Dtum
Login with Facebookk
1922 | Szeptember

Újpest nagy napja – Az Újpesti Stadion megnyitása

UTE – FTC 2:1 (1:0)

15,000 néző – Bíró: Gerő Ferenc.
Verőfényes, szép őszi délutánja volt az újpesti Stadion felavatásának. Mintha az Úristen is örült volna az emberi akaraterő diadalának: a nagy mű elkészültének, vasárnap délelőtt bezárultam az égnek szünet nélkül nyitva álló csatornái és az emberek ezrei ragyogó napsugárban fürödtek, amikor kiértek a zászlódíszben pompázó új sporttelepre.

Pontosan délután 3 órakor felvirágzott kerekű kerékpárosok csoportja vonult be az újpesti Stadion diszkapuján. Utánuk az újpesti dalárda és zenekar sorakozott; majd a város tanácsa következett, élén Újpest város kormánybiztosával és polgármesterével. A menetet az UTE vezetősége és a pálya részvénytársaság igazgatósága zárta be.

A felavató mérkőzés kezdetén már 15.000 főnyi közönség töltötte meg a Stadion ülőhelyeit s az állóhelyek egy részét. A mérkőzés valóságos propagandameccs volt a bizonyos, hogy sokakat, akik ma először voltak futballmeccsen, nyert meg ma magának a futballsport.

Az UTE csapata önmagát múlta felül. Tudtuk, hogy a csapatban még sok rejtett kvalitás rejtőzik, de hogy ilyen nagy formát is képes kijátszani, azt nem hittük. Ha a csapat további mérkőzésein is így játszana, akkor nem lehetne elvenni tőle a bajnokságot.

Az UTE azonnal támadóan lép fel, s erősen veszélyezteti az FTC kaput, de a védelem mindent visszaver. A belsők sikertelen próbálkozásai után a szélsők lépnek akcióba; a 16. percben Paulusz lefut, centerez, Priboj Schallerhez, ez pedig az üresen álló Szidonhoz passzol, aki a bal sarokba éles lapos gólt lő.

Az FTC veszélytelen támadásai csak a halfsorig jutnak el; az FTC kaput ellenben Fogl három közeli szabadrúgása alaposan veszélybe hozza, s az egyik a kapufáról pattan le. Paulusz lövése is a kapufáról pattan ki.

Ezután Héger lefutása látszik veszélyesnek, áttöri a védelmet, de labdája hosszú, Remete elfogja. Paulusz több lefutása következik, de belülről késnek, majd Paulusz lő mellé. Szidon centerét is Paulusz lövi, de Hunglernek sikerül kornerre védeni. Félidő 1:0

A II. félidőben sem változik a helyzet; az UTE marad fölényben. Most a belsők veszélyesebbek. Priboj először a kapu felé lő, majd Amsel védi a lövését. Az FTC Pataky-Tóth összjátéka révén jut le; Balassa késik, Fogl kornerre ment.

Tóth kornerét nehezen védik. Paulusz beadása végigmegy a csatársoron az üresen álló Szidonhoz, de Takács közbelép, s Amsel kornerre menti a Szidonnak Takácsról lepattant lövését Szidon lefutja Takácsot, de lövését Amsel védi. Veszélyes FTC támadás Kelecségin akad meg. Egy percre rá FTC kapu bombázása, Szidon és Schaller éles lövései emberekről pattantak vissza. Priboj lövését Amsel fogja.

FTC támadás. Tóth éles lövése hajszálra megy mellé, majd szabadrúgása kapu fölé. UTE támadás, Kósa lövését Amsel zavarva kiejti, Takács kornerre ment. Ezt tacsra mentik. A taccsból Kósa az üresen álló Khallerhez centerez; ez három méterről gólt lő (30 p.) 2:0.


Ezután sorozatos FTC támadások; UTE kissé fáradt. Balassa emberbe, majd Tóth fölé lő. A 42. percben az FTC balszárnya vezet támadást: Tóth Patakyhoz passzol: az ő lövése kapufára pattan, onnan a rosszul felugró Remete hátára, s innen egy méterrel a gólvonal mögé a kapuba. A bíró közel áll s a gólt megítéli. Ezután az UTE támad, de veszélytelenül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A stadionavatón Blum Zoltán az FTC kapitánya lila fehér csokrot nyújt át Fogl Károlynak az UTE kapitányának Blum Zoltán átadja a csokrot A pályaavató mérkőzés
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98