Dtum
Login with Facebookk
1946 | Június

Gerevich (Toldi) nyerte a Barátság tőrversenyét

Vasárnap este lapzárta után fejeződtek be a Barátság VE tőrversenyének döntő mérkőzései. Tőrversenyen már régen alakult ki ilyen nagy küzdelem a döntőben. A hatodik forduló után öt versenyző állt öt győzelemmel és 2-2 vereséggel az élen: Gerevich, Bay dr., Berzsenyi, Dunay és Tilly. Gerevich aztán legyőzte Bay dr.-t, Berzsenyi Dunait verte és Tilly is vereséget szenvedett.

Az első hely kérdése tehát Gerevich (Toldy) és Berzsenyi KaSE között dőlt el. A döntő összecsapásban aztán Gerevich – nagy rutinjával – 5:2 arányban győzött s így megnyerte a mérkőzést. A népszerű „Ali” valóban megérdemelten került az első helyre, hiszen az első mérkőzésen is legyőzte Berzsenyit – 12 perce küzdelemben.

Ez az első Gerevich-Berzsenyi összecsapás volt a verseny leghosszabb mérkőzése. 3:2-re vezetett Berzsenyi, amikor Berczelly, a versenybíróság elnöke bejelentette, hogy már csak két perc van hátra. Ha Gerevich nem egyenlít két perc alatt, akkor a mérkőzést 5:2 arányban Berzsenyi javára írják.

Itt mutatkozott meg aztán Gerevich nagy rutinja. Sokszoros bajnokunk nem lett ideges. Kiegyenlített, majd a vezetést is megszerezte. Berzsenyi újból egyenlített s az idő lejárt. A döntő összecsapásban Gerevich bizonyult jobbnak, 5:4-re megnyerte a mérkőzést – s mint később kiderült – ezzel a versenyt is.

A verseny eredménye a következő:
1. Gerevich (Toldi) 6 győzelemmel, 2. Berzsenyi KaSe 6 gy., 3. Eszterház (Barátság) 5 gy., 8 kapott találat, 4. Bay dr. 5 gy., 11 k. t., 5. Dunay (Barátság) 5 gy., 15 k. t. 6. Tilly 5 gy., 14 k. t. 7. Szöcs (Toldi) 2 gy., 8. Szücs (Toldi) 1 gy., 9. Kloll KaSE 1 gy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98