti Bank nyilas elnöke, akit a legelegánsabb nyilas dendinek neveztek, szakadt ruhában, spárgával összekötött cipőben szállt ki a repülőgépből.
Egy őszbecsavarodott idősebb férfi lépett ki ezután a repülőgépből: Torreni Bieber Gyula, a Közigazgatási Biróság volt tanácselnöke. Amikor rákapcsolták a bilincset, a nyilasokhoz átpártolt magasrangú bíró egész testében reszketni kezdett, potyogtak a könnyei és hangosan zokogott.
- Késő a bánat! – mondották neki.
Serényi Miklós gróf volt a soron következő.
Amikor bilincsbe verték, annyira reszketett, hogy nem tudta odanyújtani karját a detektíveknek, valósággal oda kellet támogatni a rabomobilhoz.
  Utána három kegyetlen nyilas pártszolgálatost emeltek le a repülőgépről. Bolváy, Kalász, Pesti, a „Hűség háza hűbérlegényei voltak, akik a pártszolgálatosok közül is messze kimagaslottak kegyetlenkedéseikkel.
Végül egy sovány, pápaszemű, magas, szikár férfi, az Elektromos Művek egykori kistisztviselőjéből a nyilas parancsnokává és Szálasi kebelbarátjává avanzsált Gál Csaba, volt nyilasképviselő, került ki a repülőgépből. Ijedten pislogott, amikor rákapcsolták a bilincset.
Az átvétel percek alatt játszódott le. A repülőgépet Gerbner hadnagy vezette. A kíséretet három amerikai magyar fiú: Herczeg Béla, Nemes János és Ecséry Miklós amerikai katonák adták.
A rabomobilban közvetlenül a beszállás után ki kavarodás támadt: Zöldi Márton, a csendőrség egykori „fenegyereke” sírógörcsöt kapott.
Az autók öt óra tájban érkeztek meg az Andrássy-út 60-ba. Nyomban megmotozták a háborús főbűnösök harmadik csoportjának tagjait, holmijaikat leltárba vették, majd lekísérték őket cellájukban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Tudja-e ön, hogy miért alszunk? Tudja-e ön, hogy miért alszunk?
A legtöbb élőlény alszik, nemcsak az állatok, hanem a növények is. A...
Fantomok ellen Fantomok ellen
Jó tíz éve írtam a Nyugatba az irodalom önkormányzatáról. Akkoriban,...
A baromfiak torokbaja A baromfiak torokbaja
Mint minden háziállat, épen úgy a baromfiak is igen sok betegségnek...
Az FTC 100 km-es kerékpárbajnoksága Az FTC 100 km-es kerékpárbajnoksága
Az FTC jubiláris versenyét mérsékeltebb érdeklődés mellett...
A levegő hőse A levegő hőse
Az első pillanatra mindenki aviatikusra gondol, aki meghóditotta a...
Válságban a gazdaság
A pénzről megmondotta már annak idejében Wekerle Sándor, hogy az...
Ezer kilométeres utazás után is pompásan játszottak a német kosárlabdázók Ezer kilométeres utazás után is pompásan játszottak a német...
Németország – Magyarország 35:32 A német-magyar válogatott...
A pánszláv papok ellen A pánszláv papok ellen
Párvy Sándor megyés püspök a herczegprimás szigorú utasítására Hlinka...
Megnyilt a fascisták nemzeti kongresszusa Megnyilt a fascisták nemzeti kongresszusa
Ma nyitották meg Palazzo Veneziában a fascisták nemzeti...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98