Dtum
Login with Facebookk
1900 | Április

Sötét villám

Számos észlelő tett már említést a viharok némelyikét kísérő sajátos jelenségről, melyet közönségesen "sötét villám" néven írtak le s a lehető legkülönféleképen kísérlettek meg értelmezni.

 

Lord Kelvin e jelenségre vonatkozólag az "Electrician"-nel levélileg egy megfigyelését közölte, a melyből kitűnik, hogy az úgymondott sötét villámok csupán a szem megtévedésén alapulnak, a valóságban nincsenek.

 

Lord Kelvin Francziaországban, Aix-les-Bains nevű fürdőben időzött, a hol 1899. augusztus 7-ikén nem mindennapi vihar dühöngött. Egyszerű, kettős, hármas, sőt négyes, vakító fényű villámok követték egymást, gyakran alig két másodpercznyi időközben. Kelvin egyszerre csak a megvilágított égboltozaton, legnagyobb meglepetésére két, majdnem merőlegesen lefutó sötét vonalat vett észre, melyek a fényes villámokkal teljesen megegyező zeg-zúgos lefutásúak voltak.

 

Eszébe ötlött mindjárt, hogy alig valamivel előbb ugyanazon a helyen két, teljesen megfelelő alakú, valóságos, fénylő villámot látott, a miből következtette, hogy a sötét színű villámvonalak csupán a szem ideghártyáján létrejött utóképnek a következményei.

 

Erre hirtelen elfordította szemét a sötét égboltozattól a szoba megvilágított fala felé s ezen is tisztán láthatta a sötét vonalakat. E megfigyelése bizonyossá tette, hogy a leírt jelenség oka csupán a szemek kimerült, túlizgatott ideghártyáján keresendő.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98