Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

Izgalmas éjszakai tűzharc Budaörsön borházakban bujkáló SS-ekkel

Az elmúlt év tavasza óta még alig volt éjszaka Budaőrsön, hogy az éj csendjét ne bontotta volna meg fegyverropogás. A pirosfedelű présházak lakóinak életét misztikus köd borította. Az esti órák leszállta után, amikor eljött az éjszaka, új élet kezdődött. Gyors léptek, sietős járás-kelés egy megbolygatott és talán lelkileg meg is hasonlott község élte második életét a sokat takaró sötétben. Piroslott a parázs a hamu alatt.

Ma, amikor már rövid idő választ el az első áttelepülő vonat indulásától, ami volt és még van, már csak egy letűnő kor része. Mintegy száz SS náci terrorfiú bujkál még a községben, akiknek összefogása az Andrássy-út 60-ból kiszállt politikai különítmény egyik legfőbb célja. Késő este van. Holdfényben macskaköves zeg-zúgos utcákon indulunk felfelé a hegyoldalba épült présházak elé, hogy a bujkáló SS-katonákat búvohelyeiken kikutassuk. A politikai osztály detektívjei és a megerősítükhöz kiküldött rendőrök. Sárgafalú présház elé érünk, a parányi ablak deszkával elzárva. Nehéz vaslemezek borítják az ajtót. Belülről alig kiszűrődő motozás hallik. Szerencsét próbálunk. Az egyik detektív elolvassa a falon függő tulajdonos névtábláját, azután mosolyogva int felénk. Ez is a keresettek között van. Halkan kopog az ajtón és beszól:
- Tu, Toni, ich bin da, mach auf!
Az ajtó lassan csikordul, egy tántorgó férfi alakja jelenik meg. Az asztalnál bent petróleumlámpa mellett még két ember. Előttük bor. A borostásarcú házigazda feláll a helyéről.
- Látom, hogy engem keresnek, én vagyok a Herzog. Nem is ellenkezem az urakkal, tudom, hogy mi lesz a sorsom.
A buda- déli internálótáborból megszökött SS-katona engedelmesen lép a rendőrök közé. A másik kettő az iratai után kapkod. Ők nem körözöttek, kihallgatásuk holnapra marad.

Amint kilépünk az útra, a fák közül nagyobb embercsoport közeledik. A rendőrlámpás fénye az arcukba világít, az elől haladó féllábas, mankós fiú dühödten rántja össze szemöldökét. Azután szanaszét ugranának, de már késő. A detektívek és a rendőrök körül fogják őket. Hat férfi és két asszony. Az utóbbiak kezében nagy barna lábas. Az egyik rendőr leemeli a tetejét, a meleg, zsíros disznópörkölt szaga száll szét a levegőben. Azután előkerülnek az igazolványok és a detektívek zsebéből az SS-listák. Jó fogást csináltunk. Két SS-terrorista is van közöttük. Breyer Lipót 20 éves suhanc, volt páncélos SS-legény. Állítása szerint nemrég igazolták itt Budaőrsön. A másik, suhanc a Németországban hagyott Helli József, szintén az SS szolgálta. Azt mondogatják, hogy nem bújkáltak, csak egy jó estét akartak maguknak szerezni és ezért mentek be a pincékbe. Beálltak ők is a többiek közé.

Bor-utca 90. a következő ház. Itt Mihályberger Istvánt fogják el, majd Beignel József következik, ő is tavaly szökött meg a buda-déli internálótáborból. A rendőrség zörgetésére először senki nem nyit ajtót, de amikor elhangzik az első riasztólövés, csikorogva nyílik fel a zár és feltartott kezekkel lép ki az ajtón a szökevény. Tovább haladunk felfelé a hegyre.


Igy érünk lassan borházról-borházra a hegy teteje felé, a detektívek mindenütt igazoltatják a bentlévőket. A bort töltik – mondja mindegyik - , de azért már tizenhét bevallotta, hogy SS-gyanús van közöttük, amikor a hold fénye mellett egy kis térre érünk. Felettünk a Kálvária, jobbra a Kőhegy és ekkor egy rendőr és egy detektív feje között zúgva csap le egy golyó. Két csoportra oszolva rohanják meg a hegyet. Méter magas kövek között lépésről-lépésre fésülik át a terepet, de már nyoma sincs a támadónak. Visszavonultak, de megmutatták, hogy ha módjuk van rá, még ma is készek a gyilkolásra.

Éjfélre jár, amikor megindulunk az első csoporttal lefelé, hogy kihallgassák őket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98