Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Olympiai vívóversenyek felhívása

A párisi olympiai versenyek keretében rendezendő nemzetközi vívóversenyek előkészítő bizottsága értesítette a magyar Országos Olympiai Bizottságot, hogy az egyes versenynemek számára a következő határnapokat állapította meg.


A vítőrversenyt 1900. évi május hó 14 – junius hó 1,a kard-versenyt pedig junius 18 – junius 27. fogják megtartani. Minden versenynemben csak a franczia amatőrök fizetnek tétet. A tőrversenyre nevezéseket a párisi bizottság április 14-ig fogad el. A többi versenynemre is az illető verseny kezdete előtt egy hónappal zárják le a nevezéseket.

 

Azok a magyar vívók, a kik a vítőrversenyben részt venni kivánnak, az „Országos Olympiai Bizottság” részéről a párisi versenyrendezőség által megkívánt igazolványt április 10-ig kaphatják meg.

 

Az igazolvány kiállítása iránti megkereséseket a nevezés bejelentésével együtt az Országos Olympiai Bizottság vívó-szakbizottsága előadójának czímére (Budapest VIII. Szentmihályi utcza 22) kérjük. Április 19-én túl a nevezések már csak közvetlenül a párisi versenyrendezőség czímére küldendők (Société d’eacouragement de l’escrime, rue Blanche 10. paris).


Ez esetben a nevező vívóknak helyi hatósága részéről kiállítandó erkölcsi bizonyítványt kell csatolni.
A vítőrvívásban külön verseny lesz a mesterek, külön amatőrök számára. Mindkét versenyben előbb próbaküzdelem lesz, a melyben minden vívó hét perczig vív.

 

Csak a legjobban osztályozott tizenhat vívó vesz részt a további versenyben. Ez a tizenhat vívó két csapatban körvívást vív (minden vívó valamennyivel legfeljebb hét percznyi időtartamú küzdelmekkel.) Az a győztes, a ki a legkevesebb voltot kapta.

 

Mindkét csoportból a négy első, tehát összesen nyolcz vívó között újabb küzdelem, a győztes itt is az, a ki legkevesebb voltot kapott. Egyenlő számok esetén a vívóművészet szempontjából a zsüri dönti el a helyezést.


A vívók fehér vagy nagyon világos szinű vívókabátban tartoznak megjelenni. A franczia vítőr kosara 6 cm-nél szélesebb nem lehet, az olasz vítőr keresztvasa nem terjedhet túl a kosár kerületén.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Vívás
Pálinkás Judit

A 14-15. századtól fogva sportként bukkan fel a párbaj. A vívómesterek bemutatókat szerveznek és IX. Károly francia király megalapítja az arms-i Mesterakadémiát, a vívó elitképzőt. Szükség is van erre.

 

A bajvívás egyre jobban elterjed, divatossá válik. A nézeteltérések egyik megoldási lehetőségét jelenti ugyanis a párbaj. A küzdelem az első vérig tart. Vagy néha tovább. A 17. században a vívók már tompa végű fegyvereket használnak, amelyek biztonságosabbá teszik az összecsapást. Megszületnek a vívás szabályai, pl. a tőrvívásnál tilos az ellenfél fejére célozni és felkerülnek a fejekre az első drótmaszkok.


A vívás már 1896 óta szerepel az olimpiai sportágak között és már a kezdetektől fogva profi vívók is részt vehetnek a versenyeken. Az 1900-as párizsi olimpián külön versenyeket találunk tőr-, kard-és párbajtőrvívásban. A hölgyek 1924-ben tűnnek fel a páston, de csak tőrvívásban. 1996-ig kell várniuk, amíg jeleskedhetnek párbajtőrben, majd később karddal a kezükben.


Érdekesség, hogy korábban a versenyzők több fegyvernemben is indulhattak. Körmérkőzések folytak, majd ebben a sportágban is áttértek az egyenes kieséses rendszerre. Egy ideig 10 tust kellett adni egy meccsen, majd bevezették a szetteket, ahol az öt találatra törekvő mini asszókból kettőt kellett sikerre vinni.

 

Manapság ismét egy asszó van érvényben, 15 találatot kell elérni a győzelemhez. Tilos a dulakodás, test testtel nem érintkezhet és nem léphet le , főleg nem hátrálhat le a versenyző a 16 méteres pástról, különben tust ítélnek ellene. 1956 óta működik az elektromos találatjelző, ami a mérkőzésvezető munkáját segíti.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vívómesterek az 1900-as olimpián A párbaj szabályai
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98