Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

Balfour lett az angol miniszterelnök

Balfour Arthur lett Salisburynak utódja a kormányelnöki széken. Ő is régi alakja már az angol politikai életnek: 1874 óta, vagyis 26-ik életéve óta tagja a parlamentnek. Ősrégi családból származik, a mely mindig nagy politikai szerepet játszott. Nagyapja Indiában nagy vagyont szerezvén, a család gazdaság tekintetében is kiváló. Balfour már gyermekkorában elvesztette atyját s anyja, Salisbury legkedvesebb nővére nevelte fel két fiu és három leány testvérével együtt.


Balfour tehetségeivel már ifju korában feltünt s nem sokára magas állásokra jutott, hol feladatának mindig emberül megfelelt s ezzel az angolok szeretetét nagy mértékben megnyerte. Népszerűségét nagyban fokozta szelíd, szeretetreméltó modora, melylyel még ellenfeleit is megbékítette. A kik csak külsőségekből ismerik, ezt a szelidséget s a dolgoknak azt a látszólagos könnyedén vevését tartják főjellemvonásának, pedig nehéz körülmények közt nagy tetterőnek adta tanujelét; így a délafrikai háboruban, a Colenzónál vívott szerencsétlen csata után, mikor Buller már elcsüggedt, a délafrikai birodalmat Balfour gyors közbelépése s Roberts fővezéri kiküldése mentette meg.


Balfour javakorában levő, 54 éves erőteljes, munkabiró férfi s kinveztetése az angolok közt általános megelégedést keltett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Chamberlain, Balfour és Salisbury egy minisztertanácson Arthur Balfour Arthur Balfour brit miniszterelnök
Cikk-ajánló
Léghajón az északi sarkra   2. Léghajón az északi sarkra 2.
Egy amerikai kutató, Stefanson öt telet 1913-tól 19l8-ig töltött két...
A kormány eskütétele A kormány eskütétele
Április 8-ikán tették le az új kormány tagjai az esküt Ő Felsége...
A nőkről A nőkről
A régi jó világban az volt a nő hivatása, hogy gyermekeket neveljen,...
Adóhátralékok Adóhátralékok
A közelebbi időkben a pénzügyi kérdések fognak uralkodni a magyar...
Négy év alatt 7%-kal emelkedett a külföldi idegenforgalom Budapesten Négy év alatt 7%-kal emelkedett a külföldi idegenforgalom...
Az értékes statisztikai évkönyvben, amelynek legujabb kötete az 1933...
Petrus Paulus Rubens Petrus Paulus Rubens
Háromszáz évvel ezelőtt, május 30-ának delén, a flamand művészet...
Kétféle megoldást ajánlottak a kormánynak a generátorfa-ellátás biztosítására Kétféle megoldást ajánlottak a kormánynak a generátorfa-ellátás...
A közüzemű gépkocsiknak motalkó meghajtásáról fagázgenerátoros...
A párizsi rokkant. A párizsi rokkant.
A párizsi rokkant újdonatúj géplábával vígan kopog a nagy körúton,...
Színi Gyula kínai színműve Színi Gyula kínai színműve
Régi népek mondáiban babonás jelentősége van annak, ha valahol...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98