Dtum
Login with Facebookk
1946 | Április

417.000 zsidó deportálója a Népbíróság előtt

A népbíróság Sági-tanácsa ma reggel kezdi tárgyalni Ferenczy László csendőralezredes bűnügyét. Ferenczyt, akit az amerikaiak szállítottak Magyarországra, a népügyészség a legszörnyűbb bűnökkel vádolja.

A csendőralezredes a német megrohanás után a belügyminisztériumba került és összekötőtisztje volt Endre-Baky-Jaross deportáló triumvirátusnak a megszálló náci hadsereg zsidótlanítási osztálya mellett.

Ferenczy közvetlen kapcsolatban állott Eichmann SS generálissal, aki – mint ismeretes – Himmler egyenes utasítására érkezett Budapestre, hogy a magyarországi zsidókat előbb gettóba tömörítsék, majd kiszállítsák őket a náci halál-lágerekbe.

Ferenczy 1944. június 21-én kezdte meg az ország különböző részeiben az üldözöttek összeszedését. Az ő parancsára gettósították a zsidóságot. Csendőrei Endréék utasításához híven a legkegyetlenebbül hajtották végre a parancsot. 80-100 embert gyömöszöltek be egy vasúti kocsiba, élelem és ital nélkül gördültek az emberekkel megrakott leplombált vagónok a pusztulás felé. Ferenczy közreműködésével 417.000 embert szállítottak ki az országból. Ferenczy kérlelhetetlen szigorral járt el azokkal a keresztényekkel szemben, akik emberiességből segítségére siettek a szerencsétleneknek, ezeket feljelentette és Hainék kezére adta. Számos jóérzésű keresztény magyar ember lett így áldozata a szadista csendőralezredesnek.

A Népügyészség halált kér Ferenczy fejére. Mintegy 20 tanú kihallgatására kerül sor, többek között a csendőrség akkori főfelügyelőjét, Faraghó Gábort is kihallgatják a bűnperben.
A népügyészi tisztet Ambrus József dr. tölti be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98