Dtum
Login with Facebookk
1946 | Szeptember

Hazaáruló szabotázs a náci posztógyárban az „őskeresztény” Trunkhahnéknál

Hatalmas szabotázst lepleztek le a gazdasági rendőrség nyomozó tisztjei a hírhedt Trunkhahn-posztógyárban, amely a közelmúlt gyászos időkben hatalmas táblákon hirdette, hogy ő Magyarország egyetlen „őskeresztény kezében lévő posztógyára”.

Trunkhahn Lipót özvegye és két fia. Hellmuth az egyik, Géza a másik – a német gyáralapító nyilván üzleti érdekből adott az egyik fiának ősgermán, a másiknak ősmagyar keresztnevet! – vette át a vezetést. Nem voltak szakértők, ezért a gyár irányítását rábízták Reich Gusztávra, az egyik alapítóra. Reich a gépeket nem javíttatta, a megsérült épületeket nem építette fel és így a gyár termelőképessége 70 százalékkal csökkent. Kötőanyag vásárlásáról is kellett volna gondoskodnia, hogy a nagymennyiségű textiláru el ne pusztuljon, de Reich ezt nem szerezte be. Úgy vélekedett, hogy nem érdemes a munkát fokozni, amikor a gyár termékeiből hatvan százalékot közérdekű szállításra kell fordítani. A gazdasági rendészet úgy Reichet, mint két szabotáló társát, Pálos Andrást és Woth Zoltánt letartóztatta.

De a rendőrség nem először foglalkozik a Trunkhahn-ügyekkel. Tavaly már egyszer őrizetbe vették özvegy Trunkhahnnét Hellmuth és Géza fiával együtt. A gyárat zsidó tőkével alapították, de Trunkhahnék teljesen fasiszta mintavállalattá építették át. Sok pénzt juttattak hírhedt sajtóorgánumoknak, így a „Deutsche Zeitung”-nak, a „Harc”-nak és az „Egyedül Vagyunk”-nak.

Mikor az oroszok közeledtek, Trunkhahn Géza 600.000 pengőt vett ki a pénztárból, mázsaszám csomagoltatta be a munkásoknak kiutalt élelmiszereket és mindezt készült „átmenteni” német földre. Nem is szólva arról, hogy a németekkel megállapodott, miként telepítik Németországba az egész gyárat, s a hatalmas posztóraktárt. De – elkéstek! A gyár egyébként azért vált félig romhalmazzá, mert Trunkhahn Géza kóborló SS-legényekkel lövette a közeledő oroszokat, - a gyár bombabiztos fedezékéből!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98