Dtum
Login with Facebookk
1906 | Október

Korányi Frigyes jubileuma

Korányi Frigyes, a nagytudásu orvostanár most ünnepelte negyvenéves tanári jubileumát. A ritka szép ünnepélyen megjelent a magyar orvosi kar számos tagja, akik mellette mint asszisztensek müködtek negyven év alatt.

Korányi neve négy évtized óta ott szerepel mindenütt, a hol a jóért, a nemesért és a tudományért harczolni kellett. Már fiatal orvos korában nagy népszerüségre ett szert kartársai közt, kiket nem győzőtt lelkesiteni, buzditani nemes hivatásukban.

Tanár kora óta nemcsak azo fáradozott, hogy orvosokat neveljen, hanem tudósokat akart nyerni a hazának. Maga köré csoportositotta a fiatal orvosnemzedéket, kiket buvárkodásra, , kisérletezésre serkentett. De dolgozott ő is szüntelen.

Munkássága szinte példátlan. Az utóbbi évtizedben lankadatlan erővel küzd a hazánkban dühöngő tüdővész ellen. Öt év óta áldásos működést fejt ki a Budakeszin épült tüdőbeteg-szanatórium érdekében és csak rövid idő választ el attól, hogy a gyulai második szanatórium az ő hathatós befolyásával létesüljön.

A nagytudásu orvostanár arczképét itt mutatjuk be olvasóinknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98