Dtum
Login with Facebookk
1913 | Május

Szanálják a bankokat

Legutóbb szóvátettük már azokat a hallatlan abuzusokat, amiket a bajbakerült pénzintézetek szanálási akciói körül szerzett tapasztalatok hoztak a napfényre. Mult alkalommal a fővárosi nagy pénzintézetek szindikátusa által végzett szanálások kulisszatitkairól volt szó. Az eredmények azt mutatják, hogy jaj annak a beteg banknak, amelyik ennek a mentőegyesületnek karmai köze került. 

Az operáció mindig sikerül és a beteg mindig meghal.
Hogy a kezelési díjak felszámításakor milyen vastag krétával írnak a „mentők”, arra nézve ékes illusztráció az alábbi eset. Ezuttal egy vidéki mentőakcióról van szó. A lengyeltóti járási takarékpénztár, mint ismeretes, néhány hónap előtt nagy bajba került.

Ennek az intézetnek 400.000 korona volt az alaptőkéje, amiből 300.000 korona lett befizetve. A javarésze pedig elveszett. Ami pedig maradt belőle, azt felemésztette a rengeteg likvidacionális költség. A kaposvári Somogymegyei Takarékpénztár vállalkozott a felszámolás munkájára. Természetesen altruisztikus alapon, azzal a kijelentéssel, hogy a fővárosiaktól cserbenhagyott vidéki bankokon a tehetősebb vidéki intézetnek kötelessége segíteni.

Most nagy meglepetésre benyujtotta a Somogymegyei Takarékpénztár az expenznótáját, mely potom ötvenezer koronát számít fel a likvidáció körüli kifejtett munkájáért. A részvényesek, akik jól tudják, hogy semmiesetre sem láthatják viszont a pénzüket, kénytelenek ezt a borsos számlát tudomásul venni.

A fővárosi reeszkomptőrök azonban nem engedik a közbenjárásért felszámított óriási honoráriumot kifizetni. Valószinüleg egyezségre kerül majd a sor a felszámolók és a hitelezők között.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szanálás
Szabóné Fricska Anna

A szanálási folyamatban zilált pénzügyek rendezését kísérlik meg, legyen szó bankokról, egy városról vagy magáról az államról.

 
Amikor a fizetésképtelenség nyilvánvalóvá válik, vagy csődeljárást indítanak, vagy ún. kényszerkiegyezést kötnek az adóssal. A csődeljárásban a vagyon felszámolása (és értékesítése) után a hitelezőket bizonyos mértékig kártalanítják.


A másik megoldás a tulajdonképpeni szanálás, ekkor a tartozás átütemezéséről vagy mérsékléséről egyeznek meg. Így időt nyernek, és stabilizálódhat a bank (város, ország) pénzügyi helyzete.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98