Dtum
Login with Facebookk
1916 | Április

Megalakul a Károlyi-párt

1916-ban, a németek verduni kudarca és a Monarchia oroszországi, súlyos veresége után Károlyi Mihály gróf és környezete (pl. Justh Gyula és Hock János) új pártot alakított. Károlyi a vereségekből azt a tanulságot vonta le, hogy szakítani kell a németekkel és különbékét kötni az antanttal.

 

Az új párt annexió-mentes békét hirdetett Magyarország területi integritásának biztosítása mellett, a közjogi kérdést pedig a perszonálunió alapján kívánta megoldani. Meghirdette az általános és titkos választójogot. Az új párt a Függetlenségi és 48-as Párt (régi) nevet viselte, de a közvélemény és az utókor történészei is gyakorta csak Károlyi-párt néven nevezték.

Károlyi fellépése nem volt igazán radikális. De megbontotta az uralkodó osztály egységét, mind a világháború kérdésében, mind a belpolitikai viszonyokkal kapcsolatban. Tisza István ártalmasnak nevezte Károlyi politikáját.

 

A Népszava igazi ellenzéki erőként köszöntötte a Károlyi-párt születését (szembeállítva a Munkapárt – a kormánypárt – „fiókintézeteivel)”. Az új párt megszületésében talán a Függetlenségi Párt háborúpárti, nacionalista, Apponyi-féle köreivel való szakítás volt a legjelentősebb. A háborúba belefáradt tömegek megértették lépésemet- írta Károlyi emlékiratában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Madeline az álomtánczosnő Madeline az álomtánczosnő
Párisban, majd Németország fővárosaiban, különösen Münchenben nagy...
Kígyóméreg, mint fájdalomcsillapító, a neurotoxin Kígyóméreg, mint fájdalomcsillapító, a neurotoxin
Dr Monachener, newyorki orvostanár, aki Cuba egyik leprás szigetén...
Kirabolták Jókai Mór özvegyének lakását Kirabolták Jókai Mór özvegyének lakását
Özvegy Jókai Mórné a Jósika ucca 2. számú ház harmadik emeletén lakik...
Ötmillió holdra emelik a vetésterületet Ötmillió holdra emelik a vetésterületet
A földművelésügyi kormányzat az őszi termelési tervet nemcsak...
Taszajtó Nagy Gergely esete a segédjegyzővel (Ludas Matyi)
- Minek örüsz má megen, te Gergely? - Hazagyütt nyugatru a...
Müködésbe lépett a szénkartell Müködésbe lépett a szénkartell
A hosszu háborus évek kötött forgalma, a tömeges bevonulások miatt...
A béketárgyalások hatása a monarchia közgazdasági helyzetére A béketárgyalások hatása a monarchia közgazdasági helyzetére
Beavatott forrásból adjuk a következő értesülésünket, amely az orosz...
Az angolok üdvözlik az orosz forradalmat Az angolok üdvözlik az orosz forradalmat
Márczius 22-én Bonar Law inditványt terjesztett be az alsóháznak,...
Iliász a Toldi versformájában Iliász a Toldi versformájában
Az ó-kori irodalom iránti szeretete azóta se lankadt el s pályája...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98