Dtum
Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Húsz láda zsidó aranyat és ékszert találtak Landeck mellett

Újabb értekezlet a zsidó-kincsek hazahozatala ügyében

Mint értesülünk, a bankok megbeszélést tartottak a zsidó ékszerek bejelentése és hazahozatala ügyében. A bejelentés dátuma augusztus 12-én jár le, azonban a bankok számára lehetővé tették a pénzügyi hatóságok, hogy különleges feljegyzéseiket, bejelentéseiket augusztus 21-ig küldjék be az illetékes helyekre.

A pénzügyminisztériumban külön osztály foglalkozik a zsidó ékszerek és aranyak hazahozatalának ügyével. Az elhurcolt értékek legnagyobbrésze a francia zónában, azután Salzburg körül, kisebb része Párisban van. Most hír érkezett újabb nagy, zsidóktól elhurcolt arany és ékszerkincsek felfedezéséről.

London mellett, hétezer méter magasságban, a hegyek között találtak húsz ládát kincsekkel megrakva, amelyekről feltételezhető, hogy Magyarországról hurcoltak el, mert a francia zónában lévő többi zsidó értékek is Magyarországról valók.

A húsz láda körülbelül kétszáz kiló aranyat és ékszert tartalmaz, de sokszáz kitört aranyhíd és aranyfog is van benne, rengeteg arany karkötő, cigarettatárca és ezerszámra karikagyűrű, amelyekbe monogramok voltak bevésve, úgyhogy ezen az alapon esetleg a tulajdonosokat is fel lehet találni. Az innsbrucki francia parancsnokság már lefoglalta a húsz láda kincset és most igyekeznek megállapítani, honnan származik a ládában elhurcolt sok arany és ékszer.

A kincsekre véletlenül bukkantak rá. Még júniusban az Arlbergen egy gyanús személyt fogtak el, aki bár szegényesen volt öltözve, mégis automobilt vásárolt. Házkutatást tartottak nála és egész sereg cigarettatárcát találtak eldugva lakásán. Kihallgatásán azután előadta, hogy még 1944-ben Landeck mellett, a hegyekben elásott húsz láda zsidó aranyat. Ezt a hatóságoknak most sikerült is megtalálniok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98