Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Homeworld Kft.
1946 | Október

Göring öngyilkos lett cellájában 10 társát az éjszaka felakasztották

Az angol rádió ma reggel azt a szenzációs jelentést közölte Nürnbergből, hogy Herman Göring ma éjjel öngyilkos lett.

Az angol rádió tudósítója beszámolójában elmondotta, hogy Herman Göring cellájából furcsa zajt hallottak este 10 óra 45 perckor. Göring ágyban volt és hörgött. Mellette üvegszilánkokat találtak. Az őrködő tizedes azonnal értesítette az orvost, aki megállapította, hogy Göring ciánt vett be és meghalt. Nyomban megindult a vizsgálat, hogyan tudta Herman Göring a ciánt tartalmazó fiolát elrejteni. Amikor egy évvel ezelőtt Herman Göring egy másik börtönben volt, ott is találtak hasonló fiolákat.
Herman Göring egy kávésdobozban rejtette el a mérget tartalmazó fiolát.

A náci főbűnösök utolsó órái

Nürnberg, október 16.

A háborús főbűnösök utolsó óráiról a következőket közlik: A halálraítéltek az istentagadó Rosenberg kivételével kedden egész nap a Szentírás tanulmányozásába mélyedtek. Koltenbrunner gyónt kedden reggel, Jodl vallási kérdésekről beszélgetett orvosával. Frank pedig római útját emlegette, amelyet a háború kapcsán Hitler és Hess társaságában tett meg.


A háborús főbűnösök kedden este fogyasztott utolsó vacsorájukra a következő ételeket kapták: Burgonyasaláta, mártás, fekete kenyér. A halálraítéltek – mint a börtön egyik vezetője elmondotta – utolsó délutánjukat levélírással töltötték. Göring a délután folyamán ezeket jelentette ki:
- Nem félek és a legutolsó pillanatig megőrzöm méltóságomat.
Jodl kijelentette, hogy a vallásba veti minden bizalmát, Ribbentrop panaszkodott, hogy fejfájása van. Keitel nyugodtan viselkedett és kijelentette, hogy kivégzése sokkal gyötrelmesebb családjára, mint magára. Sauckel azt mondotta, úgy érzi, hogy elítéltetése hibás. Seyss Inquart hangoztatta, hogy készen áll és menedéket talál hitében. Rosenberg négy levelet is kapott, de egyikre sem válaszolt, Streicher, aki a délutánt levélírással töltötte, aziránt érdeklődött, hogy társai miként viselik utolsó óráikat.

A kivégzések

A náci főbűnösök kivégzését éjfél után 1 órakor kezdték meg és az hajnali 2 óra 45 percig tartott. Az ítéleteket a következő sorrendben hajtották végre: először Ribbentropot akasztották fel, majd sorrendben a következők következnek: Keitel, Kaltenbrunner, Rosenberg, Frank, Frick, Streicher, Sauckel, Jodl és Seyss-Inquart.

Ribbentrop akasztása 1 óra 14 perckor történt. Az orvos a halált 1 óra 32 perckor állapította meg. Keitelre 1 óra 20 perckor került a sor. A halál 1 óra 44 perckor állt be. Kaltenbrunnert 1 óra 30 perckor akasztották fel és haláltusája 1 óra 52 perckor ért véget. Rosenberg 1 óra 45 perckor következett és 1 óra 59 percig kínlódott. Frank kivégzését 1 óra 58 perckor hajtották végre és 11 percig csüngött a bitón. Frick 2 óra 8 perckor következett soron és 2 óra 29 perckor szenvedett ki. Streicher 2 óra 14 perckor vette el büntetését és a halál 2 óra 28 perckor állt be. Sauckel 2 óra 26 perkor került akasztófára. Az orvos 2 óra 40 perckor állapította meg halálát. Jodlt 2 óra 34 perckor akasztották fel, haláltusája 2 óra 50 percig tartott, végül Seyss Inquart 2 óra 48 perckor került sorra és 2 óra 57 perckor halt meg.


Reggel 4 óra 30 perckor a börtön hivatalos elöljárói a következő részleteket mondották a hírlapíróknak a halálraítélt háborús bűnösök kivégzéséről:
Az elítélteket egymásután vezették a börtön belső udvarára, ahol a bitófát felállították. Két másik bitót is készítettek tartalékul. Az akasztásokat több hóhér végezte. A kivégzéseken csak néhányan voltak jelen, a bíróság hivatalos személyei, dr. Wilheim Hägner, Bajorország miniszterelnöke, Lessner főügyész, a lelkészek, egy orvos, néhány őr és az a nyolc hírlapíró, aki engedélyt kapott, hogy a kivégzéseket végignézhesse. Az elítéltekkel előbb közölték a kivégzés időpontját.

Az elítéltek utolsó szavai a bitófa alatt

Ribbentrop utolsó szavai a következők voltak:
- Isten óvja meg Németországot! Az utolsó kívánságom, hogy Németország egységes legyen és hogy Kelet és Nyugat között szövetség jöjjön létre. Békét kívánok a világnak.
Keitel ezeket mondta:
- Kérem a Mindenható Istentől, legyen könyörülettel a német nép iránt. Előttem, több mint két millió német katona halt meg hazájáért. Mindent Németországért!
Kaltenbrunner ezeket mondotta:
- Szívem egész melegével szerettem népemet és hazámat. Kötelességemet teljesítettem országom törvényei szerint. Sajnálom, hogy Németországot megosztották olyan emberek, akik sohasem voltak katonák és Németországot olyan bűnökbe döntötték, amelyekben sohasem vettem részt. Éljen Németország!
Rosenbergnek nem volt mondanivalója.
Franck a katolikus lelkészhez fordulva köszönetet mondott lelki gondozásáért.
Frick így kiáltott fel: „Éljen Németország!”
Streicher tele tüdővel kiáltotta: „Heil Hitler!” Amikor be kellett mondania nevét, szitkozódni kezdett. „Ön úgyis jól tudja – kiáltotta - , most az Istennel van dolgom.” Azután gyűlölködő pillantást vetett minden oldalra és hozzátette:
- Majd ti is sorra kerültök!”
Sauckel ezt mondotta:
Ártatlanul halok meg! Igazságtalanul ítéltek el, Isten óvja meg Németországot, legyen ismét nagy.
Jodl így szólt: „Isten veled Németország!”
Seyss-Inquart ezeket mondotta:
- Remélem, hogy ezekkel a kivégzésekkel lezárul a második világháború tragédiája. Bárcsak béke és megértés uralkodnék a népek között. Hiszek Németországban!
A kivégzettek holttestét autón egy tengeri kikötőbe viszik és ott a tengerbe süllyesztik. A kikötő nevét nem közölték.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Diplomás lányok és a - férjhezmenés Diplomás lányok és a - férjhezmenés
Az emberiség legújabb korának hihetetlenül sok az újabb és újabb...
Világraszóló győzelmet arattak a magyar atléták Génuában Világraszóló győzelmet arattak a magyar atléták Génuában
Magyarország és Olaszország válogatott atlétáinak vasárnapi negyedik...
Német futballbojkott Magyarország ellen Német futballbojkott Magyarország ellen
Ha bojkottról hallunk a sportban, úgy önkéntelenül is Angliára...
A Thetis halálos áldozatainak száma 99-re növekedett A Thetis halálos áldozatainak száma 99-re növekedett
Vasárnap valamennyi templomban istentiszteletet tartottak az angol...
A Műcsarnok téli tárlata A Műcsarnok téli tárlata
A Műcsarnok téli tárlatát a szolnoki kolónia jubiláris kiállítása...
A főváros küldöttsége a miniszterelnöknél A főváros küldöttsége a miniszterelnöknél
A főváros legutóbbi közgyűlése elhatározta, hogy megismétli az...
Gyilkos orosz kém Gyilkos orosz kém
Krakóban nagy feltünést keltett Leviczki Jenő lengyel ügyvéd halála....
Az MTE birkozó versenye
Szép számu közönség, mintaszerű rendezés mellett folyt le az MTE...
A dr. Richter-féle háziszer A dr. Richter-féle háziszer
A dr. Richter-féle Liniment. Caps. Comp. ( Horgony-Pain-Expeller)...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98