Dtum
Login with Facebookk
1929 | Február

Magyarország 1929. évi műkorcsolyázó bajnoksága

Levitzky Piri – Lápocsy József – az Orgonista-Szalay-pár a műkorcsolyázó bajnok s mindegyikük egyhangú bírói ítélettel jutott az első helyre.

Vasárnap délelőtt a BKE rendezésében a hölgy és a férfi műkorcsolyázó bajnokság szabadkorcsolyázását tartották meg. A versenyzők szombaton délelőtt, illetőleg délután futották az iskolát, míg vasárnap délben, nagyszámú közönség előtt a szabadkorcsolyázásra került a sor.

A hölgyek sorából új bajnoknő került ki. Levitzky Piri, a nagyot fejlődött, nagyon tehetséges és ma már nagyon szépen fel is készült hölgyversenyző pompásan diszponált kűrjével, gondos iskolájával egyaránt kiemelkedett társnői közül s első bajnokságát bírái egyhangú ítéletével fölényesen nyerte.

A férfi versenyzők már az első helyért is küzdelmet vívtak. Lápocsy József, a tavalyi és tavalyelőtti bajnok rutinos, s az utolsó évben Urbáry Sándor bajnok-tréner keze alatt még jobban kicsiszolt iskolájával akkora előnyre tett szert, hogy Vadas gazdag tartalmú kűrjével sem tudta utolérni.

A bajnoki versenyek részletes eredménye a következő:


Magyarország 1929. évi hölgyműkorcsolyázó bajnoka:
Levitzky Piri 309.94-3.
2.Tóth Sylvia 269.75-6.
3. Révay Erzsébet 250.65-10.
4. Nyilas Vilma 250.32-11.
5. Weinwurm Béby 225.58-15.

Magyarország 1929. évi férfi műkorcsolyázó bajnoka:
Lápocsy József 336.66-3.
2. Vadas Márton 330.53-6.
3. Szendrő István 303.00-10.
4. Szollás László 289.42-12.
5. Kocsuba Elemér 277.86-14.
Valamennyien a BKE tagjai.

A páros versenyen a megváltozott zsűri miatt óvás volt, mely éles diszkusszióra adott okot. Az Orgonista-Szalay pár megvédte tavalyi, első bajnokságát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98