Kétségbeejtőn sivár közgazdasági életünk horizontja.
Mindenütt sötétség, kilátástalanság és ami a legszomorúbb, célnélküliség, tervszerűtlenség. Jelszavak, üres frázisok puffogó küzdelme az, mibe szemünk lépten-nyomon belebotlik: politikai desperádók és közgazdasági analfabéták szomorú versenyfutása a köztéren való szereplés kétes dicsőségéért és az áhitozott hatalomért. 

Többtermelésről beszélnek, egyesületeket, ligákat alakitanak e jelszóval, de iparfejlesztésre kevesen gondolnak. S ha vannak is egyesek – mint a mostani kereskedelemügyi miniszter –, akik valóban komolyan veszik a jelszavakat, azoknak minden igyekezete megtörik mások rövidlátásán, csökönyösségén vagy nemtörődömségén. 

Deflációról és inflációról nyilatkoznak nagyképűen hivatottak és hivatlanok s eközben nem adják meg a módot, vagy talán elszalasztják az alkalmat, hogy devizákat szerezzenek az országnak rossz és az ellenség által mindenképpen halálra ítélt koronánk papirtömegeiért. Pedig volt erre alkalom az elmúlt év október, novemberében. Ki felelős azért, hogy mindez nem történt meg? Nem is kérdezik. 

A pénzügyminiszter 0.23-as koronaalapon csinál költségvetést s midőn pénzünk 0.10-re esik, kijelenti, hogy a 0.23-as koronakurzust úgy sem lehetett tartani... Furcsa!

Kivitelünk elkésett, mezőgazdasági termelésünk visszafejlődőben, nagy kérdéseink – jóvátétel – még előttünk s e nagy nyomorúság még sem kovácsol össze bennünket egy nagy falanxba: a munka, a többprodukció vasbrigádjába. Az országnak ma nincs közgazdasági célkitűzése, politikája. A termelés érdekeire, sajnos, nincsenek oly tekintettel, mint az kívánatos volna.

Hegedűs Lóránt ma két éve, mikor 17 milliárd volt a bankjegyforgalom, nem adott tíz milliót a magyar kis- és középipar fejlesztésére, mert az feleslegesen szaporította volna a bankjegymennyiséget. (Mintha a termelésre adott lehetőség rossz értelemben vett infláció lett volna.)

Azóta sok víz folyt le a Dunán, 77 milliárd lett a bankjegymennyiség és még mindig nem kapott a termelő iparosság komoly segítséget. Ma, mikor minden jobb tőzsdeügynök százmilliós differenciákra játszik, szóval midőn a konjunktura és a spekuláció előtt korlátlan lehetőségek állanak, nincs pénz komoly iparpártolásra. A tisztviselői fizetések kedvéért kénytelen-kelletlen megindítják a bankóprést, de hogy 8-10.000 ipari műhely javakat termelhessen, az nem oly fontos kérdés!... 

Újból le kell szögeznünk, hogy a termelésre fordított anyagi segítség, különösen ha fedezetlen bankjegyek útján történhet, nem káros infláció, sőt a legnagyobb mértékben áldásos az országra. Komoly termelési és pénzpolitikát kérünk végre az ipar, a mezőgazdaság és a termelés minden ágában!