Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1946 | Július

Szent Istvánra elkészül a Szabadság-híd

A főváros hídépítési különbizottsága Sáry Ignác elnöklésével fontos ülést tartott.
A gyűlésen Borsos József műszaki főtanácsos, a főváros út- és mélyépítési ügyosztályának vezetője ismertette a közlekedésügyi minisztérium hídépítési osztályának irányításával folyó roncskiemelési és hídépítési munkálatokat. Eszerint a volt Ferenc József-híd, amelyet most Szabadság-hídnak neveztek el, gyors ütemben épül és a legutóbbi baleset ellenére programm szerint augusztus 20-ára elkészül, úgy, hogy Szent István-napján régi formájában ismét átadják a forgalomnak.

A hídon a villamoskocsik a híd közepén lefektetett sínpályán közlekednek és a sínpár két oldalán húzódik a kocsiút, amelyen a közforgalom lebonyolódik.

Az elkövetkezendő jégzajlás idejére tehát már két hídja lesz a fővárosnak, ahol Buda és Pest között zavartalanul folyik majd a közlekedés.

A Gellért-téren a villamossínek a tér közepére kerülnek és úgí rendezik a forgalmat, hogy minél kevésbbé legyen szükség átszállásokra.

Az átszállások csökkentése céljából a Szabadság-hídtól északra és délre közvetlen villamosjáratokat indít a Beszkárt. Pestről a budai Krisztina-tér irányába közlekedő villamoskocsik a híd budai hídfőjénél nem állanak meg és az első budai megálló a Döbrentei-téren lesz, ami a forgalmi torlódások kiküszöbölése céljából szükséges. A Kelenföld és Lágymányos irányából a Krisztina városba utazó közönség szintén átszállás nélkül közvetlenül teheti meg az utat.

Borsos főtanácsos a továbbiakban arról beszélt,
hogy a hidak roncsainak kiemelése most meggyorsul.

Bejelentette, hogy a Szabadság-híd újjáépítésének befejezése után haladéktalanul hozzákezdenek a Margit-híd újjáépítéséhez.

Az összes felszereléseket, műszaki berendezéseket haladéktalanul a Margit-hídhoz szállítják. A Margit-híd újjáépítése azonban már lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint a Ferenc József-hídé. Befejezett tény az is, hogy a Lánchíd is régi helyén és régi formájában épül fel, ennek újjáépítésére azonban csak később kerül sor. Az Erzsébet-híd sorsa még teljesen bizonytalan. Sok terv merült fel a híd elhelyezésére és felépítésének módjára, de döntés még nem történt. Régi helyén épül fel az óbudai Árpád-híd és a Boráros-téri híd is.

A bizottság több hozzászólás után tudomásul vette
a nagyfontosságú bejelentéseket, majd elhatározta, hogy a közeli napokban helyszíni szemléket tart.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Készház Építő Kft.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A legnagyobb drótnélküli telegráfállomás A legnagyobb drótnélküli telegráfállomás
A világ legmagasabban fekvő drótnélküli telegráf-állomása a Pic du...
A MOTESz bajnoki versenye A MOTESz bajnoki versenye
Április 26-án és 27-én a BBTE Attila-utcai tornacsarnokában rendezte...
Braziliai hadihajó Fiuméban Braziliai hadihajó Fiuméban
Alig multak el az éjszakamerikai hajóhad tiszteletére rendezett...
Szerencse és balszerencse I. Szerencse és balszerencse I.
Nincs az a regényíró, a ki annyi furcsa és érdekes történetet tudna...
A MAC junior mezei versenye A MAC junior mezei versenye
Részletes eredmény: Csapatverseny: 1. Munkás TE csapata...
Göring a köldökében rejtette el a méregfiolát
A kivégzett náci háborús főbűnösök celláiban folytatott vizsgálat...
Volpone vagy a pénz komédiája Volpone vagy a pénz komédiája
Ben Jonson vígjátéka átdolgozta: Stefan Zweig - a Magyar Szinházban ...
Gombos Sándort, vívó Európa-bajnokot súlyos autóbaleset érte Gombos Sándort, vívó Európa-bajnokot súlyos autóbaleset érte
Vasárnap este 10 órakor az Andrássy-út 2. számú ház előtt rendkívül...
Élet az örök havon és jégen, gleccserek jegén Élet az örök havon és jégen, gleccserek jegén
Hazánkban a Retyezát-hegységben a Zenoga-tó völgyében és a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98